Július 11-13. között rendezik a Telekom Strandröplabda Országos Bajnokság harmadik fordulóját, Tatán, a Tópart sétányon. A pénteki napon a selejtezők mellett az U16-os leányok 5*-os versenyét rendezték.
A női verseny selejezőjéből a hétközi utánpótlás MEVZA-torna U16-os döntőse, a Kis/Murányi kettősnek már a selejtező első körében véget ért a verseny, nem úgy, mint Honti-Majoros Kármennek, aki Bánki Borkával szombaton folytathatja. Csakúgy, mint a Béni/Szabó, a Czifrik/Matkovits és a Szabó/Gracza Sóti kettős.
A férfiaknál a nyíregyházi döntős Mikuláss Koch/Szabó páros elvitte az egyik főtáblás helyet, mindkét meccsüket viszonylag simán nyerve. A további három kettős, amely a főtáblán mérettetheti meg magát szombaton, a Meszlényi/Soós, a Kovács/Pető és a Sándor/Bogáncs duó.
A felnőtt tornán nem járt sikerrel, a saját korosztályukban azonban nem talált legyőzőre Kis Julianna és Murányi Herta. A döntőben a hétközi nemzetközi tornán indult másik kettőst, Farkas Lorát és Molnár Laurát győzték le, míg a bronzérmet Komondi Sára és Vargha Eszter Lea szerezte meg.
