Strandröplabda ob: viharos meccsek egy viharos napon

Befejeződött a strandröplabda országos bajnokság harmadik, abádszalóki fordulójának második napja, ám a tervekkel ellentétben még nem alakult ki az elődöntő mezőnye, mert a viharos időjárás miatt csúsztak a meccsek és végül sötétedés miatt három negyeddöntős találkozót is át kellett vinni vasárnap reggelre.

 

A férfiaknál alaposan megkeverte a kártyákat a 2019-es bajnok Bán Viktor és Kiss Dániel párosa, akik a csepeli fordulót megnyerő, második kiemelt Fazekas Balázst és Szabó Vilmost küldték másik ágra, ahonnan aztán nem is tudtak bejutni még a legjobb nyolc közé sem. De az ugyancsak a selejtezőből érkező Bogáncs Bálint és Sándor Bence is borította a papírformát, hiszen ők a negyedik kiemelt, a héten U20-as ob-ezüstöt szerző Udvarhelyi Mártont és Polgár Leventét győzték le első meccsükön, igaz, utána viszont kikaptak a csoportdöntőben és a nyolcaddöntőben is. Utóbbiak viszont végül bejutottak a negyeddöntőbe, ahol visszavághatnak a szerdán elveszített U20-as döntőért Borbély Boldizsárnak és Niemeier Lukasnak.

A négy közé Bán és Kiss mellett Benkő Balázs és Oláh Botond jutott még be, míg az első helyen kiemelt Dóczi Domonkos és Petik Csanád a harmadik kiemelt, Frányó Csanád és Papp Mátyás csap majd össze ezért, azaz a tatai és a csepeli ezüstérmes méri majd össze az erejét vasárnap reggel, ugyanis délután olyan vihar kerekedett, hogy hosszabb időre fel kellett függeszteni a mérkőzéseket, s végül a sötétedés miatt ezeket már le sem tudták játszani.

A nőknél az első négy kiemelt meg tudta nyerni a csoportját, Vasvári Eszter és Vasvári Zsófi, illetve Kun Stefánia és Windisch Kinga az elődöntőbe is bejutott, viszont a tatai ezüstérmes Juraszik Patrícia és Villám Csenge kikapott Gubik Hannától és Nagy Esztertől. Az eddigi két fordulót megnyerő Vaida Beáta és Villám Lilla ugyancsak a sötétedés miatt játszik majd vasárnap reggel a tatai negyedik, s a héten U20-as bronzérmet szerző Breuer Mirtill és Kristóf Dóra ellen.

A vasárnapi programot és az eredményeket IDE kattintva követhetik!