Mesés pénzdíj a strandröplabda-ob döntőjében!

Most már hivatalos, hogy a strandröplabda országos bajnokság 3. fordulóját augusztus első hétvégéjén Abádszalókon, a döntőt pedig egy héttel később a Lupa Beachen rendezik. Utóbbi versenyen ráadásul 10 millió forintos pénzdíj talál gazdára.

 

Eddig még soha nem látott pénzdíjban részesülnek a Magyar Röplabda Szövetség jóvoltából, a strandröplabda országos bajnokság augusztus 12-13-i döntőjében, a Lupa Beachen, a legjobb négy közé kerülő párosoknak. A győztesek fejenként 1-1 millió forintot, az ezüstérmesek 750 ezret, a bronzérmesek félmilliót, a 4. helyezettek pedig 250 ezret kapnak (ráadásul mindezt nettóban), azaz összesen 10 millió forint kerül szétosztásra, egyszóval érdemes lesz hajtani a négy közé kerülésért a döntőben.

Ha az eddigi két ob-forduló eredményeit nézzük, akkor bizony összesen egy olyan páros volt, mégpedig a Tatán és Csepelen is győztes női páros, Vaida Beáta és Villám Lilla, akik mindkét tornán az elődöntőbe jutottak, szóval igencsak nyílt küzdelem várható az idén.

A Lupa Beachen egyébként a 16-16 legtöbb ranglistaponttal rendelkező páros indulhat, azaz itt nincs selejtező!