A tatai ob-forduló megnyerését követően a múlt hétvégén Szlovéniában szerepelt egy rangos strandröplabda-versenyen Vaida Beáta és Villám Lilla. az ÉDRA párosa pedig Koperben sem adta alább az aranyéremnél.
De hogy került egyáltalán egy szlovén ranglistapontszerző-versenyre egy magyar páros?
„Az egyik legjobb szlovén strandröplabdázó, Nina Lovsin keresett meg azzal, hogy tudna egy szabadkártyát szerezni nekünk, ha volna kedvünk indulni a versenyen – mesélt erről honlapunknak Villám Lilla. – Edzőnkkel, Adrian Pricoppal együtt pedig úgy gondoltuk, hogy nagyon hasznos tapasztalatokat lehetne szerezni egy ilyen külföldi versenyen, hiszen például három olyan játékos is szerepelt rajta, aki tagja volt a szlovénok Nemzetek Kupája csapatának, de indult World Tour-bronzérmes versenyző is.”
És ha már elindultak, meg sem álltak az aranyéremig. Bea amellett, hogy négyszeres román bajnok, 2020-ban Vecsey Fannival megnyerte a magyar bajnokságot is, míg Lilla az előző két évben szerezte meg az aranyérmet Szombathelyi Szandra oldalán. De mikor vetődött fel, hogy összeállnak?
„Valamikor az ősz folyamán beszéltünk erről, amikor véglegessé vált Szombathelyi Szandi visszavonulása – vette át a szór Vaida Beáta. – De akkor még mindketten teremben voltunk érdekeltek, s abban maradtunk, hogy a nyár elején visszatérünk majd a dologra. Azóta azonban eldőlt, hogy nem csak egy nyári összeállásról van szó, hanem egy hosszútávú együttműködésről, köszönhetően annak, hogy az Észak-Dunántúli Röplabda Akadémia teljes mellszélességgel mögénk állt, és támogatja a terveinket és mi mindent megteszünk, hogy megháláljuk a bizalmukat.”
Sokan már most előre odaadnák a párosnak az idei bajnoki címet.
„Hallottunk mi is ilyen hangokat, de én nagyon nem szeretem ezt. Tudtuk, hogy jók lehetünk együtt, és a kémia is megvan köztünk, jól is alakultak eddig a versenyeink, de még rengeteget kell majd dolgoznunk, hogy tényleg egy nemzetközi szinten is eredményes páros lehessünk.”
„Köszönhetően az ÉDRA támogatásának mindketten azt csinálhatjuk, amit a legjobban szeretünk és ősszel egyikünk sem megy már vissza terembe – vette vissza a szót Lilla. – Szeptembertől egy nagyon komoly alapozásba kezdünk majd Adrian Pricop irányításával és egyértelműen az a cél, hogy nemzetközi szinten is ütőképes páros lehessünk, hosszú távon pedig a 2028-as olimpián való indulás a cél és az, hogy eredményeinkkel fel tudjuk hívni a figyelmet a strandröplabdára, mert ez a szakág nagyon megérdemli.”