Úton a minőség felé: hétfőtől FIVB edzőtovábbképzés Békéscsabán!

Békéscsaba rendezi június 17. és 21. között az FIVB Coaches Course nemzetközi edzőtovábbképzést a Magyar Röplabda Szövetség és a Röplabda Specifikus Módszertani Központ együttműködésében. Vatai Gabriella az MRSZ ügyvezetője, Baran Ádám a módszertani központ stratégiai igazgatója és Hollósy László, a békéscsabai eseményre delegált FIVB-instruktor, a női válogatott korábbi szövetségi kapitánya nyilatkozott honlapunknak a programmal kapcsolatban.

Csaknem 30 résztvevő regisztrált a jövő hétfőn kezdődő békéscsabai nemzetközi edzőtovábbképzésre, amelynek létrejötte azért is komoly eredmény, mert több ország is szívesen megszervezte volna az eseményt, de végül hazánk kapta meg a rendezés jogát. Az MRSZ és a Röplabda Specifikus Módszertani Központ közös feladatának és felelősségének tartja, hogy az edzők fejlődését segítse, amely a sportolóink és a sportágunk előrehaladásának a kulcsa is.

– A Röplabda Specifikus Módszertani Központ egyik alapvető feladata, hogy naprakész tudást tegyen elérhetővé, ennek eleget téve szervezzük meg ezt a képzést. Örömteli, hogy számos, sokra hivatott magyar tréner is részt vesz, és bízunk abban, hogy lesznek még hasonló alkalmak – mondta Baran Ádám, az RSMK stratégiai igazgatója. A sportvezető arra is felhívta a figyelmet, hogy teret kell adni azoknak a szakembereknek, akik ki akarnak törni a középszerűségből: – Szeretnénk nekik mankót és segítséget adni. Ahogy már korábban is elhangzott, mennyiségiből minőségi utánpótlás-nevelésre van szükség.

Vatai Gabriella, a Magyar Röplabda Szövetség ügyvezető igazgazója fontosnak nevezte az FIVB „Level 1-es” kurzusának megrendezését, mert a következő években a 2-es és 3-as szintű edzőtovábbképzések megpályázása is a tervek között szerepel. Addig pedig az a cél, hogy a nemzetközi szövetség által előírt alapszintű ismeretek minél több magyar edzőhöz eljussanak. Kiemelte, hogy a mostani békéscsabai esemény FIVB instruktora Hollósy László lesz, aki az előadásai során külföldi szakmai tapasztalatairól is beszél majd a hallgatóságnak.

Hollósy László női válogatottunk korábbi szövetségi kapitánya, a Bundesligában szereplő VfB Suhl Lotto Thüringen együttesének vezetőedzője örvendetesnek tartja, hogy a Magyar Röplabda Szövetség fontosnak érzi az edzőképzést, valamint az edzőkollégák új információkkal való ellátását.

– A békéscsabai program során az FIVB által delegált instruktor leszek, aki vezeti az egész edzőtovábbképzést. Mellettem még egy szerb kolléga fog besegíteni – kezdte mondandóját a Bundesligában dolgozó szakember. – A szervezés az MRSZ-szel és a Módszertani Központtal közösen történt, s gyakorlati és elméleti előadásokat is hallhatnak tőlem a résztvevők. Ez egy úgynevezett „Level1” szintű képzés, tehát alapdolgokkal foglalkozunk mind a technikát, mind a taktikát illetően, az FIVB által meghatározott tematikát követve. Ugyanakkor mivel elég homogén a társaság, szeretnék azért extra információkat is átadni nekik. Sokan talán nem tudják, de a háttérben már hónapok óta azon dolgozunk Vatai Gabriella ügyvezetővel és Kormos Mihály szakmai igazgatóval, hogy megreformáljuk a magyar edzőképzést. Mindhárman azt az elvet valljuk, hogy folyamatos képzéssel lehet csak nemzetközileg sikeres játékosokat nevelni. Fontos, hogy az utánpótlás edzőinket is bevonjuk a munkába, hisz végre az MRSZ is úgy gondolkodik, hogy nem a piramis tetejét, hanem az alját kell építeni. Már a „mini” korosztályban meg kell teremtenünk annak a lehetőségét, hogy az ott dolgozó trénerek is megkapják azokat az ismereteket, amelyekkel eredményesen el tudják indítani a gyerekeket a profivá válás útján – zárta gondolatait Hollósy László.

Fontos információ még a továbbképzéssel kapcsolatban, hogy nem csak magyar szakemberek lesznek a résztvevők között. Az évek óta hatékonyan működő szerb-magyar együttműködés jegyében déli szomszédunktól is jönnek majd érdeklődök, de a világ más országaiból is érkeznek edzők Békéscsabára.