Konferencia: Tökéletes nap Telkiben!

Minden várakozást felülmúlt módszertani központunk első nagy rendezvénye, a Nemzetközi Röplabda Specifikus Konferencia, amelyen az egyik sztárelőadó a német edzőképzés vezetője, Jimmy Czimek volt, akinek a sportág enciklopédiájának is nevezett „Röplabda edzés és edzősködés” című könyve holnaptól már magyarul is elérhető lesz az MRSZ online felületein. 
Felemelő érzés volt belépni a telki Globall Hotel első emeleti konferenciatermébe, ahol szinte a teljes hazai röplabdáselit kepviseltette magát. Kis túlzással egy gombostűt sem lehetett leejteni a teremben, a Röplabda Specifikus Módszertani Központ nyitó eseményén.
Elsőként dr. Baji Balázs, a Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zrt. sportszakmai és sportstratégiai vezérigazgató-helyettese, majd Baran Ádám, a Röplabda Specifikus Módszertani Központ stratégiai igazgatója köszöntötte a megjelenteket. Beszédükben mindketten kiemelték, hogy a magyar röplabdázásban megújulást csak összefogással lehet elérni, s bíznak abban, hogy mindemellett kellő alázattal és sok munkával nagyot lép majd előre a sportág.
Ami pedig az előadásokat illeti: „Új utak, új fejlődési irányok az MRSZ működésében” címmel Vatai Gabriella, a Magyar Röplabda Szövetség ügyvezető igazgatója tartotta az első prezentációt, amelyben egy reményteli jövőkép mellett az elmúlt hónapok eredményeiről is beszélt.
Betekintést nyerhettünk a világhírű Club Italia működésébe, az olasz fiú és a lány utánpótlásrendszer felépítésébe Ifjabb Nagy Péternek, férfi válogatottunk szövetségi kapitányának segítségével, aki az elmúlt hetekben szakmai úton járt Olaszországban.
Az MRSZ szakmai igazgatója, Kormos Mihály pedig az új szakmai (online) feladatgyűjteményt mutatta be az érdeklődőknek.
A délutáni programot Giannis Athanasopoulos, a Vasas Óbuda vezetőedzője nyitotta. A görög szakvezető edzői filozófiája mellett pályafutása fontos állomásairól is beszélt. Szenvedélyes, megindító és tanulságos előadás volt.
„Sportág-specifikus módszertani központok rendszere.” Így szólt a címe annak a prezentációnak, amit aligha tudna más jobban és élvezetesebben előadni, mint dr. Sáfár Sándor, a Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zrt. igazgatója, aki jelenlétével ugyancsak emelte a rendezvény nívóját.
De, ugyanez igaz Szabó András Lászlóra is, aki a röplabda és a sporttudomány területét érintő fejlesztési lehetőségekről beszélt, valamint megosztotta tapasztalatait a férfi felnőtt válogatott erőnléti felkészítéséről is.
A konferenciát a fentiekben már említett Jimmy Czimek zárta. A Német Röplabda Szövetség edzőképzésének vezetője a könyvében történt újításokról is szót ejtett, majd készséggel válaszolt a résztvevők kérdéseire.
A Röplabda Specifikus Módszertani Központ első nagy rendezvénye elérte a célját. Folytatása következik…