World Tour- és MEVZA-tornán bizonyíthatnak strandröplabdázóink a Lupán

Még alig fejeződött be a strandröplabda országos bajnokság a Lupa Beachen, csütörtökön máris kezdődik ugyanott az 1*-os World Tour-verseny, illetve ezzel együtt az U18-as és U20-s MEVZA-torna, mégpedig több tucatnyi magyar indulóval.

 

Csütörtökön a World Tour selejtezőjével kezdődik a program, amelyben három magyar páros is érdekelt lesz: a lányoknál a vasárnapi ob-döntőn ezüstérmes Győri Panna és Szabó Adrienn, valamint Gubicza Laura és Gubik Hanna is svájci ellenféllel kezd majd, előbbiek 11:40-kor, utóbbiak pedig 10:50-kor. A férfiaknál Fazekas Zsombor és Papp Mátyás az angol Bello testvérek ellen próbálkozhat majd 13:30-tól.

A selejtezőből két győzelemmel lehet eljutni a pénteken rajtoló főtáblára, ahol viszont biztosan ott lesz két-két magyar kettős is. A férfiaknál az országos bajnok Hajós Artúr és Stréli Bence, az ezüstérmes Mikuláss-Koch Marcell és Szabó Vilmos, valamint Oláh Botond és Dóczi Domonkos, valamint Petik Csanád és Udvarhelyi Márton próbál majd szerencsét a 24 országot felvonultató mezőnyben, míg a hölgyeknél a bajnok Szombathelyi Szandra és Villám Lilla, a bronzérmes Szabó Dorottya és Vecsey Fanni, a negyedik Vasvári Eszter és Vasvári Zsófi, illetve Czene Adrienn és Hajós Aliz lesz biztosan ott a főtábla küzdelmeiben. A magyar párosok mérkőzéseinek időpontjait holnap este közöljük.

Csütörtökön kezdődik majd a fiú U18-as és U20-as MEVZA torna is, amelyen mindkét korosztályban 12-12 páros indul majd. A mieink közül Mikuláss-Koch és Szabó, valamint Petik és Dóczi duplázik, hiszen a World Tour mellett U20-ban is elindulnak, itt rajtuk kívül az Éliás/Frányó, valamint a Szalay/Apró kettős képviseli színeinket, míg az U18-asoknál a Tari/Veress, a Dóczi/Munkácsi és a Polgár/Udvarhelyi páros veszi fel a küzdelmet az osztrák, ciprusi, cseh, horvát, izraeli, szlovák és szlovén ellenfelekkel.

A lányoknál szombaton és vasárnap zajlanak majd a küzdelmek, s ott az U18-asoknál 16 páros, köztük öt magyar méri össze az erejét: a mieink közül az országos bajnok Bútor Anna/Kristóf Dóra, a bronzérmes Szabó Anna/Réthelyi Orsolya, a negyedik Breuer Mirtill/Varga Kinga, valamint az ezüstérmes kettősből Kun Stefánia, aki Honti-Majoros Chiarával indul, míg Svantner Kíra Zombory Lilivel. Az U20-as lányoknál Vasvári Zsófi és Vecsey Fanni duplázik, azaz a World Tour mellett itt is indul: előbbi az U18-as Eb-re készül Gubik Hannával, utóbbi pedig az U19-es világbajnokságra Ratkai Pannával. Rajtuk kívül Balogh Borbála és Kiss Anna, valamint Örményi Panna és Kirsch Kitti lesz még ott a 12 párost felvonultató mezőnyben.