Sorozatunkban a magyar röplabdázás korábbi sikereit elevenítjük fel, Podani István kutatómunkájának és gyűjteményének köszönhetően.
A szakosztály története a második világháború befejezése után kezdődött, és a dekád végén már két bajnoki címet ünnepelt a Vasas: az 1949/50-es teljes, valamint az 1950-es, egy idényes bajnokság aranyérmét is piros-kékek nyerték.
Az urak később is remekeltek: a Benke, Farkas, Popovics, Prouza, Róka, Trausch (Deák, Keresztély, Németh) összetételű együttes a Magyar Népköztársasági Kupa 1956-os kiadásának döntőjében úgy győzte le 3:0-ra a Miskolci Törekvés csapatát, hogy az első szettben egyetlen pontot engedett át ellenfelének. Előzőleg a bajnokságban – a két arany után – négy ezüstérmet szerzett a Vasas (1951, 1953, 1954, 1955), s ugyancsak második helyezést ért el 1959-ben. A bronzok sem maradtak ki a kollekcióból: a piros-kék színkombináció képviselőit harmadikként jegyezték 1960-ban, 1962-ben, 1963-ban és 1970-ben. Közben a 154-szeres válogatott Prouza Ottó részt vett 1964-ben, Tokióban az ötkarikás játékokon – amelyeken hatodik helyezést értek el honfitársaink –, és mindmáig ő a Vasas egyetlen röplabdás olimpikonja.
Akkor még senki sem gondolta, hogy alig hét évvel a ’97-es harmadik helyezés után a férfi szekció megszűnik…
1966. • A VASAS FÉRFI RÖPLABDACSAPATA A SZOVJETUNIÓBAN, a HOTEL OSTANKINO ELŐTT. |
|
Surányi Miklós gyűjteményéből
1966. • A Vasas SC férfi röplabdacsapata a Hotel Ostankino főbejárata előtt, az 1966. évi Szovjetunióbeli (Luganszk) túrán.A képen balról-jobbra:
BENKE ATTILA 110 x vál. (1949-60) edző
„LAPAJ” KOVÁCS KÁROLY 179 x vál. (1969-78)
DÉVÉNYI LÁSZLÓ 16 x vál. (1977)
GYALUS ISTVÁN
JÓFÖLDI SÁNDOR gazdasági vezető
NÉDERMANN FERENC
RÓKA GASTON 25 x vál. (1954-57) vezetőedző
LAJOS JÓZSEF nemzetközi játékvezető
SURÁNYI MIKLÓS szakosztályvezető
LITTAI MIHÁLY
„GARRINCHA” NYERGES PÁL |
1966. • A VASAS FÉRFI RÖPLABDACSAPATA KIJEVBEN |
|
Surányi Miklós gyűjteményéből
1966–07–02. • A Vasas SC férfi röplabdacsapata Kijevben, a Hotel Aranykalász bejárata előtt.
A Vasas ekkor a Lokomotív Kijev vendégeként nemzetközi röplabdatornán vett részt.A képen balról-jobbra:
„LAPAJ” KOVÁCS KÁROLY 179 x vál. (1969-78)
LITTAI MIHÁLY
GYALUS ISTVÁN
JÓFÖLDI SÁNDOR gazdasági vezető
DÉVÉNYI LÁSZLÓ 16 x vál. (1977)
TÓTH LAJOS
PROUZA OTTÓ 154 x vál. (1953-65)
LAJOS JÓZSEF nemzetközi játékvezető
RÓKA GASTON 25 x vál. (1954-57) vezetőedző
SURÁNYI MIKLÓS szakosztályvezető
BENKE ATTILA 110 x vál. (1949-60) edző
„GARRINCHA” NYERGES PÁL
NÉDERMANN FERENC |
1966. • A VASAS FÉRFI RÖPLABDACSAPATA KIJEVBEN A STADION BEJÁRÓNÁL. |
|
Surányi Miklós gyűjteményéből
A VASAS SC csapata 1966 júliusában nemzetközi férfi röplabdatornán vett részt Kijevben.A képen balról-jobbra:
BENKE ATTILA 110 x vál. (1949-60) edző
„LAPAJ” KOVÁCS KÁROLY 179 x vál. (1969-78)
SURÁNYI MIKLÓS szakosztályvezető
a Kijevi Központi Stadion bejáratánál, a röplabdatornát hirdető plakát előtt.1966. július 2-4.
A Kijevi Központi Stadion fedett teniszpályáján
Nemzetközi férfi röplabdatorna
VASAS SC (Magyar Népköztársaság) – LOKOMOTÍV KIJEV (a Szovjetunió bajnokságának dobogós helyezettje /bronzérmes/ 1966-ban) |
1967. • BP. HONVÉD – VASAS SC FÉRFI RÖPLABDARANGADÓ. |
|
Czafik Béla gyűjteményéből.
1967–09–03. A férfi röplabda NB I hétvégi rangadóján a Vasas a bajnokság legnagyobb esélyeséhez, a Bp. Honvéd csapatához látogatott.
Szemben a Vasas játékosai balról-jobbra:
(6) PROUZA OTTÓ 154 x vál. (1953-65)
(9) JUNI GYÖRGY 3 x vál. (1961)
(10) DR. LANTOS CSABA 128 x vál. (1962-73)
(1) BODÓ ANDRÁS 5 x vál. (1969)
(11) LITTAI MIHÁLY
Háttal a Bp. Honvéd játékosai balról-jobbra:
(2) TÓTH LÁSZLÓ 20 x vál. (1965-68)
(1) CZAFIK BÉLA 118 x vál. (1957-67)Röplabda, férfiak. NB I. 1967.
Őszi szezon, 1. forduló.
BP. HONVÉD – VASAS SC 3:0 (12, 6, 13)
Klapka utcai Honvéd-terem. Vezette: Dr. Bots László.
HONVÉD: Flórián, CZAKÓ, CZAFIK, TATÁR, Tóth László, DR. TÜSKE. Csere: Vaskuti. Edző: Porubszky László.
VASAS: DR. LANTOS, PROUZA, Juni, Bodó A., Kovács K. Nédermann. Csere: Littai, Tóth Lajos, Borbély L. Edző: Róka Gaston.Az 1967. évi férfi röplabda NB I-es bajnokság végeredménye:
1. Bp. Honvéd
2. Csepel SC
3. Újpesti Dózsa
4. Vasas SC
5. TFSE
6. Bp. Spartacus
7. NIM SE
8. Bajai Kinizsi
9. Debreceni EAC
10. Szombathelyi Spartacus
11. VM Egyetértés
12. Április 4. Gépgyár Vasas
13. MAFC
14. Farkaslyuki Bányász
15. Salgótarjáni Vasas
16. Bp. Vasas Izzó |
1967. • VASAS SC – BP. HONVÉD FÉRFI RÖPLABDARANGADÓ. |
|
1967–11–19. • A férfi röplabda NB I hétvégi rangadóján a bajnoki cím legnagyobb esélyese, a Bp. Honvéd a negyedik helyen álló Vasas a csapatához látogatott.
Szemben a Vasas játékosai balról-jobbra:
(3) „LAPAJ” KOVÁCS KÁROLY (Vasas SC) 179 x vál. (1969-78) üt
(8) KIRÁLY GYÖRGY (Vasas SC) /hátul/
(10) DR. LANTOS CSABA (Vasas SC) 128 x vál. (1962-73) /hátul/
Háttal a Bp. Honvéd játékosai balról-jobbra:
(6) „SZŐKE” FLÓRIÁN TIBOR (Bp. Honvéd) 170 x vál. (1958-69)
(8) „CSÁRLI” CZAKÓ KÁLMÁN (Bp. Honvéd) 61 x vál. (1965-70
Röplabda, férfiak. NB I. 1967.
VASAS SC – BP. HONVÉD 1:3 (–7, –13, 12, –7)
Budapest, Üteg utcai VEIT-tornacsarnok.
Vezette: Szalay László
VASAS: KOVÁCS K., Nédermann, Juni, DR. LANTOS, Király Gy., Tóth Lajos. Csere: Gyalus. Edző: Róka Gaston.
HONVÉD: CZAKÓ, Flórián, DR. TÜSKE, TATÁR, Tóth László, CZAFIK. Csere: Ivancsó, Vaskuti, Kangyerka. Edző: Porubszky László.
Nagy lehetősége adódott a Vasasnak a második játszma megnyerésére is, mert 12:1-re is vezetett, de a Honvéd jól hajrázott, a meccs végére pedig nagyobb ütőereje és jobb mezőnyvédekezése révén a maga javára fordította a találkozót az elfáradó Vasas ellen. |
1967. • VASAS SC – BP. HONVÉD FÉRFI RÖPLABDARANGADÓ. |
|
1967–11–19. • A férfi röplabda NB I hétvégi rangadóján a bajnoki cím legnagyobb esélyese, a Bp. Honvéd a negyedik helyen álló Vasas a csapatához látogatott.
Szemben a Bp. Honvéd játékosai balról-jobbra:
(11) TATÁR MIHÁLY (Bp. Honvéd) 265 x vál. (1956-73)
(12) TÓTH LÁSZLÓ (Bp. Honvéd) 20 x vál. (1965-68)
(2) IVANCSÓ VILMOS (Bp. Honvéd) 50 x vál. (1961-64)
Háttal a Vasas SC játékosai balról-jobbra:
(10) DR. LANTOS CSABA (Vasas SC) 128 x vál. (1962-73) /hátul/
Röplabda, férfiak. NB I. 1967.
VASAS SC – BP. HONVÉD 1:3 (–7, –13, 12, –7)
Budapest, Üteg utcai VEIT-tornacsarnok.
Vezette: Szalay László
VASAS: KOVÁCS K., Nédermann, Juni, DR. LANTOS, Király Gy., Tóth Lajos. Csere: Gyalus. Edző: Róka Gaston.
HONVÉD: CZAKÓ, Flórián, DR. TÜSKE, TATÁR, Tóth László, CZAFIK. Csere: Ivancsó, Vaskuti, Kangyerka. Edző: Porubszky László.
Nagy lehetősége adódott a Vasasnak a második játszma megnyerésére is, mert 12:1-re is vezetett, de a Honvéd jól hajrázott, a meccs végére pedig nagyobb ütőereje és jobb mezőnyvédekezése révén a maga javára fordította a találkozót az elfáradó Vasas ellen. |
1968. • RÖPLABDARANGADÓ A VASAS-PÁLYÁN |
|
1968–05–25. A férfi röplabdabajnokság hétvégi rangadóján a Vasas az újpestiek csapatát fogadta bajnoki mérkőzésen.
A képen a háttal lévő oldalon az Újpesti Dózsa játékosai balról-jobbra:
„CSACSI” PÁNCSITY ISTVÁN 33 x vál. (1968-71)
MAKSZIN MÁTYÁS
SÁROSSI GYÖRGY 104 x vál. (1963-70)
„KACSA” JÁNOSI FERENC 196 x vál. (1957-70)
A szemben lévő oldalon a Vasas SC:
DR. LANTOS CSABA 128 x vál. (1962-73)
Röplabda, férfiak. NB I. 1968–05–25.
VASAS SC – Ú. DÓZSA 1:3 (13, –3, –6, –11)
Fáy utcai Vasas-pálya. Vezette: Ormai László.
VASAS: Dr. Lantos, Blaumann, Prouza, KOVÁCS K., BODÓ A., JUNI. Csere: Gyalus, Borbély L., Király Gy. Edző: Róka Gaston.
DÓZSA: JÁNOSI, Kovács J., Makszin, MOLNÁR, SÁROSSI, Páncsity. Csere: BOGÁR. Edző: Zsolt Róbert.
Kétséges volt, hogy a Vasas két válogatott klasszisa, a feladó PROUZA OTTÓ és a legeredményesebb ütő, DR. LANTOS CSABA pályára léphet-e, mert sérülés miatt egész héten nem edzhettek.
Viszont a Dózsa csapata nagyszerűen fel tudott készülni a rangadóra, és kiváló formát mutatva visszavágott a Vasasnak az első fordulóban elszenvedett vereségért.
A harmadik játszmában 4:1-es újpesti vezetésnél a válogatott PÁNCSITY ISTVÁN (Ú. Dózsa) fegyelmezetlensége egy játszmára a kiállítás sorsára jutott. A helyére beállt fiatal BOGÁR GÉZA nagyszerű teljesítményt nyújtott. |
1968. • RÖPLABDARANGADÓ A VASAS-PÁLYÁN |
|
1968–05–25. A férfi röplabdabajnokság hétvégi rangadóján a Vasas az újpestiek csapatát fogadta bajnoki mérkőzésen.
A képen a háttal lévő oldalon a Vasas játékosai:
„GRÓF” PROUZA OTTÓ 154 x vál. (1953-65)
JUNI GYÖRGY 3 x vál. (1961)
BODÓ ANDRÁS 5 x vál. (1969)
A szemben lévő oldalon az Ú. Dózsa játékosai:
„MAKKOS” MOLNÁR ISTVÁN 151 x vál. (1959-67)