Volt egyszer egy csapat – Vasas férfi, 10. rész

Sorozatunkban a magyar röplabdázás korábbi sikereit elevenítjük fel, Podani István kutatómunkájának és gyűjteményének köszönhetően.

A szakosztály története a második világháború befejezése után kezdődött, és a dekád végén már két bajnoki címet ünnepelt a Vasas: az 1949/50-es teljes, valamint az 1950-es, egy idényes bajnokság aranyérmét is piros-kékek nyerték.
Az urak később is remekeltek: a Benke, Farkas, Popovics, Prouza, Róka, Trausch (Deák, Keresztély, Németh) összetételű együttes a Magyar Népköztársasági Kupa 1956-os kiadásának döntőjében úgy győzte le 3:0-ra a Miskolci Törekvés csapatát, hogy az első szettben egyetlen pontot engedett át ellenfelének. Előzőleg a bajnokságban – a két arany után – négy ezüstérmet szerzett a Vasas (1951, 1953, 1954, 1955), s ugyancsak második helyezést ért el 1959-ben. A bronzok sem maradtak ki a kollekcióból: a piros-kék színkombináció képviselőit harmadikként jegyezték 1960-ban, 1962-ben, 1963-ban és 1970-ben. Közben a 154-szeres válogatott Prouza Ottó részt vett 1964-ben, Tokióban az ötkarikás játékokon – amelyeken hatodik helyezést értek el honfitársaink –, és mindmáig ő a Vasas egyetlen röplabdás olimpikonja.
Akkor még senki sem gondolta, hogy alig hét évvel a ’97-es harmadik helyezés után a férfi szekció megszűnik…

1997–04–04. Vasas – Szeged 3-2 Neizer ejt
1997–04–04. • A férfi röplabda Extraliga dobogós helyeiért folyó rájátszás során az előző évi bajnoki ezüstérmes angyalföldi csapat otthonában ötjátszmás csatában győzött a címvédő Szeged ellen.

A képen balról-jobbra:
NEIZER ZOLTÁN (Vasas) 8 x vál. (1996)
CSÍKOS GÁBOR (Szeged) 26 x vál (1991-2002)
PETHEŐ GÁBOR (Szeged) 32 x vál (1995-99)

Röplabda, férfiak. Extraliga 1997–04–04.
Rájátszás az l–6. helyért.

VASAS SC – MEDIKÉMIA SZEGED 3:2 (2, –12, 10, –13, 8)
Budapest, Fáy utcai Vasas-sportcsarnok, 150 néző.
Vezette: Szalay László, Ortner Lajos.
VASAS: NEIZER, Pop, BÁNHEGYI, SZMUGILJOV, Dalacu, ifj. Polányi. Csere: NOVÁK, Glózik J. Edző: Fodor Ákos.
SZEGED: Petheő, Péterfy, SZAJFULIN, Berkes, URFI, Tolocsko. Csere: Schildkraut, CSÍKOS, Nebotov, Takács L. Edző: Nyári Sándor, Nusser Elemér.

A mérkőzést megelőzően nem mindennapi pechszéria söpört végig a címvédő szegediek csapatán.

A vendégcsapatot szállító autóbusz felmondta a szolgálatot Budapest peremén, de már Kecskeméttől kezdve rakoncátlankodott a járgány. Ennek következménye pedig az volt, hogy a tervezett két óra körüli érkezés helyett fél négykor esett be a Szeged csapata a Fáy utcai Vasas-sportcsarnokba. A sportszerű hazaiak a körülményeket megismerve hozzájárultak a kiíírásban szereplő időponttól eltérő, tíz perccel későbbi kezdéshez.

Folytatva a kellemetlen körülmények felsorolását, a válogatott feladó, Schildkraut az egyik edzésen szenvedett térdsérülést, és az orvos – már csak az EB-selejtezőket is figyelembe véve – pihenést javasolt számára.

Ráadásul a szegedi csapatba leginkább beépült légiós, Melnyicsuk pedig – szintén tréning közben, egy kockázatos mentést követően – úgy sérült meg, hogy sajkacsontjából egy kis darab levált, emiatt ő nem is utazhatott csapatával erre a meccsre.

Az 1996/97. évi férfi röplabda Extraliga végeredménye:
1. Balatel SE Kaposvár
2. Medikémia Szeged
3. Vasas SC
4. NYVSC-Szabolcs Gabona
5. Dunaferr SE
6. Kecskeméti RC

 

1997. • ÖTSZETTES DRÁMA ANGYALFÖLDÖN
1997–04–10. • A férfi röplabda Extraliga rájátszásának hétvégi fordulójában a dobogós helyekért folyó küzdelmek során az előző évi bajnoki ezüstérmes angyalföldiek hazai pályán – két játszmányi előny megszerzését követően, a negyedik játékrész végén meccslabda után – öt szettes, 155 perces, hatalmas csatában veszített a dunaújvárosiak csapata elleni hazai mérkőzésén

A képen balról-jobbra:
(12) DALACU ÁRPÁD (Vasas SC) 8 x vál. (1994)
GUBIK JÁNOS (Dunaferr) 27 x vál. (1998-2007)
GELENCSÉR BALÁZS (Dunaferr) 92 x vál. (1994-2008)

Röplabda, férfiak, Extraliga 1997–04–10.
Rájátszás az 1–6. helyért.
VASAS SC – DUNAFERR SE 2:3 (7, 9, –10, –15, –11)
Budapest, Fáy utcai sportcsarnok, 150 néző.
Vezette: „Béka” Békési László, Kovács Gábor.
VASAS: NEIZER, Pop, BÁNHEGYI, SZMUGILJOV, Dalacu, IFJ. POLÁNYI L. Csere: Novák, Glózik. Edző: Fodor Ákos.
DUNAFERR: GUBIK, SZŰCS I., Kiss, FORGÓ N., Nagy, GELENCSÉR. Csere: Gőczi R., Szabó, Varga. Edző: Kelemen István.

A Vasas sérülten játszó, több mint háromszázszoros volt szovjet válogatott, világ- és Európa-bajnok légiós nehézbombázója, OLEG ANATOLJEVICS SZMUGILJOV a negyedik szettben kénytelen volt kiválni a játékból, ez pedig alapvetően meghatározta a hazai csapat további játékát.

Bár a Vasas a negyedik játszma végére mérkőzéslabdához is jutott, ám nem tudott élni a lehetőséggel, és a mezőnyben kiváló teljesítményt nyújtó, lelkes dunaújvárosiak óriási harcban kiegyenlítettek, majd végül az ötödik szettet is megnyerve, drámai küzdelemben megfordították a meccset.

IFJ. POLÁNYI LÁSZLÓ üt.

A képen balról-jobbra:
IFJ. POLÁNYI LÁSZLÓ (Vasas SC)
„DÉZI” NEIZER ZOLTÁN (Vasas) 8 x vál. (1996)
(9) GUBIK JÁNOS (Dunaferr) 27 x vál. (1998-2007)

 

1999. • VILÁGBAJNOK RÖPLABDÁZÓ A VASASBAN
1999. • A Vasas Extraligás férfi röplabdacsapatában játszik a Világ- és Európa-bajnok légiós, Oleg Anatoljevics Szmugiljov.

OLEG ANATOLJEVICS SZMUGILJOV Ogyessza (UKR), 1960. március 30.
*Magyarországon véletlen fordítási hiba miatt a Csepel és a Vasas férfi Extraligás röplabda-csapatában tévesen „Szmoguljev” néven lett ismert.

Sportegyesületei:
1976-1981 – CsGSz Polityehnyik Ogyessza (ukrán)
1981-1988 – Avtomobiliszt Lenyingrád (orosz)
1991-1993 – Csepel SC (magyar)
1993-2000 – Vasas SC (magyar)

Válogatottság:
300 x válogatott a CCCP (Szovjetunió) férfi röplabda-válogatottjában

Legjelentősebb eredményei játékosként:
1 x VB-aranyérmes (1982 Argentína)
1 x EB-aranyérmes (1985 Hollandia)
1 x Világ Kupa ezüstérmes (1985 Japán)
1 x Druzsba Kupa aranyérmes (1984 Bulgária)
1 x Szovjet Kupa aranyérmes (1983 Szovjetunió)
1 x szovjet bajnoki ezüstérmes (1982)
2 x magyar bajnoki ezüstérmes (1994, 1996)
2 x szovjet bajnoki bronzérmes (1985, 1988)
3 x magyar bajnoki bronzérmes (1991, 1995, 1997)
Edzői munka:
2000-től edző, majd 2001-től vezetőedző a Femida MVK Ogyessza (UKR) férfi röplabdacsapatánál

 

1999. • VASAS-DIADAL DUNAÚJVÁROSBAN
1999–01–24. • A férfi röplabda Extraliga alapszakaszának befejező fordulójában a Vasas rutinosabb csapata GRÓZER GYÖRGY ellenállhatatlan játékával győzni tudott Dunaújvárosban, ezzel a harmadik helyen végzett, és a további folytatás során, a felsőházi rájátszásban egy győzelemmel többel számolhat, mint a Dunaferr.

A képen balról jobbra:
(14) MIHAIL KLIMENKO (Dunaferr)
(10) SCHILDKRAUT KRISZTIÁN (Dunaferr) 97-szeres válogatott (1989-97 között)
BOTYÁNSZKI LÁSZLÓ (Vasas SC)
GRÓZER GYÖRGY (Vasas SC) 70-szeres magyar válogatott (1981-85) és 19-szeres német válogatott (1988-96)

Röplabda, férfiak. Extraliga 1996–04–12.
Alapszakasz, utolsó forduló.
DUNAFERR SE – VASAS SC 1:3 (–11, 7, –14, –10)
Dunaújváros, 250 néző. Vezette: Hóbor Béla, Donkó Zoltán.
DUNAFERR: Nagy A., FORGÓ N., Rabi, Mikanovics, KlLIMENKO, SCHILDKRAUT. Csere: Zsombók (liberó), Szabó G., Kiss T., Gubik, Gőczi R. Edző: Viktor Boldarev.
VASAS: Nyíri P., GRÓZER, Mondi G., SZMUGILJOV, DALACU, Botyánszki L. Csere: SZABÓ K. (liberó), Ruzsinszki, Honti R. Edző: „Garrincha” Nyerges Pál.

 

1999–02–07. Vasas – Szeged 3-2 Berkes üt
1999–02–07. • A férfi röplabda Extraliga rájátszásában dobogós helyezésekért a Vasas hazai pályán öt játszmás nagy csatában nyert a vendég Szeged ellen.

A képen balról-jobbra:
(10) „DÉZI” NEIZER ZOLTÁN (Szeged) 8-szoros válogatott (1996)
BERKES ZOLTÁN (Szeged) 5-szörös válogatott (1996-98)
OLEG SZMUGILJOV (Vasas SC) 300-szoros szovjet válogatott, világbajnok, Európa-bajnok
RUZSINSZKI ANDRÁS (Vasas SC)
GRÓZER GYÖRGY 70-szeres magyar válogatott (1981-85) és 19-szeres német válogatott (1988-96)

Röplabda, férfiak. Extraliga 1999–02–07.
Rájátszás az 1–4. helyért
VASAS SC – MEDIKÉMIA-PAPIRON SC SZEGED 3: 2 (4, 8, –11, –9, 12)
Budapest, Fáy utcai Vasas-sportcsarnok, 200 néző.
Vezette: Ortner Lajos, Járosi János.
VASAS: NYÍRI P., GRÓZER, Mondi G., SZMUGILJOV, DALACU, Ruzsinszki. Csere: SZABÓ K. (liberó), Botyánszki J. Edző: „Garrincha” Nyerges Pál.
SZEGED: Neizer, Torma P., V. NIRKA, URFI, Szolojid, Berkes. Cs: JÁNOSI G., Petheő. Edző: Karagics Mátyás.

 

1999. • VASAS – KAPOSVÁR RANGADÓ
1999–02–19. • A férfi röplabda Extraliga rájátszásában a Vasas SC hazai mérkőzésén a kaposváriakat fogadta a Fáy utcai sportcsarnokban.

A képen balról-jobbra:
GELENCSÉR BALÁZS (Kaposvár) 94 x vál. (1994-2008)
MÉSZÁROS DÖMÖTÖR (Kaposvár) 91 x vál. (1996-2007)
OLEG SZMUGILJOV (Vasas SC) >300-szoros szovjet válogatott, világbajnok, Európa-bajnok

Röplabda, férfiak. Extraliga 1999–02–19.
Rájátszás az 1–4. helyért
VASAS SC – PINI KAPOSVÁR 0: 3 (–12, –5, –13)
Budapest, Fáy utcai Vasas-sportcsarnok, 200 néző.
Vezette: Ortner Lajos, Szalay László.
VASAS: Nyíri P., GRÓZER, Mondi G., SZMUGILJOV, Dalacu, Ruzsinszki. Csere: Szabó K. (liberó), Zirigh, Honti. Edző: „Garrincha” Nyerges Pál.
KAPOSVÁR: KOCH R., SZAJFULIN, Pásztor, VANG CSI, MÉSÁROS D., Gelencsér. Csere: Zarka (liberó), Bánhegyi I. Edző: Demeter György.

1998/99. évi férfi röplabda Extraliga végeredménye:
1. Pini Kaposvár SE
2. Medikémia Szeged
3. Dunaferr SE
4. Vasas SC
5. Nyíregyházi VSC-Szabolcs Gabona
6. Kecskeméti RC
7. Csepel SC
8. Vegyész RC Kazincbarcika

 

1999-2000. Vasas férfi csapatkép Bp. I. A. o-ban 1. hely
Az 1999/2000-es bajnoki évadtól a Vasas férfi röplabdaszakosztálya – anyagi okok miatt – visszalépett, és lemondott az Extraligában való indulás jogáról, mivel a Vasas SC – nehéz anyagi helyzetére hivatkozva – a továbbiakban csak a sportlétesítmény használatát tudta biztosítani a szakosztály részére.

Az 1999/2000. évi férfi röplabda Budapest I./A. bajnokság aranyérmese, a Vasas SC csapata.

Az álló sorban balról-jobbra:
SZILASI ZOLTÁN
JUHÁSZ GÁBOR
LÁSZLÓ ZOLTÁN
SZŰCS MIKLÓS (sportszertáros)
NAGY SÁNDOR (technikai vezető h.)
ROMÁNSZKY ÁGOSTON (technikai vezető)
„GARRINCHA” NYERGES PÁL (szakosztályvezető)
SZABÓ KÁLMÁN 209 x vál. (edző)
FORGÁCS GYÖRGY (sportmasszőr)
SZÁNTÓ IVÁN (menedzser)
SZITA KORNÉL
HÁGA ATTILA
HONTI RICHARD

Az első sorban balról-jobbra:
VÉGH BOLDIZSÁR
GALAMBOS LEVENTE
RAB ISTVÁN
SZÁNTÓ PÉTER
SZILÁGYI PÉTER
NAGY NORBERT
ANTAL ISTVÁN
NAGY GERGELY

 

A 2002/2003. évi férfi röplabda Budapest I./A. bajnokság bronzérmese, a Vasas SC csapata.
Az álló sorban balról-jobbra:
PIROS DÉNES
VERES BENCE DÁNIEL
FORGÁCS GYÖRGY (sportmasszőr)
DR. PRÓNAI LÁSZLÓ (csapatorvos)
„GARRINCHA” NYERGES PÁL (szakosztályvezető)
SZABÓ KÁLMÁN 209-szeres válogatott (edző)
SZŰCS MIKLÓS (sportszertáros)
RUZSINSZKI ANDRÁS
SZILASI ZOLTÁN
Az első sorban balról-jobbra:
BORS MÁTÉ
BARAKONYI LÁSZLÓ
NAGY PÉTER GÁBOR
HORVÁTH LEVENTE
VERES ZOLTÁN
SZILÁGYI GÁBOR