Vereséggel tért vissza a Bajnokok Ligájába 17 év után a Fatum-Nyíregyháza. A szabolcsi csapat a sokkal esélyesebb lengyel Chemik Police vendége volt a BL csoportkörének első fordulójában és sima háromszettes vereséget szenvedett.
A nyírségiek 17 év elteltével szerepelhetnek ismét a legrangosabb európai kupasorozatban, és a magyar klubcsapatok elmúlt években mutatott jó nemzetközi kupaszereplésének köszönhetően egyből a főtáblán kezdtek. Németh Szabolcs vezetőedző bajnok és kupagyőztes együttesével nem volt ott Lengyelországban a horvát átló Maja Burazer és a brazil feladó Ana Tiemi. Előbbivel – a nyírségiek közösségi oldalának tájékoztatása szerint – hétfőn szerződést bontottak, utóbbi sérüléssel bajlódik.
A klasszisjátékosok sorát felvonultató hazaiak az első pillanattól jelezték, hogy nem szeretnének kellemetlen meglepetést: agresszív nyitásokkal és pontos támadásbefejezésekkel folyamatosan növelték előnyüket, és meggyőző különbséggel, 19 perc alatt besöpörték a nyitószettet.
A második játszmára még tovább nőtt a különbség a felek között: a parádésan játszó hazaiakkal a Nyíregyháza képtelen volt lépést tartani, a magukat különösebben meg sem erőltető lengyelek 16:4-re is vezettek. Ezt követően valamennyit emelni tudott játéka színvonalán a Fatum, de ez csak az eredmény kozmetikázására volt elég.
A harmadik játékrészre a hazaiak továbbra is lendületben maradtak, annak ellenére, hogy edzőjük több cserejátékosnak is lehetőséget adott. A nyírségiek bár becsülettel küzdöttek, nem volt reális esélyük a részsikerre, a Chemik Police 66 perc alatt nyert.
Női Bajnokok Ligája:
Chemik Police (lengyel) – Fatum Nyíregyháza 3:0 (11, 13, 14)
Szczecin, 1993 néző. V: Rajkovic (horvát, Ozbar (török).
CHEMIK: Wasilewska 7, Kowalewska 2, Czyrnianska 8, Kakolewska 10, Brakocevic Canzian 13, Milenkovic 9. Csere: Stenzel, Zurawska (liberók), De Almeida Rios 1, Lukasik 4, Pol 1, Polec 4, Lipska 1. Vezetőedző: Jacek Nawrocki.
FATUM: Radosová 8, Lászlop, Vaida 5, Vaszileva 8, Pintér 4, Francesco. Csere: Tóth F., Tóth D. (liberók), Bodovics, Dékány 2, Glavinic 1. Vezetőedző: Németh Szabolcs.
HETI PROGRAM:
November 25., csütörtök
18:00 Miskolci VSC – Diósgyőri VTK (női Magyar Kupa nyolcaddöntő)
November 26., péntek
19:00 U17-es válogatott – MEAFC-Miskolc; Dabas (férfi NB I)
November 27., szombat
15:00 Eötvös DSE – Jászberény (női NB I)
17:00 Szent Benedek RA – 1. MCM-Diamant Kaposvár (női Extraliga); Tv: Hunvolley Tv
17:00 Gödöllői RC – Budaörs (női NB I)
17:30 U17-es válogatott – Dág KSE (férfi NB I)
18:00 UTE – MTK (női Extraliga); Tv: Hunvolley Tv
18:00 Kispest SE – MÁV Előre-Bericap (női NB I); Tv: Hunvolley Tv
19:00 TFSE – CoreComm-VESC (női NB I)
November 28., vasárnap
15:00 DEAC – Fino Kaposvár (férfi Extraliga)
17:30 Vidux-Szegedi RSE – Rákosmente (férfi NB I)
18:00 Kecskeméti RC – Dunaújvárosi KSE (férfi Extraliga)
18:00 Kistext – Vegyész RC Kazincbarcika (férfi Extraliga); Tv: Hunvolley Tv
18:00 MAFC BME – Pénzügyőr (férfi Extraliga); Tv: Hunvolley Tv
19:00 Swietelsky-Békéscsaba – Vasas Óbuda (női Extraliga); Tv: M4 Sport+
19:00 MÁV Előre-Foxconn – Szolnoki RK (férfi NB I)