Utánpótlásdöntők: teljes a minik mezőnye is – a héten U21-es finálé

Archív, Teremröplabda 2022 előttről

A múlt hétvégén lezárultak az Országos Mini Bajnokság selejtezői és kiderült, hogy melyik 12-12 csapat alkotja majd mezőnyt. Már majdnem teljes az OGYB döntőjének mezőnye is, míg csütörtöktől szombatig rendezik meg Kaposváron az idei U21-es bajnokság döntőjét.

 

A hétvégén a lányoknál három tornát is rendeztek a miniknél, s ez alapján alakult ki a 12-es mezőny, amely a következő: Békéscsabai RSE 1, Vasas PIROS, UTE A, BVSC-Zugló, Vasas KÉK, Békéscsabai RSE 2, MTK-Budapest, Szegedi RSE 1, KESI A, Gödöllői RC, UTE B, Nyíregyháza „B”.

A felsorolásból látszik, hogy a Békéscsaba, az UTE és a Vasas is két-két csapattal jutott be a fináléba, amelyet május 4–5-én rendeznek meg. A fiúknál – ahol a Kaposvár és a Kecskemét tudott duplázni – a következő lett a sorrend: KESI B, RÖAK KAPOSVÁR SÁRGA, DÁG KSE, SZOLNOKI SPORTCENTRUM, RÖAK KAPOSVÁR KÉK, EVSI, KESI A, SZEGEDI RSE, SÜMEG-DABRONC, LŐRINC 2000 SE, Felsővárosi Fésüs RAF, PÉNZÜGYŐR SE A.

 

A hétvégén a lányoknál teljessé vált az U15-ös bajnokság döntőjének mezőnye, már csak két fiúcsapat hiányzik. A mezőny április 28-án lesz teljes.

U15: május 17-19. Kecskemét
Lányok: Békéscsabai RSE, BVSC-Zugló, Delta RSE-Érd, Nyíregyháza A, UTE, Vasas U15 A
Fiúk: KESI, Kunhegyes ESE, Sümeg-Dabronc, Szolnoki Sportcentrum

 

A hétvégén már az U21-es bajnokság döntőjét rendezik Kaposváron, amelynek már elkészült a programja is.

A döntő facebook-eseménye itt!

 

A további korosztályos döntők:
U19: május 24-26. Békéscsaba
Lányok, A csoport: Felsővárosi Fésüs RAF, UTE, Vasas Óbuda U19
B-csoport: Békéscsabai RSE, Gödöllői RC, Nyíregyháza
Fiúk, A-csoport: DSE RA 1, DSE RA 2, Szolnoki Sportcentrum
B-csoport: Felsővárosi Fésüs RAF, Kecskeméti RC, RÖAK Fino

U17: május 31-június 2. Nyíregyháza
Lányok, A csoport: Békéscsabai RSE, BVSC-Zugló, Nyíregyháza
B-csoport: MTK Budapest, UTE, Vasas Óbuda U17
Fiúk, A-csoport: DSE RA, Felsővárosi Fésüs RAF, Pénzügyőr
B-csoport: KESI, RÖAK Kaposvár, Szolnoki Sportcentrum

 

MÁR KAPHATÓK A JEGYEK A RÖPLABDA EB-RE!

A 2019-es női röplabda Európa-bajnokság budapesti mérkőzéseire ITT vásárolhatnak jegyet! A magyar válogatott mindegyik találkozóját a Papp László Sportarénában játssza.