Történelmi tett: elődöntőben a fiúk az U20-as strandröplabda Eb-n

Sporttörténelmi tettet hajtott végre Mikuláss-Koch Marcell és Szabó Vilmos az izmiri U20-as strandröplabda Európa-bajnokságon, hiszen első magyar párosként jutottak kontinenstornán elődöntőbe ebben a szakágban. Hasonló bravúrt Hajós Artúr és Stréli Bence hajtott végre a 2018-as ifjúsági olimpián.

 

Első magyar férfipárosként jutott egy Európa-bajnokságon a legjobb négy közé Mikuláss-Koch Marcell (SRSE) és Szabó Vilmos (Pénzügyőr). A fiúk előbb bolgár ellenfelükkel szemben nyertek három játszmában (21:16, 14:21, 15:11), majd az osztrákokat győzték le nagyon simán (21:15, 21:11). A négy közé kerülésért a spanyolokkal játszottak a felnőtt teremválogatott szövetségi kapitánya, a többszörös magyar strandröplabda bajnok Koch Róbert trenírozta fiúk, s remekül kezdtek, hiszen 21:15-re nyerték az első szettet.

A másodikban azonban végül a spanyolok 21:19-cel egyenlítettek, a döntő játszma azonban a mieinkké lett 15:11-gyel, s ezzel új magyar rekordot állítottak fel: a férfiaknál eddig a nyolc közé sem tudott még magyar páros eljutni Eb-n, míg a lányoknál a Vasvári testvérek tavalyi 5. helyezése a csúcs, most viszont A negyediknél rosszabbak már nem lehetnek. Az elődöntőt vasárnap a selejtezőből feljutó norvégok ellen játsszák majd a fiúk 10:40-től, míg a másik ágon a szlovénok és az olaszok jutottak a négy közé.

Sajnos ugyanez a bravúr nem sikerült Vasvári Zsófinak (SRSE) és Vecsey Fanninak (Gödöllői RC), akik előbb a németeket győzték le (21:12, 21:19), azután viszont szoros mérkőzésen kaptak ki 2-1-re (14:21, 21:19, 10:15) a spanyoloktól, így a 9. helyen végeztek. Bosszantó vereség volt, mert ezt követően a spanyol kettős simán verte a görögöket és masírozott az elődöntőbe, kis szerencsével a mieink járhatták volna be ugyanezt az utat, s ez esetben mindkét párosunknak drukkolhattunk volna a vasárnapi éremcsatákban, de hát ne legyünk telhetetlenek…