Tájékoztatás Sportszervezeteknek a TAO-kerettel kapcsolatban

Tisztelt Klubvezető! Kiemelten fontos és rendkívül nehéz ügyben fordulok Önökhöz.
Mint ahogy arról már többen értesültek, a röplabda sportág számára a 2021-es adóévre meghatározott, az állami sportvezetés döntése értelmében csökkentett működési jellegű keretösszeg – a 300 millió forintos biztonsági tartalékkeret kivételével – május 19-én kimerült.

 

Az előző időszakokról áthúzódó, fel nem töltött támogatási összegek miatt a 2021-es évben a sportszervezeteknél felmerülő igény jelentősen meghaladta a rendelkezésre álló keretet. Emiatt kellett meghoznunk azt a döntést, hogy a 19/20-as támogatási időszakra március elejétől már nem lehetett további kérelmeket benyújtani, ahogyan azt is, hogy a 2020/2021-es programoknál csak az alapidőszak végéig van lehetőség támogatót találni és csak a már feltöltött összegeket lehet meghosszabbítani.

Bízunk benne, hogy a 2022-es adóévben az idén meghozott döntéseink miatt – amelyekre a sportági keretösszeg bevezetése, majd az idei adóévben feltölthető keret további csökkentése miatt volt szükség – lényegesen könnyebben lesz tervezhető a programok feltöltése.

A már említett 300 millió forintos „pufferkeret” terhére támogatási igazolási kérelmet benyújtani azoknak a sportszervezeteknek van lehetőségük, amelyek a 21/22-es támogatási időszakra még nem rendelkeznek kiállított támogatási igazolással. Ennek maximális összege 10 millió forint, de nem haladhatja meg a sportszervezet számára jóváhagyott támogatási összeg 50%-át.

Amennyiben 2021. június 30-ig a biztonsági keretösszeg („pufferkeret”) nem fogy el, július 1-től azok a sportszervezetek tudnak újabb igazolási kérelmeket benyújtani, amelyeknél a feltöltés még nem érte el az 50%-ot. A biztonsági keret terhére a TAO Iroda vezetőjével egyeztetve tudnak igazolási kérelmet benyújtani. Az engedélyeket aláírt együttműködési megállapodás birtokában adjuk ki.

Az idei évtől a szövetségnek lehetősége van az építési beruházások keretösszegét átcsoportosítani működési célokra. Az MRSZ elnökségének korábbi döntése értelmében amennyiben 2021. szeptember 30-ig nem merül ki a beruházási keretösszeg, az MRSZ a fennmaradó keretet működésre csoportosítja át. Erről kellő időben tájékoztatjuk Önöket.

Ahogyan arra számítani lehetett, az elmúlt órákban számtalan telefonhívás érkezett a kollégákhoz. Minden esetben kénytelenek vagyunk elmondani, hogy a keretösszeg növeléséről a szövetségeknek nincs lehetősége dönteni!

Természetesen tudjuk, hogy a TAO bevételek (akár részleges) kiesése súlyosan érintheti sportszervezetek gazdálkodását. Emiatt a szabályozást hónapokkal ezelőtt közzétettük és minden sportszervezetre szigorúan egyformán érvényesnek tartjuk. A helyzet jellege miatt kérelemre sem tudunk méltányosságot gyakorolni.

 

Kérjük megértésüket!
Budapest, 2021. május 20.

Sporttársi üdvözlettel:
Ludvig Zsolt
Magyar Röplabda Szövetség
Főtitkár