Szakmáry Gréta együttesénél vendégeskedik a Kaposvár a Challenge Kupában

Kedden magyar idő szerint 17 órakor ismét pályára lép a Challenge Kupában az 1. MCM-Diamant Kaposvár együttese. Vincent Lacombe csapata idegenben kezdi a párharcot Szakmáry Gréta klubja, a török Aydin otthonában.

 

 

A magyar válogatott csapatkapitánya számára többek között azért is különleges lesz ez a párharc, mert pályafutása során először játszik majd egy külföldi csapat színeiben magyar együttessel szemben, a kaposvári visszavágót pedig azért is várja, mert szülei eddig nem tudtak kiutazni hozzá Törökországba, azaz a somogyi megyeszékhelyen láthatják először lányukat a török gárda színeiben játszani. Szakmáry úgy fogalmazott, jól ismerik a kaposváriakat, és egyértelműen a továbbjutás a céljuk, hiszen a Final Fourba szeretnének jutni a Challange Kupában.

 

Az Aydın Büyükşehir Belediyespor – 1. MCM-Diamant Kaposvár Challenge Kupa-nyolcaddöntő első mérkőzésére kedden magyar idő szerint 17 órától kerül sor Törökországban, a visszavágót pedig december 14-én, 18 óraától játsszák Kaposváron.