Strandröplabda ob: Szabó Anna nagy napja

A leány U16-as ob-fordulóval és a felnőtt selejtezőkkel folytatódott pénteken az MKB-Pannónia Strandröplabda Magyar Bajnokság második fordulója Gyenesdiáson.

 

Ami a selejtezőket illeti, a férfiaknál az első négy kiemelt közül csak a Benkő Balázs/Ghazal Jamil (SRSE), illetve a Mészáros Zoltán/Budai Balázs (Hajdúnánás) kettős tudott feljutni a főtáblára, míg a másik két kvótát Fazekas Balázs/Hubicska Patrik (Penta-KSE) és a Bogáncs Bálint (Malév)/Sándor Bence (Pénzügyőr) duóknak sikerült megszereznie.

A nőknél éppen ugyanez volt az arány: a Honti-Majoros Chiara (Strandsport SE) és Kun Stefánia (Vasas), illetve a csütörtöki U20-as ob negyedik helyezettje, a gödöllői Stollár Szonja és Szabó Anna szerezte meg kiemeltként a szombati főtáblán való indulás jogát, míg utóbbiak klubtársai Mester Orsolya és Széles-Neizer Lili, illetve Gubicza Laura és Bálint Melinda (Ball Sport Club) harcolta még ki a szombati játéklehetőséget.

Ami Szabó Annát (jobbra) illeti, neki már pénteken is elég hosszú volt a programja, hiszen az U16-osok között is indult új párjával, Breuer Mirtillel (Penta-KSE), és első kiemeltként meg sem álltak az aranyéremig. Ez a középiskolai világbajnok Szabó számára azt jelentette, hogy pénteken öt mérkőzést nyert az U16-osoknál és kettőt a felnőtteknél, s ha ehhez hozzátesszük, hogy csütörtökön hat meccset játszott az U20-as ob-n, és szombaton is legalább két meccs vár még rá, akkor elmondhatja, hogy nem nagyon van ideje unatkozni.

A döntőben a tatai U16-os győzteseket Németh Zinát (UTE) és Uhlmann Fannit (Beach Sport), a fináléba kerülésért pedig a tatai ezüstérmeseket, a békéscsabai Erdős Dalmát és Hermeczi Bernadettet múlták felül, akik egy-egy hellyel így hátrébb szorultak, míg a negyedik helyen tatai párjaik, Stréli Tamara (SRSE) és Varga Kinga zártak, ami egyben azt is jelentette, hogy ugyanaz a nyolc játékos jutott az elődöntőbe, akik már Tatán is ott voltak.

A gyenesdiási ob-forduló szombati programja reggel 9 órakor kezdődik a főtábla csoportmérkőzéseivel.