Strandröplabda-ob: selejtezős tinipáros az elődöntőben, az első kiemeltek kiestek

Kialakult az elődöntő mezőnye a strandröplabda országos bajnokság csepeli fordulójában. Mindkét nemnél kiesett az első kiemelt, viszont bejutott a négy közé egy selejtezőből a főtáblára jutó 16 éves átlagéletkorú női páros.

 

Persze a két tinilány – Bútor Anna és Kristóf Dóra (Gödöllői RC) – nem az ismeretlenből érkezett, hiszen a két éve középiskolai világbajnokságot nyerő játékosok Gyenesdiáson  ezüstérmesek lettek az U20-as, csütörtökön pedig bronzérmesek itt az U22-es ob-n, a múlt heti A-kategóriás tornát pedig a második helyen zárták. Most a selejtezőből jutottak a főtáblára, s utolsó meccsükön azt a Gubik/Németh-Tóth duót búcsúztatták, akik előtte a harmadik helyen kiemelt Győri Pannát és Szabó Adrient (Penta KSE) is legyőzték. Utóbbiak azonban végül mégis játszanak vasárnap, mert nekik sikerült az első helyen kiemelt Szabó Dorottya és a címvédő Vecsey Fanni ellen nyerniük. Természetesen ott lesznek a már említett Vasvári testvérek, Eszter és Zsófi (SRSE), csakúgy, mint az előző két ob-fordulón döntős Szombathelyi Szandra és Villám Lilla (Vasas) is, akik mindketten három győzelemmel jutottak be az elődöntőbe.

A férfiaknál Stréli Bence sérülése és az emiatt Hajós Artúrral történt visszalépése okán Csepelen kiadó a trón. Ezzel azonban nem tudott élni az első helyen kiemelt Papp/Soós páros, mert előbb a csoportdöntőben Bán Viktortól és Solti Pétertől (Pénzügyőr) kaptak ki, majd a negyeddöntőben a harmadik helyen kiemelt Kiss Dánieltől és Rása Alextől (Pénzügyőr) is. A Soósékat legyőző két duón mellett ott lesznek majd az elődöntőben a múlt heti U20-as strandröplabda Európa-bajnokság hősei, az ott végül negyedik Mikuláss-Koch Marcell (SRSE) és Szabó Vilmos (Pénzügyőr), valamint a gyenesdiási finálét sérülés miatt feladó Penta-KSE-s páros egészséges tagja, Fazekas Balázs, illetve a beugró, a korábbi ötszörös bajnok Bagics Balázs.

A női elődöntők 9, a férfiak 10 órakor kezdődnek, 11-től a bronzmeccseket, 14 órától pedig a döntőket rendezik, s utóbbiakat az M4 Sport+ (Duna World) élőben közvetíti. Emellett ezen a napon rendezik az U16-os fiúk ob-döntőjét is.

A szombati eredmények és a vasárnapi program ITT:

Pénteken rendezték meg a leány U16-os országos bajnokság döntőjét, amelyet a tavaly U14-es bajnok békéscsabai Erdős Dalma és Hermeczi Bernadett nyert meg, a döntőben Németh Zinát (UTE) és Uhlmann Fannit (Beach Sport) legyőzve, míg a bronzérem Breuer Mirtillé és Szabó Annáé (Gödöllői RC) lett.