Strandröplabda ob: a nőknél a tatai győztes, a férfiaknál a döntős búcsúzott

Szombaton a főtábla küzdelmeit rendezték az MKB-Pannónia Strandröplabda Magyar Bajnokság második fordulójában, Gyenesdiáson, ahol kialakult az elődöntők párosítása.

 

Jónéhány vaskos meglepetés is született a mérkőzések során, a legnagyobb talán az, hogy a férfiaknál a 23. helyre rangsorolt, így a selejtezőből feljutó Fazekas Balázs és Hubicska Patrik (Penta-KSE) kiharcolta az elődöntőbe kerülést. Ellenfelük majd vasárnap a negyedik helyen kiemelt Kiss Dániel és Rása Alex (Pénzügyőr) lesz, akik Rása hátsérülése miatt feladták második csoportmérkőzésüket, de aztán később folytatták a küzdelmeket és a négy közé kerülésért a döntő játszmában 15:13.ra le is győzték a második kiemelt, tatai ezüstérmes Papp, Soós duót. A másik ágon Hajós Artúr és Stréli Bence (SRSE) rájuk majd a csütörtöki U20-as bajnok, a jövő heti korosztályos Európa-bajnokságra főpróbát tartó, 7. kiemelt Mikuláss-Koch Marcell (SRSE) és Szabó Vilmos (Pénzügyőr) vár.

Az U20-as bajnok és Eb-induló a nőknél is bejutott a legjobb négy közé, igaz Vasvári Zsófi (SRSE) és Vecsey Fanni (Gödöllői RC) a nőknél a legelőkelőbb helyen állt, míg ellenfelük a vasárnapi elődöntőben a 4. kiemelt Divényi Zita és Réthelyi Zsófi (Kispest SE) lesz. A másik ágon a harmadik helyre rangsorolt Szombathelyi Szandra és Villám Lilla (Vasas) jutott el a négy közé, ellenfelük pedig Szabó Dorottya (ÓSSC) és a tavalyi ob-döntőn ezüstérmet szerző Nagy Eszter (Gödöllői RC) lesz, aki mindössze ezen a versenyen indul az idén. A négy közé jutásért pedig nem mást, mint a tatai forduló győztesét, a harmadik helyen kiemelt Győri, Szabó duót múlták felül.

A vasárnapi program 9 órakor kezdődik a női elődöntőkkel és a fiú U16-os fordulóval, majd 10 órakor a férfiak elődöntőit rendezik, 10 órakor a női, 11-kor pedig a férfi bronzmeccs következik, míg a finálék, amelyeket az M4 Sport+ (Duna World) élőben közvetít, 14 órakor kezdődnek.