SRSE és gödöllői dominancia az U18-as strandröplabda ob-n

Hétfőn az U18-as korosztály versenyével befejeződtek a 2021-es évi strandröplabda országos bajnokságok. A fiúknál a Strandröplabdázásért SE, a lányoknál a gödöllői RC versenyzői szerepeltek a legjobban.

 

Az erősebbik nemnél gyakorlatilag SRSE-s házibajnokság zajlott a végén, hiszen a legjobb négy közé jutott nyolc játékosból mindössze a Pénzügyőrős Székely Trevisz nem volt a csepeli egyesület tagja. Végül éppen ő és Zarka Márton maradtak le a dobogóról, miután a bronzmeccsen kikaptak Polgár Leventétől és Udvarhelyi Mártontól. A fináléban viszont egy híján megismétlődött az U16-os döntő, csak most Niemeier Lukas párja Borbély Boldizsár volt, viszont ezúttal is Tari Bence és Veress Ákos nyerte az aranyérmet döntő szettben.

A lányoknál három gödöllői érdekeltségű páros került az elődöntőbe, közülük pedig végül a két nappal korábban a felnőtt döntőben 5. helyet szerző Bútor Anna és Kristóf Dóra diadalmaskodott a Vasas kettőse, Gubik Hanna és Kun Stefánia ellen, ugyancsak a harmadik szettben. A bronzérem Szabó Annáé és a kispesti Réthelyi Orsolyáé lett, akik két szoros játszmában bizonyultak jobbnak Breuer Mirtillnél és a Beach Sportos Varga Kingánál.

Az ob-döntők ezzel ugyan lezárultak, azonban csütörtöktől vasárnapig, ugyanitt a Lupa Beachen 1*-os Wolrd Tourt és U18-as, valamint U20-as utánpótlás MEVZA-tornát is rendeznek jónéhány magyar résztvevővel.

 

U18-as strandröplabda országos bajnokság (Lupa Beach), fiúk
1. Tari Bence, Veress Ákos (SRSE)
2. Borbély Boldizsár, Niemeier Lukas (SRSE)
3. Polgár Levente, Udvarhelyi Márton (SRSE)
4. Székely Péter Trevisz (Pénzügyőr), Zarka Márton (SRSE)

Lányok
1. Bútor Anna, Kristóf Dóra (Gödöllői RC)
2. Gubik Hanna, Kun Stefánia (Vasas)
3. Réthelyi Orsolya (Kispest SE), Szabó Anna (Gödöllői RC)
4. Breuer Mirtill (Gödöllői RC), Varga Kinga (Beach Sport)