November végén mutatták be a Magyar Olimpiai Bizottság évkönyvét, amelyben természetesen helyet kapott a röplabdázás is. A sportág 2018-as összefoglalóját Karádi Zoltán, az MRSZ sajtómunkatársa írta. Mivel a nyomdai munkálatok miatt a kéziratot már október végén le kellett adni, ezért a cikkben még nem szerepelhetett három női klubcsapatunk bravúros európai kupaszereplése. A könyvben számos gyönyörű fotóval illusztrálták a cikkeket, amelyek közül kedvcsinálóként most leközöljük a röplabdával foglalkozó fejezetet.
Igencsak zajlott az élet a honi röplabdázásban az elmúlt egy év során: azok után, hogy a magyar szövetség Törökországgal, Lengyelországgal és Szlovákiával karöltve elnyerte a 2019-es Európa-bajnokság rendezését, amolyan főpróba gyanánt az idei évre bevállalta, hogy a női Európaliga döntőjének is házigazdája lesz. Ha emellett azt is megemlítjük, hogy ráadásként megkapták a jövő évi férfi és női ülőröplabda Eb rendezési jogát is, akkor nyugodtan leszögezhetjük, hogy nem fognak unatkozni a sportág honi szerelmesei a következő évben.
De persze idén is akadtak történések: a kissé gyengécskére sikerült 2017-es női Európa-bajnokság után – ahogyan az várható is volt – nem hosszabbították meg az olasz Alberto Salomoni szerződését a szövetségi kapitányi poszton, hanem új pályázatot írtak ki. Az utolsó utáni pillanatban azonban történt valami, ami gyakorlatilag feleslegessé tette az egész procedúrát: a török bajnokság egyik élcsapata, a Fenerbahce szerződést bontott a belga Jan De Brandttal, s az MRSZ azonnal lecsapott a női válogatottat 2014 és 2016 között irányító, azt két Európa-bajnokságra kijuttató és velük Európaligát nyerő szakemberre.
A belga trénert sem kellett noszogatni, gyorsan aláírásra került a magyar társrendezésű Európa-bajnokság végéig szóló szerződés, amely most kizárólagos jogot formált a szakemberre. Mert Jan De Brandt első kapitánysága alatt állandó gondot jelentett, hogy az edző a nyár folyamán párhuzamosan dolgozott a válogatottnál és aktuális külföldi klubcsapatánál is. Azonban annak köszönhetően, hogy a röplabda is bekerült a TAO-s sportágak körébe, az MRSZ már megengedhette, hogy olyan fizetést kínáljon a kapitánynak, hogy ne kelljen két helyen dolgoznia párhuzamosan. Természetesen cserében Jan De Brandt a különböző korosztályos válogatottak felkészülését is segíti, emellett végigjárta a hazai klubokat, folyamatosan figyeli a legnagyobb tehetségeket, tanácsokat ad a klubedzőknek, sőt szemináriumokat is tart a hazai szakembereknek.
Persze a fő „foglalkozási területe” újra a női válogatott, ahol a cél a jövő évi hazai rendezésű Európa-bajnokságra egy ütőképes csapat kialakítása. „Jó munkához idő kell” – tartja a mondás, s mivel rendezőként csapatunknak nem kell selejteznie, a 2018-as évet a csapatépítésre lehetett szánni. Pláne úgy, hogy az Európaliga négyes döntőjének házigazdájaként, függetlenül a csoportmeccsek eredményeitől biztosan elődöntőt játszhat a válogatott.
Nem kezdődött túl jól a sorozat, abban az értelemben, hogy az első, franciák elleni meccs bemelegítésekor megsérült válogatottunk első számú feladója Tálas Zsuzsanna. Attól lehetett félni, hogy a bajnoki idény során súlyos sérülést szenvedő csapatkapitány, Liliom Rita, illetve a bajnokság végén váratlanul visszavonuló Dobi Edina hiánya mellett ez az újabb csapás, végzetes lesz.
Szerencsére azonban ez sem zavarta meg a lányokat: a 2017-ben már az Eb-n is bizonyító Bleicher Réka remekül helyettesítette őt, s bombázóink – Szakmáry Gréta, a két év után visszatérő Sándor Renáta, valamint a még csak 16 éves Szedmák Réka – valósággal szétzilálták azokat a franciákat, akik az előző években sok borsot törtek a mieink orra alá. A helyzet a horvátok ellen sem változott, pedig déli szomszédjaink korábban egy egészen más dimenzióban játszottak a mieinkhez képest, most azonban mindössze egy szett megnyerésére futotta az erejükből. Némi meglepetésre a finnek okozták a legkomolyabb problémát: ők idegenben legyőzték csapatunkat és a hazai zárómeccsen is pontot tudtak szerezni, ezzel pedig végül megnyerték a csoportot.
Azért azt is tegyük hozzá, hogy Jan De Brandt az idegenbeli mérkőzéseken kísérletezgetett inkább az összeállítással, a franciákat azonban így is simán legyőztük, Splitben pedig csak 3:2-re kaptunk ki a horvátoktól, így végül – igazából tét nélkül – a csoport második helyén végeztünk. Mert abban biztosak lehetünk, hogy ha a Final Fourba kerülésünk forgott volna kockán – oda a három négytagú csoport győztesei mellett a házigazda jutott be – akkor kevesebb kísérletezéssel a csoportgyőzelem is meglett volna.
Ami a négyes döntőt illeti – ahogyan az egy igazi Európa-bajnoki főpróbához illik – természetesen a jövő évi kontinenstorna helyszínén, a Papp László Sportarénában rendezték meg, s erre az eseményre már az európai szövetség teljes vezérkara hazánkba érkezett.
Elsősorban nem a meccsekre voltak kíváncsiak, hanem a szervezésre. Mert az rendben van, hogy az elmúlt években hazánk rendezett már junior női és ifjúsági férfi röplabda Eb-t, de azért egy felnőtt világverseny az más kávéház.
Ebből a szempontból a lengyelek és a törökök már rutinos házigazdának számítanak, Magyarország azonban először rendez ilyen eseményt. A kétnapos döntő végén azonban mindenki mosolyogva, nyugodtan távozott: jó kezekben lesz az Eb! Sőt, a végén még arra is felkérték a magyar szövetséget, hogy november 2-án legyen házigazdája a CEV BL-sorsolással összekötött gálavacsorájának.
Az elődöntőben azok a csehek vártak a mieinkre, akiket emberemlékezet óta nem győzött már le válogatottunk, most azonban gyakorlatilag képtelenek voltak komolyabb ellenállást kifejteni az extázisban játszó magyar csapat ellen. Sima 3:0 lett a vége és döntőbejutás.
Sajnos másnap a bolgárok elleni, már nem sikerült megismételni ezt a teljesítményt, mindössze egy játszmában tudta csapatunk felvenni a versenyt az ellenféllel, de ezt belátva Jan De Brandt nemes gesztusként a végén már minden játékost pályára küldött, hogy egyszer majd az unokáiknak is elmesélhessék: „Én bizony még Európaliga-döntőben is játszottam.”
Az ezüst is gyönyörűen csillogott, s mindenképpen biztató ez a jövő augusztusi Eb-re nézve, mint ahogyan az is, hogy Molcsányi Rita és Szakmáry Gréta bekerült az Európa-liga álomcsapatába.
Persze nem csak a női válogatottból állt az év, a férfiaknál is új szövetségi kapitány érkezett a román Bogdan Tanase személyében, aki válogatottunk korábbi csapatkapitánya, Németh Szabolcs ajánlásával érkezett, s nyáron a csapat menedzseri pozícióját látta el. Az Európaligát itt is a kísérletezésre szánták, de be kellett látni, hogy a fiatalok még nem képviselnek akkora játékerőt, s az augusztusi Eb-selejtezőkre már Németh is reaktiválta magát, de visszatért Gergye Roland és Baróti Árpád is. Ez már egy ütőképesebb csapat volt, s bizony az esélyesebb macedónok elleni nyitómérkőzésen csak a játékvezetőkön múlt – akik a döntő szettben, 12:12-nél nem vették észre, hogy az ellenfél szándékosan megrántotta a hálót – hogy nem a mienk győztek. Ez viszont sokba kerülhet, mert a toronymagas favorit ukránok elleni vereségek és a svájciak elleni idegenbeli 3:2-es siker ellenére a csoport második helye még mindig elérhető a januári folytatásban (az Eb-re a csoportgyőztesek mellett az öt legjobb második juthat még ki), azonban a másodikak közötti rangsorban már nem állunk jól.
Az utánpótlásban is volt sikerélmény, hiszen januárban U17-es leány válogatottunk kiharcolta az áprilisi Európa-bajnokságon való szereplés jogát. Ilyenre – mármint, hogy nem rendezőként szerzett indulási jogot utánpótlás csapatunk egy Eb-n – nagyjából egy évtizede volt példa legutóbb.
A bajnokságban a férfiaknál „hatalomátvétel” volt: a korábbi évek kaposvári uralma után idén a Kazincbarcika a bajnokságot és a Magyar Kupát is begyűjtötte, míg a nőknél maradt a Békéscsaba a bajnok – amely a Közép-Európai Ligában is megvédte első helyét – a kupadöntőben azonban a Nyíregyháza legyőzte őket.
Női ülőröplabda-válogatottunk idén először indulhatott a világbajnokságon, s esetükben már az is komoly fegyvertény volt, hogy sikerült mérkőzést nyerniük, így végül a 14. helyen zártak, s ez mindenképpen remek tapasztalatszerzési lehetőség volt a jövő júliusi, budapesti kontinenstornára.
Strandröplabdában immár másodszor volt házigazdája komoly nemzetközi versenynek Siófok: idén a nemzetközi szövetség versenysorozatának, a World Tour egyik állomásának adott otthont a Balatonparti város. Nem csoda, hiszen a 2017-es verseny színvonalas rendezéséért különdíjat is adományozott az európai szövetség a mieinknek. Emellett már komolyabb eredményeket is sikerült felmutatnia a szakág versenyzőinek: hiszen a nőknél a bajnoki címet megszerző Lutter Eszter és Szombathelyi Szandra egy törökországi World Tour-versenyen egészen az ötödik helyig jutott, ami az eddigi legjobb magyar szereplés. A sportág téli változatában – amely esélyes már a 2026-os téli olimpia programjába való bekerülésre is –, hóröplabdában megrendezték az első Európa-bajnokságot, ahol a magyar párosok az előkelő 9. helyen végeztek.
A habot a tortára a fiatal Hajós Artúr és Stréli Bence tette fel, akik ugyancsak a 9. helyet szerezték meg az ifjúsági strandröplabda világbajnokságon és indulási jogot szereztek a Buenos Aires-i ifjúsági olimpián való indulásra is. Ez már önmagában is óriási bravúr, hiszen magyar röplabdázók ötkarikás versenyen legutóbb 1980-ban szerepeltek, de a fiúk nem elégedtek meg ennyivel, hanem megnyerték csoportjukat, majd újabb két bravúros győzelmet szerezve egészen az elődöntőig verekedték magukat.