Rúzsa Magdi is pályára lépett a szombathelyi ovis zsinórlabda bajnokságon

Archív, Teremröplabda 2022 előttről

Negyedik alkalommal rendeztek óvodásoknak zsinórlabda bajnokságot Szombathelyen, amelynek ezúttal is nagy sikere volt, s a szervezők egy újabb verseny megrendezését tervezik az ősz folyamán.

 

A röplabdázás előkészítő játéka a zsinórlabda (a labdát még nem ütik, hanem elkapják és dobják a gyerekek a háló felett). Egy a Magyar Röplabda Szövetség által indított – összefogással életben tartott – program keretében már az óvodások körében is igyekeznek népszerűsíteni a sportágat.

A Szombathelyi Sportiskola negyedszer állt élére az akciónak, tíz óvodából 18 csapat, és több mint száz kisgyerek játszott szerdán délelőtt a Sugár úti kiscsarnokban 30 óvónéni felügyelete mellett. Egyre ügyesebben, hiszen minden alakulat nyolcszor léphetett pályára.

A rendezvényt Dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere nyitotta meg, a sztárvendég pedig az énekesnő, Rúzsa Magdi és az egyetlen BL-győztes magyar röplabdázó, Nagy Péter volt, akik beálltak a gyerekek közé is játszani.

Az eredményhirdetésnél mindenki kapott aranyérmet, pólót, ajándékot. Az esemény sikerén felbuzdulva a szervezők arra készülnek, hogy ősszel megismétlik a versenyt.