A szezon kezdete előtt mind a 8 élvonalbeli együttes vezetőedzőjének ugyanazt a három kérdést tettük fel:
- Általánosságban mit vár az új szezontól? Milyen a mezőny, milyenek az ellenfelek?
- Milyen változások történtek a nyáron a csapatnál – hogy érzi, erősödött vagy gyengült a keret?
- Mit vár csapatától az új szezonban?
Fodor Antal, DEAC
- Nem láttuk az összes csapatot, de a hírek alapján hat gárda kiemelkedik a mezőnyből. Nekünk az előjelek alapján a Dunaújvárossal kell megküzdenünk a kiesés elkerüléséért. Az igazolások látva szerintem színvonalasabb lesz a mostani idény, mint az előző.
- Hubicska Patrik és Csizmadia János személyében két kulcsemberünk távozott, így kicsit gyengültünk a nyáron. A pótlásukat saját nevelésű játékosokkal próbáljuk megoldani. Bátran építehetünk az utánpótlásunkra, hiszen U21-es csapatunk az előző idényben szépen csillogó bronzérmet szerzett.
- Szeretnénk kiharcolni a bennmaradást az Extraligában. Az erősebb vetélytársak ellen főleg a tisztes helytállás lehet a cél, de bízom benne, hogy képesek leszünk bravúrgyőzelmekre is.
Tomanóczy Tibor, DKSE
- Remélem, hogy a bajnokság megszakítás nélkül le fog bonyolódni. Sok jó és látványos mérkőzéseket lásson a közönség! A férfi bajnokság fejlődjön annyit és vonzzon be sok nézőt, mint ahogy a női szakág felépítette magát az évek folyamán. Öt csapat kiemelkedik a mezőnyből, ők kemény csatákat fognak vívni a négy közé jutásért!
- A tavalyi évhez képest sokat fiatalodott a csapat. Hét játékos távozott, a helyükre fiatalokat hoztunk fel az utánpótlás-keretekből és három új játékost igazoltunk.
- A DKSE egyértelműen az Extraligában való bent maradást tudja megcélozni. Sok a fiatal tehetséges játékos, akiknek tapasztalatot kell szerezniük.
Ruben Wolochin, FINO Kaposvár
- Abban bízom, hogy tovább emelkedik a színvonal, bár a bajnokság lebonyolítása szerintem nem segíti, hogy a játékosok és a csapatok fejlődjenek, ugyanis 14 alapszakasz-mérkőzés nem elég egy profi ligában. Általánosságban úgy gondolom, az együttesek jobb játékosokat szerződtettek, így ez a bajnokság erősebb lesz, mint az előző.
- Több változás is történt a keretünkben, azon dolgozunk, hogy új csapatot építsünk. A célunk, hogy jobbak legyünk, mint a legutóbbi idényben.
- Szeretnénk versenyben lenni a bajnoki címért.
Nagy József, Kecskeméti RC
- Zökkenőmentes lebonyolítást és hogy a külső tényezők kevésbé befolyásolják a következő szezont. A bajnokság évről évre erősödik, ezt mutatja, hogy egyre több csapat kerül hasonlóan magas szintre. Az idei szezonban hat olyan csapat van, amelyek között az aznapi forma fogja eldönteni a mérkőzéseket.
- A kecskeméti csapat teljesen átalakult, sokan távoztak és sokan is érkeztek. Változott az edzői stáb is, ami eddig nem is volt igazán. Egészen új csapatot kellett építeni. Úgy gondolom, erősödtünk a tavalyi szezonhoz képest.
- A csapattól nem várok el többet, mint amit a játékosok is elvárnak tőlem. Maximális felkészülést minden edzésre, mérkőzésre és a legjobbat nyújtani.
Weczera Csaba, Kistext SE
- A mezőny a tavalyi szezonhoz képest tovább erősödött. Legalább hat nagyjából hasonló képességű csapat lesz a bajnokságban így a nézők színvonalas és nagy küzdelmeket láthatnak majd.
- A nyár folyamán a csapatunk szinte teljesen kicserélődött és sokat erősödött.
- Újoncként azt szokták mondani, a bent maradás a cél. Én ennél komolyabb célokat tűztem ki a csapat elé, szeretnénk bekerülni a legjobb négybe.
Nagy Péter, MAFC
- Nehéz szezonra számítok. Úgy érzem, nincsenek jelentős különbségek a csapatok között. A bajnokság színvonala érzésem szerint valamivel magasabb lesz a tavalyihoz képest.
- Jelentős változáson esett át a keretünk, az előző szezonban jól teljesítettünk, de a további előrelépéshez némi megújulásra volt szüksége a csapatnak, úgy érzem jól sikerült az erősítés.
- Célunk a bajnokságban és a kupában is a legjobb négy közé kerülés. Nekem úgy tűnik, erre reálisan hat csapatnak van esélye, minden forduló nagyon kiélezett lesz.
Jókay Zoltán, Pénzügyőr SE
- Jelenleg úgy néz ki, hogy sok csapat teljesen kicserélődött (Kaposvár, Kecskemét, MAFC, Kistext), sok új külföldi – főleg latin- és dél-amerikai – játékos van szinte mindegyik csapatnál. Az újonc Kistext is nagyon megerősödött a tavalyi szezonhoz képest. A Pénzügyőr és a Kazincbarcika változott talán a legkevesebbet. Szerintem a mezőny még kiegyenlítettebb lett, jelenleg úgy gondolom, hogy akár hat csapat is versenghet a dobogóért.
- Úgy gondolom, a keretünk erős, talán egy-két kiegészítő ember kellene még. Elment, illetve nem hozzánk jött vissza a tavalyi szezon egyik legponterősebb támadója. Ettől függetlenül a mag megmaradt és erősödtünk középső poszton is. Remélem azt is, hogy a fiatalabbak, akik tavaly esetleg nem kaptak annyi szerepet, most már maximálisan beleerősödnek a mezőnybe. Véleményem szerint szélső ütő poszton is megtaláltuk a megfelelő megoldást, de nyilván egy kicsit mást kell idén játszanunk, talán még inkább ki kell domborodjon a csapatmunka szerepe. Harcos, nagyon agilis és motivált csapatot szeretnék látni, akik újra éhesek és a már megszerzett tapasztalatokat fel tudják használni a mérkőzéseken.
- Szeretném, ha ez a legutolsó mérkőzésig kitartana és harcban lehetünk a legfényesebb éremért.
Toronyai Miklós, Vegyész RC Kazincbarcika
- Egy jó, kiegyenlített bajnokságot várok az új szezontól, jó mérkőzésekkel. Szeretnénk, ha a nézők is az egész szezonban mellettünk állnának, mert nekünk, kazincbarcikaiaknak, ez rengeteget számít, hiszen remek szurkolótáborunk van. Nyilván nem lenézve egyik csapatot sem, de talán a DEAC és a DKSE egy kicsit kilóg lefelé. A másik hat csapat szoros meccseket játszhat egymással, idegenben és hazai pályán egyaránt, mert mindegyik gárdának sikerült előre lépnie tavalyi önmagához képest.
- Úgy gondolom, a keretünk erősödött. Két új ember érkezett hozzánk, Péter Benedek és Miklósi-Sikes Zétény, mert Rodrigo Moraes „Mudo”, Blázsovics Péter és Szabó Dávid már játszottak itt, ismerik azt a játékrendszert, amit mi is játszani akarunk. Támadásban Mudo hatékonyabb, mint a korábbi horvát centerünk, míg Blázsovicsot jobb játékosnak tartom, mint a tavalyi, brazil elődjét.
- Mindenképpen előrelépést várok a tavalyi eredményekhez képest. A céljaink nem változtak, éremért, azokból is a minél fényesebbekért szeretnénk harcolni, és emellett a nemzetközi porondon is szeretnénk néhány kört menni.