Óriási siker volt a szerdai Országos Manó Kupa

Archív, Teremröplabda 2022 előttről

Május 1-én rendezték meg a Folyondár utcai sportközpontban a 2019-es Országos Manó Kupát (U10), amelyen összesen 99 csapat és több mint hétszáz gyermek vett részt, akik tizenkét pályán összesen 249 mérkőzést játszottak le.

 

Zsúfolásig tele volt a Folyondár utcai csarnok küzdő- és nézőtere is május 1-én, amikor az U10-es korosztály röplabdázói mutathatták meg tudásukat az Országos Manó Kupa keretein belül.

A tornát speciális szabályok szerint rendezték, ugyanis a mérkőzések nem pontra, hanem időre mentek (a pontokat nem is számolták). Egy találkozó 10 percig tartott, s két meccs között 5 perc volt a bemelegítési idő. Az időt egy nagy óra mérte, de az éppen nem játszó gyerekek mindig hangosan számolták vissza az utolsó másodperceket.

Összesen 99 csapat több mint hétszáz játékosa vett részt a „versenyen”, amelyen egy híján 250 mérkőzést rendeztek (azaz minden csapat öt mérkőzést játszott), s amelynek végén minden játékos aranyérmet és minden csapat oklevelet kapott. Az edzők és a szülők külön megköszönték az MRSZ munkatársainak az ötletet, hogy ebben a korosztályban még ne az eredmény hajszolása, hanem a játék öröme legyen a legfontosabb, amelyet egyébként a gyerekek is nagyon élveztek.

Ízelítőül egy videó:

https://www.facebook.com/kristof.horvath.351/videos/2668626413167406/UzpfSTMwODgzMDA5NjE0Njg5MDo4MjEyMzI5NTQ5MDY1OTk/?__tn__=kC-R&eid=ARCWRvtT5OlZOEIEtC3n6NW__LAkTMSh1x9dJrzpRriE8GtbRSeXJLrV7WOzf_-cephtJzf88UAHjMC5&hc_ref=ARQ05j8A18CYCTTJELFENFID_iswcUqSx613VlaTEE3j3uWuxysr15LXcPSQNst0AzA&__xts__[0]=68.ARDuUcs5RTVFXldE6d38NygDebscBZMKgjNsTjE08N2yJypjW1HERda7lb2GNdZQVB109AXeOT1sivgU1R6ZH_p9PaFYUohvbXfmhGsou6c9CKV5-_t08m4RW-WKhsjG0M9bSDvtDdmoJlf-FZNByX8_hE02XwGLrMn0kyWyR6EYAmrADpmq3ixKMhJ2JPZowfIL2hvLS_UrFnjdXAxs1ZSqO0l_O83Pl_Vl6neBnS-nmBlb15QnMDo7k0SluXe0HRKVZISHwUgeUK3p2wxtVunikkMJ3UI9kKD9mCBx9ivTVENSS0HAMSTD-ssyymtRJ66jB3d8QeW2d_lIYrpYd5gj7RQ3ZSJ1lTZDSOu5QoQ31GgZ5esaZvo

Folytatás a hétvégén, Szegeden, az Országos Mini Bajnoksággal.