Huszonöt éve szerezte első bajnoki címét a szegedi röplabda-csapat, a Medikémia-Szeged. Az évforduló alkalmából Nyári Sándort, a csapat edzőjét kérdeztük.
Kerek évfordulóhoz ért az első edzőként megszerzett bajnoki címe. Volt nagy ünneplés?
Sajnos a vírushelyzet miatt nem nagyon lehet most találkozni, összejönni, de rengetegen telefonálnak, a sajtó is “rákattant”, sok interjúfelkérésem is volt, aminek nagyon örülök. A tizedik meg a huszadik évfordulón volt nagy ünneplés, legutóbb is Pálmai Antal (a Medikémia vezetője), akinek nagyon sokat köszönhetünk, szervezett egy óriási bankettet, amin legalább háromszázan voltak.
Ezek szerint még ma is sokan kíváncsiak a csapatra, és sokan emlékeznek még a történelmi sikerre?
Mindig is nagyon szerették a csapatot, az elmúlt években is mindig volt valami felkérés, hogy beszéljünk erről a döntőről, meséljük el az élményeinket. Mikor legutóbb Szegeden jártam, akkor is felismertek, hogy én vagyok a Nyári Sanyi, annak a bizonyos bajnokcsapatnak az edzője. Emlékszem egy rádiós felmérésre is, amikor azt kérdezték, hogy mi Szeged legnagyobb sikere a rendszerváltás óta, és az emberek a röplabda-csapat bajnoki címét mondták. Ez nagyon jó érzés.
Ennyire jó volt a csapat?
Igen, mert nagybetűs csapat voltunk, igazi közös munka volt, szerintem ez emelt minket akkor a Csepel fölé. Titkos Lajos utánpótlás-nevelő munkájának köszönhetően hét szegedi neveléssel játszottunk, ami persze még közelebb hozott minket a szurkolókhoz. Ezen ez emlékezetes meccsen is háromezer-kétszáz szurkoló volt kint, óriási volt a hangulat. Az utolsó, győztes poénnál aztán felrobbant a csarnok, vagy ezren rohantak be a pályára, és alsógatyáig vetkőztették a játékosokat (már előre lebeszélték, hogy ki kinek adja majd ezt vagy azt a ruhadarabját), aztán pezsgőben úszott mindenki.
Milyen volt megélni a meccset, azt rengeteg izgalmat?
Szakmailag és emberileg is nagyon nehéz volt megélni, épp ezért még felemelőbb érzés volt megnyerni a bajnoki címet akkor. Négy nagyon szoros meccs után, az ötödiket felfokozott várakozás előzte meg. Jól is kezdtünk, a másodikban szinte lesimáztuk a Csepelt, aztán visszajöttek a meccsbe, kiegyenlítettek, az ötödik szett előtt fel kellett tüzelni a játékosokat, ami meg is tette a hatását, el is jutottunk 13:11-ig…
Ekkor jött a méltán híres időkérés…
Így igaz, edzői pályám egyik legnagyobb húzását ekkor mondtam, hogy csak a bolgár Arsovra figyeljenek. És így is történt a bolgár ütött, de mivel figyeltünk rá, betakarta sáncunk. Itt dőlt el a bajnoki cím. A szegedi tévé készített is felvételt, gyakran visszanézem.
Már régóta Budapesten él, de követi a szegedi röplabdázást?
A fél szememet mindig Szegeden tartom, hiszen ez a második otthonom. Nagyon drukkolok Nusser Elemérnek, hogy újra ütőképes csapatot hozzon össze Szegeden. Remélem, hogy a harmincadik évfordulón már erről is beszélgethetünk.