Női ülőröplabda-vb: megszorongattuk a japánokat

Lejátszotta első két csoportmérkőzését a magyar női ülőröplabda-válogatott a Hollandiában zajló világbajnokságon. A mieink első vb-mérkőzésükön a paralimpiai bajnok amerikaiaktól 3:0-s vereséget szenvedtek, a második találkozójukon azonban Japánt már egy szettben meg tudták szorongatni.

 

Túl nagy illúziói nem lehetett a története első világbajnoki mérkőzését éppen a paralimpiai bajnok amerikaiak ellen játszó magyar női válogatottnak, a lányok a három játszma során összesen 18 pontot szereztek. De egyelőre nem is az a cél, hogy a világelsőt szorongassák, hanem hogy majd az alsóházban minél jobban helyt tudjanak állni. Ehhez pedig remek erőfelmérő volt az Egyesült Államok elleni találkozó.

Magyarország – Egyesült Államok 0:3 (–7, –3, –8)
Raska Gyula:
– Élete első világbajnoki meccsén a csapat felszabadultan, hatalmas motivációval játszott. 3:0-ra kikaptunk a világ legjobb csapatától, amely a riói paralimpia győztese is egyben. A látottak alapján nagyon bizakodóak vagyunk.

 

Hétfőn a japánok voltak a mieink ellenfelei, s ekkor már sokkal eredményesebbek is voltak a mieink, játszmáról játszmára jobb teljesítményt nyújtva a harmadik szettben már megszorongatni is sikerült az ázsiai ellenfelet. Kedden nagyobb falat, az Európa-bajnok orosz csapat vár majd a mieinkre.

Magyarország – Japán 0:3 (–15, –17, –19)
Raska Gyula: – A vb második meccsnapján a rendkívül gyors japánoktól kaptunk ki szoros meccsen 3:0-ra. Ha döntő pillanatokban jobban koncentrálunk, meglepetést szerezhettünk volna. Ma következnek az Európa-bajnok oroszok.