Női Extraliga: minimális különbséggel, mégis 3:0-ra nyert az UTE az MTK ellen

Két mérkőzést játszottak le szombaton a női Extraligában, míg az NB I-ben teljes forduló volt. Szoros mérkőzésen, de 3:0-ra győzte le a Szent Benedek Röplabda Akadémia az 1. MCM-Diamant Kaposvárt így tapad az éllovasokra. Az UTE és az MTK összecsapása is három játszmás lett, mégis hihetetlenül szoros volt a találkozó, hiszen mindhárom szettet – ahogyan néhány fordulóval ezelőtt a Vasas ellen – két ponttal veszítette el az MTK. A női NB I-ben mindhárom éllovas, a Gödöllő, a MÁV Előre és a TFSE is 3:0-ra győzött, így a Pest megyeiek zárják a tabella élén az őszi idényt.

 

Női Extraliga:
Szent Benedek RA – 1. MCM-Diamant Kaposvár 3:0 (20, 21, 21)
Balatonfüred, 112 néző. V: Mezőffy, Bátkai-Katona.
SZBRA: Bleicher R. 1, Szavovics 11, Koprivica 13, Sztijepics 10, Kiss G. 16, Jimerson 11. Csere: Fáth, Baksa (liberók), Szerényi. Vezetőedző: Dejan Desnica.
DIAMANT: Grbac 5, Boshnakova 15, Wirth 5, Budai 2, Matic 11, Lemmens 4. Csere: Szpin, Hegyi (liberók), Tóth J. Vezetőedző: Vincent Lacombe.
Edzői értékelés
Dejan Desnica:
– Nagyon stresszes mérkőzés volt, a Kaposvár nagyon megizzasztott bennünket. Fontos volt a győzelem, mert két vereség után érkeztünk ehhez a meccshez és vissza kellett szereznünk az önbizalmunkat, arról nem beszélve, hogy mai ellenfelünk közel volt hozzánk a tabellán. Elégedett vagyok az alapszakasz első felében elért harmadik helyünkkel, de nem pihenhetünk. Kemény meccsek várnak ránk a Magyar Kupában.
Vincent Lacombe: – Szervezett, erős csapat ellen játszottunk ma este. 100 százalékot kellett volna nyújtani ahhoz, hogy nyerhessünk. Sajnos mind a három szettben futottunk az eredmény után, amit nem tudtunk megfordítani.

UTE – MTK 3:0 (28, 23, 25)
Budapest, Szilágyi utca, 111 néző. V: Halász E., Horváth M.
UTE: Szabó L. 15, Rádosi 3, Manninger 15, Kis D. 10, Petőváry 10, Bagyinka 1. Cserék: Karabaseva (liberó), Durst 1, Dömsödi. Vezetőedző: Horváth András.
MTK: Tatár 5, Kilyénfalvi 9, Windisch 18, Sziládi 5, Tettamanti 4, Boskó 1. Csere: Szalai, Weidemann (liberók), Berkó 1, Borsos 1, Giommarini 8. Vezetőedző: Leiszt Máté.
Edzői értékelés
Horváth András:
– Megmutattuk, hogy tudunk küzdeni, és bebizonyítottuk a kétkedőknek, hogy a fiatal tehetségekkel is lehet eredményeket elérni, ha kellő önbizalommal és kellő játékperccel tudnak előrelépni és fejlődni. Az összes játszmát nagy koncentrációval a végjátékban sikerült megnyernünk, ami egy óriási fegyvertény a későbbiekre nézve. Dolgozunk tovább, és ezen az úton próbálunk továbbmenni a következő időszakban.
Leiszt Máté: – Nagy lehetőséget szalasztottunk el a mai mérkőzésen. Felszabadult és erőteljes játékra készültünk, ehelyett feszülten és pontatlanul röplabdáztunk, a nagyon lelkes UTE pedig ezeket a lehetőségeket kihasználta.

 

Női NB I:
Gödöllői RC – Budaörs 3:0 (14, 18, 18)
Monor, 55 néző. V: Szarka, Árpás.
GÖDÖLLŐ: Boros 2, Ratkai 13, Kovács E. 8, Sánchez Pérez 14, Császár 8, Haase 2. Csere: Maurer, Szerencsés (liberók), Sorompó, Pásztor, Barta. Vezetőedző: Szalay Attila.
BDSE: Pisák L., Vincze 2, Hernády 2, Pisák F. 8, Horváth P. 2, Merza. Csere: Futsek, Horváth I. (liberók), Darvas 1, Jakab 4, Tóth L., Kiss Zs. 3. Vezetőedző: Ujvárosi Levente.
Edzői értékelés
Szalay Attila:
– A felkészülés és a folytatás sem volt zökkenőmentes számunkra az idei szezonban, ezért nagyon örülök a tabellán elfoglalt helyünknek és maximálisan elégedett vagyok a lányok teljesítményével. Csak gratulálni tudok nekik és büszke vagyok rájuk. Köszönjük a szurkolóinknak a támogatásukat az idei évben is és reméljük jövőre szintén számíthatunk rájuk.
Ujvárosi Levente: – Ezt a Gödöllőt „otthon” nehéz lesz legyőzni bárkinek. Nem játszottunk alárendelt szerepet az Extraliga szintet simán hozó hazaiakkal szemben. A különbség abban volt, hogy sokkal jobban fejezték be a támadásaikat. A többi játékelemben hoztuk a szintet és ennek örülök.

TFSE – CoreComm-VESC 3:0 (22, 15, 10)
Budapest, Győri út, 24 néző. V: Sík, Adler.
TFSE: Nagy V. 13, Kökény N. 1, Villányi 12, Török P. 5 Halla G. 18, Benedek 7. Csere: Hábetler (liberó), Halla P. 1, Smits Van Oyen 2, Czakó. Vezetőedző: Csépke Gábor.
VESC:
Bozsó 1, Huck 1, Sherwin 10, Miklós 8, Molnár-Pintér 5, Hajós 5. Csere: Tóth L., Iglói (liberók), Pós 1, Monteiro. Vezetőedző: Szokolikné Kalmár Judit.
Edzői értékelés
Csépke Gábor: – Kicsit nehezen indult ez a mai mérkőzés. A második szettől koncentráltabban játszottunk így sikerrel vettük a meccset.
Szokolikné Kalmár Judit: – Szélsőséges érzéseim vannak a meccsel kapcsolatban. Az első szettben együtt mentünk az ellenféllel, mindenki küzdött, kicsin múlott a siker. A második szettől kezdve pont az ellentéte volt látható. Dekoncentráltság, kommunikáció hiánya, rossz döntések, pontatlanságok. Sajnálom, hogy ilyen játékkal zárjuk ezt a szakaszt. Gratulálok az ellenfélnek!

Eötvös DSE – Jászberény 3:2 (18, 22, –24, –19, 8)
Debrecen, 25 néző. V: Soltész, Varjasi.
EÖTVÖS: Béni 8, Fehér 12, Takács D. 3, Araújo 32, Berza 9, Tóth K. 12. Csere: Fehérvári (liberó), Juhász, Pálfi 1, Kozma. Vezetőedző: Szombathy András.
JÁSZBERÉNY: Horváth R. 4, Kovács D. 1, Hajdu 13, Imre 12, Faragó 1, Sléder 16. Cserék: Lagzi-Kovács, Deme (liberók), Nagy O. 14. Vezetőedző: Deme Gábor.
Edzői értékelés
Szombathy András:
– Sok hibával játszottunk, de legalább nyertünk. Reméljük ez a győzelem ad egy kis lökést a csapatnak.
Deme Gábor: – Az első két játszmában még friss volt az ellenfelünk, aztán viszont valamelyest elfáradt, illetve mi elkaptuk a fonalat. Sajnos a döntő játszmában, 8-6-os vezetés után nem tudtunk pontot szerezni – ekkor rossz állásban voltunk, illetve sok hibát követtünk el. Ennek ellenére becsülettel helytálltunk és elégedett vagyok a lányokkal.

Kispest SE – MÁV Előre-Bericap 0:3 (–10, –16, –13)
Budapest, Szent Gellért Sportcsarnok, 50 néző. V: Villás, Rácz.
KISPEST: Törköly, Riczkó, Benedek R., Dani, Horváth D., Szabó K. Csere: Karkusz, Horváth F. (liberók), Lisztes, Kőszegi, Németh J., Lados. Vezetőedző: Takács Gergely.
MÁV ELŐRE: Kiss A., Karnyickaja, Bortnyikova, Sólyom, Szerencsés-Miklai, Szilágyi. Csere: Kovács E., Borostyán (liberók), Csabai. Vezetőedző: Jurij Melnyicsuk.
Edzői értékelés
Takács Gergely: – Ez nem a mi napunk volt. Egyszerűen semmi nem jött össze. Rengeteg hosszú labdamenetet játszottunk, de sajnos egyikből se jöttünk ki jól, nem voltunk rutinosak, hiányoztak az okos megoldások. Viszont büszke vagyok a lányokra, mert nem adták fel, bármilyen állás is volt, küzdöttek, próbálkoztak. De nincs idő a szomorkodásra, készülünk a következő hazai bajnokira!
Jurij Melnyicsuk: – Utolsó meccsünk volt az első körben. Fontos volt nyerni. Jó meccset játszottunk, teljes mertékben a játékra koncentráltunk. Nagyszerűek voltak a lányok, támogatták egymást és sikerült a nehéz pillanatokat megnyerni. Gratulálok a győzelemhez!

 

Női Magyar Kupa nyolcaddöntő:
Miskolci VSC – Diósgyőri VTK 1:3 (–17, –13, 20, –15)
MVSC tornacsarnok, 100 néző. V: Bodrogi, Csizmarik.
MVSC: Oczella, Braun, Kerepesi, Szikora, Fülöp, Bagi. Csere: Nagy F. (liberó), Bátori, Kelemen, Papp B. Vezetőedző: Surányi István.
DVTK: Godó, Kiss E., Egri, Zsofnyák, Sitku, Hollósi. Csere: Kundrák, Lóczi (liberók). Vezetőedző: Farkas Mihály.
Edzői értékelés
Farkas Mihály Tamás:
– Mivel az MVSC NB II-es csapatában nincsenek légiósok, ezért úgy gondoltam, hogy úgy fair, ha a DVTK is csak magyar játékosokkal áll fel. Külön öröm, hogy nyolc játékos kapott szerepet a mérkőzésen, s közöttük volt hat miskolci fiatal. Az első két nagy arányú szettgyőzelem után a harmadik játszmában alább hagyott a koncentrációnk, s ezt remekül használta ki a jól játszó, és önfeláldozóan küzdő vasutas csapat. A negyedik felvonásban aztán bebiztosítottuk a továbbjutást.
Továbbjutott a DVTK.