Női Extraliga: a címvédő sikerével zárult az őszi idény

Az utolsó bajnoki mérkőzést játszották szerdán a női Extraligában. Ezen a címvédő Fatum Nyíregyháza látogatott a Diósgyőr otthonába és győzött 3:0-ra, amellyel jobb játszmaarányának köszönhetően a második helyen áll a tabellán.

 

A meccs három teljesen eltérő játszmát hozott. Az első szettben a hazaiak alaposan megszorongatták a jóval esélyesebb vendégeket, akik végül csak minimális különbséggel tudták hozni a játszmát. A második már abszolút papírforma eredmény hozott, amelyben a sereghajtó DVTK 15 pontig jutott. A záró felvonásban aztán már ennyire sem futotta nekik, mindössze 11-et szereztek.

Sikerével a Fatum visszavette a második helyet a tabellán, ám a 19 ponttal éllovas Swietelsky-BRSE mögött nagyon szoros az állás, mert a Fatumnak, a Szent Benedeknek és a Vasasnak egyaránt 15 pontja van, köztük csak a játszmaarány dönt.

Női Extraliga:
Diósgyőri VTK – Fatum-Nyíregyháza 0:3 (–23, –15, –11)
Miskolc, Generali Aréna, 159 néző. V: Árpás, Horváth M.
DVTK: Kiss E. 3, Kalmár 3, Egri 8, Kuzelová 3, Sylejmani 13, Baidiuk 2. Csere: Kundrák, Balogh E. (liberók), Zsofnyák, Sitku 1, Hollósi. Vezetőedző: Farkas Mihály.
FATUM: Vaszileva 14, Pintér 10, Ana Tiemi 5, Radosová 21, Lászlop 2, Vaida 8. Csere: Tóth F., Tóth D. (liberók). Vezetőedző: Németh Szabolcs.
Edzői értékelés
Farkas Mihály: –
A hetedik meccsen a hetedik különböző összeállításban léptünk pályára. Az első játszmával nagyon elégedett vagyok, agresszívan és jól játszottunk, amivel sikerült meglepni a bajnoki és kupacímvédő nyíregyháziakat. A második és a harmadik szettben több saját hibát vétettünk, amire nem voltak rászorulva a vendégek, hiszen egy nagyon jó csapatról van szó.
Németh Szabolcs: – Az eredménnyel elégedett vagyok, de a mérkőzés elején mutatott játékkal már kevésbé. Sajnos megint olyan hibákat követünk el amellyel magunkra húztuk az ellenfelünket. A második, harmadik szettben már hatékonyan és jól működött a csapat, amit jól mutat a szettek végeredménye. Számunkra csak az alapszakasz első köre fejeződött be. Megyünk tovább a Bajnokok Ligája és Magyar Kupa következő mérkőzéseivel.

 

HETI PROGRAM:
December 3., péntek
TFSE – Kistext (férfi Magyar Kupa-nyolcaddöntő)

December 4., szombat
18:00 Swietelsky-BRSE – Gödöllői RC (női Magyar Kupa-nyolcaddöntő, visszavágó)
18:00 Fatum-Nyíregyháza – MÁV Előre-Bericap (női Magyar Kupa-nyolcaddöntő, visszavágó)
18:00 Kispest SE – Budaörsi DSE (női NB I); Tv: Hunvolley TV
19:00 UTE – Jászberény (női Magyar Kupa-nyolcaddöntő, visszavágó)
19:00 1. MCM-Diamant Kaposvár – TFSE (női Magyar Kupa-nyolcaddöntő, visszavágó)
20:00 Marina Kastela (horvát) – Vasas Óbuda (női MEVZA Kupa)

December 5., vasárnap
13:30 DEAC – Rákosmente (férfi Magyar Kupa-nyolcaddöntő, visszavágó)
17:00 Szent Benedek RA – CoreComm VESC (női Magyar Kupa-nyolcaddöntő, visszavágó)
17:45 Vasas Óbuda – Marina Kastela (horvát), Kastela (női MEVZA Kupa)
18:00 Pénzügyőr SE – Dág KSE (férfi Magyar Kupa-nyolcaddöntő, visszavágó)
18:00 MÁV Előre-Foxconn – Szolnoki RK (férfi Magyar Kupa-nyolcaddöntő, visszavágó)
18:30 Kecskeméti RC – Vidux-Szegedi RSE (férfi Magyar Kupa-nyolcaddöntő, visszavágó)