MVM Férfi Magyar Kupa: háromszettes kecskeméti siker a Kistext ellen

Két negyeddöntő mérkőzést játszottak le szombaton az MVM Férfi Magyar Kupában. A vendégcsapatoknak jól ment, hiszen a Kecskemét és a címvédő Pénzügyőr is magabiztos, háromszettes sikert aratott – mindössze egy-egy játszma alakult szorosan –, ami főleg előbbiek esetében volt meglepetés, hiszen ők a Kistext vendégei voltak.

 

MVM Férfi Magyar Kupa-negyeddöntő, 1. mérkőzés:
Kistext – Kecskeméti RC 0:3 (–18, –16, –30)
Budapest, Szilágyi utca, zárt kapuk mögött. V: Mezőffy, Szarka.
KISTEXT: Reffatti 6, Szabó M. 6, Garcia, De Barrios 12, Bokor 3, Kalmár 4. Csere: Bán, Lassu (liberók), Ghazal, Óhidi, Gönczi 6. Vezetőedző: Weczera Csaba.
KECSKEMÉT: Tomanóczy 9, Sidiropoulos 3, Fundora 19, Szabó A. 7, Argilagos 19, Bogdán 1. Csere: Gebhardt Á., Török (liberók), Horváth B. 1, Balla, Palánkai-Omoshebi 2. Vezetőedző: Nagy József.
Edzői értékelés
Weczera Csaba:
– Az első két játszmában, amit lehetett elrontottunk. A harmadikban volt esélyünk nyerni, de ott is akkor hibáztunk amikor nem lett volna szabad. A Kecskemét feladójának jobbulást kívánunk!
Nagy József:
– Nagyon koncentráltan játszottunk az egész mérkőzésen, ami elvárható egy ilyen komoly ellenfél ellen. A harmadik szettben sajnálatos módon megsérült az első számú feladónk, ami kicsi zavart okozott a játékunkban. De a csereként beállt Balla Szabolcs kiválóan megoldotta a helyzetet. Mégegyszer gratulálok a srácoknak a kiváló játékért!

 

Rákosmente Party-CO – Pénzügyőr 0:3 (–14, –24, –14)
Budapest, Szent Margit Gimnázium, zárt kapuk mögött. V: Ujházi, Szabó Zs.
RÁKOSMENTE: Török R. 2, Nagy P. 1, Katona 5, Fenyő 4, Papp M. 4, Kókai 4. Csere: Farkas (liberó), Szalai T. 1, Sándor 3, Tóth M. 1, Molnár D. Vezetőedző: Kovács Sándor.
PÉNZÜGYŐR: Rása 11, Magyar 1, Soares 8, Gacs 3, Kovács Z. 6, Kiss D. 1. Csere: Feliciano, Kozsuharov (liberók), Szabó V. 3, Solti 3, Majoros 8, Pedro 11. Vezetőedző: Jókay Zoltán.
Edzői értékelés
Kovács Sándor: – Úgy gondolom a reális eredmény született. Próbáltuk megnehezíteni ellenfelünk dolgát, amíg bírtuk erővel. A második szettet sajnálom, ott volt keresni valónk egy részsikerhez.
Jókay Zoltán: – A győzelemért jöttünk, azt megszereztük.

 

A férfi Magyar Kupa negyeddöntőjének párosítása ágrajz szerint:
MAFC BME – Vegyész RC Kazincbarcika
MÁV Előre SC-Foxconn – FINO Kaposvár
Kistext – Kecskeméti RC
Rákosmente – Pénzügyőr
Az elődöntőt január 9-én és 16-án játsszák. A döntőt március 12-13-án rendezik mindkét nem számára a tervek szerint.

 

Férfi NB I:
MEAFC-Miskolc – GLP Nyíregyháza 3:0 (17, 19, 17)
Miskolc, 71 néző. V: Varga A., Szarka.
MEAFC: Csizmadia 7, Lipatov 4, Kovács Z. 13, Kozsla 8, Mencsuk 17, Berkes 8. Csere: Karóczi, Szántai (liberók), Surányi 1, Pallós, Orosz. Vezetőedző: Bagó László.
GLP: Nagy M. 1, Kusnyér 7, Tóth A. 2, Tóth D. 6, Kőnig 6, Molnár M. 2. Csere: Barcza (liberó), Kiss D., Balogh Á., Nagy V. Vezetőedző: Balázs István.
Edzői értékelés
Bagó László:
– Magabiztosan hoztuk a mérkőzést. A téli szünet előtt ránk fért ez a győzelem. Köszönjük szurkolóinknak a lelkes biztatást.

 

VASÁRNAPI PROGRAM:
17:00 MÁV Előre-Foxconn – Fino Kaposvár (MVM Férfi Magyar Kupa-negyeddöntő, 1. mérkőzés); Tv: Hunvolley Tv
19:00 MAFC – Vegyész RC Kazincbarcika (MVM Férfi Magyar Kupa-negyeddöntő, 1. mérkőzés); Tv: Hunvolley Tv
19:30 DVTK – Fatum Nyíregyháza (MVM Női Magyar Kupa-negyeddöntő, 1. mérkőzés); Tv: Hunvolley Tv