Mindkét magyar csapat nyert már meccset az ülőröplabda Eb-n

A magyar női és férfi ülőröplabda-válogatott is három-három csoportmérkőzésen van túl a törökországi Európa-bajnokságon. Mindkét együttes egy győzelemmel és két vereséggel várja a folytatást.

A női válogatott rendkívül nehéz csoportba került, hiszen az előző, budapesti Eb mindhárom dobogósával meg kell küzdenie a torna első szakaszában. Az ukránok és az oroszok ellen sem sikerült a bravúr, a szintén komoly játékerőt képviselő holland válogatottat viszont 3:0-ra legyőzte a magyar együttes – amely története során először tudott diadalmaskodni Hollandia ellen. A csoportkör zárófordulójában szerdán, magyar idő szerint reggel 9 órakor Olasozország lesz a lányok ellenfele.

A magyar női válogatott csoportmérkőzései:

Október 17., vasárnap: Ukrajna – Magyarország 3:0

Október 18., hétfő: Magyarország – Hollandia 3:0

Október 19., kedd: Oroszország – Magyarország 3:0

Október 20., szerda: Magyarország – Olaszország

A férfiak a nyitányon hatalmas csatában maradtak alul Lengyelországgal szemben, folytatásban azonban sikerült javítani, hiszen Georgia ellen szettet sem veszített a magyar válogatott. A harmadik fordulóban a 2019-es eb ezüstérmese, Bosznia-Hercegovina érvényesítette a papírformát, így a magyar csapat a harmadik helyen zárt csoportjában.

A magyar férfi válogatott csoportmérkőzései:

Október 17., vasárnap: Lengyelország – Magyarország 3:2

Október 18., hétfő: Georgia – Magyarország 0:3

Október 19., kedd: Magyarország – Bosznia-Hercegovina 0:3

A törökországi ülőröplabda Eb mérkőzései élőben követhetők ezen az oldalon.