Két-két győzelem után egy-egy vereség lett a mieink mérlege az Izmirben zajló U20-as strandröplabda Európa-bajnokság csoportkörében. Mindez azt jelenti, hogy párosainknak a szombat délelőtti keresztjátékban egy másik csoport harmadik helyezettjét kell legyőzniük a 16 közé jutásért, ahol viszont egy csoportgyőztessel találkoznak a negyeddöntőbe jutásért.
Délelőtt játszotta le második csoportmeccsét Mikuláss-Koch Marcell (SRSE) és Szabó Vilmos (Pénzügyőr) és a fiúk könnyedén, 21:8, 21:7-re legyőzték török ellenfeleiket. A délutáni csoportdöntőn a német Just/Wüst duó ellen léptek pályára, akik közül utóbbi 2019-ben aranyérmet szerzett a badeni U18-as Eb-n. A 3. helyen kiemelt németek végül mindkét szettben 14 pontot engedélyeztek a mieinknek, Így a srácokra a keresztjátékban egy csoportharmadik vár majd szombaton délelőtt.
Ugyanígy járt Vasvári Zsófi (SRSE) és Vecsey Fanni (Gödöllői RC) is, akik az 5. kiemelt csehekkel meccseltek, s végül egy sima (21:11) és egy szoros (21:19) maradtak alul riválisaikkal szemben. Azóta az is kiderült, hogy a mieinknek a 9. helyen kiemelt németekkel kell majd játszaniuk a 16 közé kerülésért magyar idő szerint 8:50-kor, és ha sikerrel veszik az akadályt, akkor a 7. kiemelt spanyol duó vár rájuk a nyolcba jutásért 12:10-től.
A fiúknak nagyobb szerencséjük volt: ők a 31. kiemelt bolgárokat kapták, majd a 12. kiemelt osztrákokkal játszhatnak 15 órától, hogy ha nyerik az első meccset nyerik 9:40-kor.