Az ausztriai Badenben (zuhogó esőben) megkezdődött az U22-es strandröplabda Európa-bajnokság, ahol színeinket Hajós Artúr és Stréli Bence, illetve Vasvári Eszter és Vasvári Zsófi képviseli.
Utóbbiak – akik tavaly ötödikek voltak az U20-asok között, a felnőtt ob-n pedig harmadikak – mindjárt az első körben pályára léptek, mégpedig finn riválisaik ellen. Az első szettet nagyon szoros játszmában 23:21-re hozták a mieink, utána viszont 21:18-cal egyenlítettek az északiak. A döntő szettben viszont már csak egy csapat volt a pályán és ezek a Vasvári testvérek voltak, akik 15:6-ra hozták a harmadik játszmát. Ezt követően délben a második számú német páros következett nekik, akik viszont elég simán elintézték az SRSE párosát, hiszen mindkét szettet 11-re hozták. A lányoknak pénteken 12:20-kor a 4. helyen kiemelt spanyol páros lesz majd az ellenfele.
Az ifjúsági olimpiai negyedik és kétszeres felnőtt ob-győztes fiúk az első napon csak egy meccset játszottak, szerb riválisaikat azonban magabiztosan, 21:16, 21:14-re győzték le. Rájuk pénteken 11:30-kor a 25. kiemelt szlovák, 15:40-kor pedig a 8. kiemelt cseh páros vár majd.
Reményeink szerint mindkét párosunk folytathatja majd az egyenes kieséses szakaszban, szombaton is, mai győzelmeik után pedig ez eléggé valószínűsíthető.