Jótékonysági akcióhoz csatlakozott a Magyar Röplabda Szövetség és a röplabda-válogatott. A Nem Adom Fel Alapítvány akciójában vállalt szerepet a sportág, azzal, hogy felajánlott egy kuriózumszámba menő, a férfi és női válogatott által egyaránt dedikált mezt az alapítvány javára egy jótékonysági licitre. A mezt női válogatottunk kitűnősége, Németh Anett adta át az alapítvány képviselőinek az MRSZ irodájában.
A Nem Adom Fel Alapítványt 15 éve hozták létre, de akkor még csak egyszemélyes alapítványként működött, azonban az elmúlt évtized során már egy több mint kétszáz főt foglalkoztató szervezetté nőtte ki magát, amely a fogyatékosságok minden területét igyekszik lefedni, s mindenkin igyekeznek segíteni. Az alapítvány számos programot indított, saját kórusuk – a NEMADOMFEL Együttes és NEVER GIVE UP Gospel – is van és Budapesten elsőként ők nyitottak meg egy olyan kávézót, amelyben megváltozott munkaképességű személyek dolgoznak.
Mostani akciójukba számos olimpiai sportágat és olimpikont vontak be. Neves sportolóktól és válogatottaktól kértek relikviákat, amelyeket egy jótékonysági árverés során értékesítenek, s a bevételt fogyatékos személyek támogatott lakhatására fordítják.
Az akcióhoz eddig olyan neves sportolók csatlakoztak, mint a világbajnok úszó, Kapás Boglárka, az olimpiai bajnok vívó Szász-Kovács Emese, a vitorlázó olimpikon Érdi Mária, a kenus Balla Virág, a sportlövő Miskolczi Julianna és Pekler Zalán, vagy például a női kézilabda-válogatott.
Ehhez az akcióhoz csatlakozott az MRSZ is, hiszen a Magyar Röplabda Szövetségnek fontos a társadalmi felelősségvállalás. A szövetség egy olyan mezt ajánlott fel jótékonysági licitre, amelyet az Európa-bajnokságra készülő női és az Európa Ligában bronzérmet szerző férfiválogatott tagjai is egyaránt aláírtak, ami kuriózumszámba megy.
A mezt az MRSZ irodájában női válogatottunk egyik erőssége, a 2018-as Európa Ligában ezüstérmet szerző, 2019-ben pedig Eb-résztvevő és Universiade-negyedik, az egyetemi világjátékok legeredményesebb játékosa címet is kiérdemlő Németh Anett adta át.
Az online-licit – amely majd a facebookon lesz elérhető – előreláthatólag augusztus elején kezdődik, s annak részleteiről természetesen honlapunkon és facebook-oldalunkon is beszámolunk majd.