Hóröplabda: női csapataink az elődöntőért játszanak

Remekül szerepeltek csapataink a wagraini hóröplabda Európa Touron. Mindkét női csapatunk versenyben van még és vasárnap a négy közé kerülésért játszik, míg a fiúk is továbbjutottak csoportjukból, de a nyolc közé jutás már nem sikerült nekik.

 

A Győri Panna, Lutter Eszter, Szombathelyi Szandra, Villám Lilla összeállítású 1-es női csapatunk a csehek második számú gárdájával játszottak, s nagyon szoros szettekben, a döntő játszmában veszítettek. Második mérkőzésüket azonban a litvánok ellen ugyanilyen arányban megnyerték, ami azt jelenti, hogy vasárnap 9:40-kor a csehek 1-es csapatával mérik össze erejüket a négy közé kerülésért.

A magyar 2-es csapat Czene Adrienn, Gubik Hanna, Szabó Dorottya összeállításban az első helyen kiemelt törökök ellen kezdett, s szenvedett vereséget, a második meccsen azonban az olaszok ellen két játszmában javítani tudtak, s ők vasárnap a házigazda osztrákokkal játszanak majd ugyancsak az elődöntőbe kerülésért 9:40-től a centerpályán.

A férfiaknál a fiatal, elsősorban tapasztalatszerzés céljából induló Dóczi Domonkos, Petik Csanád, Udvarhelyi Márton összetételű csapatunk a lengyelek ellen kezdett, s szenvedett vereséget, a csoportból való továbbjutásért aztán a belgákkal csaptak össze, akiket viszont két játszmában legyőztek. A nyolc közé kerülésért aztán az olaszokkal játszottak, akiktől viszont kikaptak, s így végül a 9. helyen fejezték be szereplésüket.