Heti program: négy tévés meccsel kezdődik a hét

Archív, Teremröplabda 2022 előttről

Ezúttal is igencsak izgalmas hét elé nézünk, főleg a békéscsabaiak nem fognak unatkozni, akik háromszor is pályára lépnek hat nap alatt, köztük a CEV-kupa negyeddöntőjében.

 

Már hétfőn este is lesz egy rangadó, amelyen a csabaiak Nyíregyházára látogatnak, s ezt a találkozót az M4 Sport élőben közvetíti. Kedden is lesz egy tévés mérkőzés, mégpedig a kazincbarcikaiak utolsó MEVZA-találkozóját láthatják a DIGI Sporton, csakúgy, mint a BRSE említett csütörtöki CEV-kupa negyeddöntőjét, amelyen a francia Saint Raphaelt fogadják. Aznap a Kecskemét látogat Kaposvárra, az Extraliga egyik rangadóján, s ezt az M4 Sporton is láthatják az érdeklődők.

Másnap egy női NB I-es bajnokira kerül sor. A legzsúfoltabb ezúttal is a szombat lesz, amikor a nőknél a Vasas a Nyíregyházát fogadja, s ekkor kerül sor a békéscsabaiak harmadik mérkőzésére is, amin a Jászberényt fogadják, míg az UTE Szombathelyre látogat. De emellett két női NB I-es, valamint egy-egy férfi Extraliga és NB I-es mérkőzésre is sor kerül.

Vasárnap újabb férfirangadó, mégpedig a Pénzügyőr és a Vegyész között, míg az NB I-ben egy-egy férfi és női meccset játszanak le.

 

HETI PROGRAM:
Február 4., hétfő
20:00 Fatum-Nyíregyháza – Swietelsky-BRSE (női Extraliga); TV: M4 Sport
Február 5., kedd
19:00 VRCK – ACH Ljubljana (szlovén; férfi MEVZA-kupa); TV: DIGI Sport2
Február 7., csütörtök
18:00 Swietelsky-BRSE – Saint Raphael (francia; női CEV-kupa negyeddöntő); TV: DIGI Sport2
19:00 Fino Kaposvár – HÉP-Kecskemét (férfi Extraliga); TV: M4 Sport
Február 8., péntek
18:00 1. MCM Diamant Kaposvár – Budaörs (női NB I)
Február 9., szombat
16:30 Pécsi TE-PEAC – SZESE Győr (férfi NB I)
17:00 Vasas Óbuda – Fatum-Nyíregyháza (női Extraliga)
17:00 Swietelsky-BRSE – Jászberény (női Extraliga)
18:00 Hungast-Haladás – UTE (női Extraliga)
18:00 TFSE – Gödöllő (női NB I)
18:00 Szent Benedek Balatonfüred – MTK (női NB I)
18:00 Debrecen – MAFC-BME (férfi Extraliga)
Február 10., vasárnap
16:00 MÁV Előre – Szolnok (férfi NB I)
17:00 LV Sport Pénzügyőr – VRCK (férfi Extraliga)
17:00 Palota – DVTK Fux (női NB I)