Ezen a hétvégén az ausztriai Wagrainban rendezik az idei hóröplabda Európa Tour első fordulóját. A röplabdázás néhány éve működő téli szakága bemutató sportágként már szerepelt a 2018-as pjongcsangi téli olimpián, s jó esély van arra, hogy a 2026-os ötkarikás játékokon már érmeket is osszanak benne.
A szakágat, amely fél évtizedes múltra tekint vissza, az osztrákok találták ki, s itt is rendezték az első versenyeket. Később azonban meghonosodott előbb Közép-Európában – Szlovéniában, Szlovákiában, Olaszországban –, de aztán Oroszországban, Törökországban, Örményországban és Grúziában is voltak már Európa Tour-tornák. A pálya mérete és a háló magassága megegyezik a strandröplabdáéval, csak homok helyett hóban zajlanak a meccsek, a játszmák is rövidebbek, és természetesen az öltözet sem fürdőruha, sőt, a játékosok stoplis cipőben lépnek pályára.
Kezdetben a strandröplabdához hasonlóan két játékos alkotott egy csapatot, még ebben a lebonyolításban rendezték meg az első Európa-bajnokságot is 2018-ban Wagrainban, ám Pjongcsangban a három fős változatot mutatták be, és 2019-től így is zajlanak a versenyek.
A magyar versenyzők gyakorlatilag kezdettől fogva részt vesznek a tornákon, az eddigi egyetlen Eb-n (a tavalyit, amely a második lett volna, a vírusjárvány miatt törölni kellett) a hatszoros strandröplabda bajnok Lutter Eszter, illetve Győri Panna, valamint a férfiaknál ugyancsak bajnoki címig jutó Bán Viktor és Soós Izsák képviselte színeinket, s végeztek egyaránt a 9. helyen 24-24 induló közül, míg az Európa Tour versenyeken ugyanők negyedikek lettek férfi és női vonalon.
A hétvégén visszatér a mezőny az első Eb helyszínére, Wagrainba, ahol három magyar csapat is elindul. A nőknél a már említett Győri Panni és Lutter Eszter (mindkettő Penta-KSE) a teremröplabdában Eb-résztvevő Villám Lillával és Szombathelyi Szandrával (mindkettő Vasas) – utóbbi négyszer nyert már strandröplabda ob-t is – egészült ki, mert a szettek között cserére is van lehetőség.
A másik magyar női csapatot is komoly nevek alkotják, hiszen az Exatlon Hungary tavalyi harmadik helyezettje, a háromszoros ob-ezüstérmes és két ob-fordulót megnyerő Szabó Dorottya (ÓSSC), valamint a 2017-es Survivor egyik főszereplője, a két éve strandröplabda ob-fordulón döntőt játszó Czene Adrienn (BSC) is indul, kiegészülve az egyik legtehetségesebb magyar versenyzővel, a mindössze 16 évesen háromszoros korosztályos bajnok, és már a felnőttek között is érmeket szerző Gubik Hannával (Vasas).
A most hétvégi ausztriai tornán a nőknél nyolc induló lesz, a mieinken kívül a házigazda osztrákok, a csehek, az olaszok a litvánok és a törökök is indítanak csapatot. A férfiaknál – ahol színeinket három fiatal, Dóczi Domonkos, Petik Csanád és Udvarhelyi Márton (mindhárom SRSE) képviseli – ennek éppen a duplája a létszám. Itt belgák, franciák, németek, lengyelek, oroszok, svájciak és ukránok is szerepelnek a mezőnyben. Egy héttel később ugyanott rendeznek egy másik versenyt is, ahol ugyancsak szerepelnek majd csapataink – ott a férfiaknál a Marton Tamás (GRC), Molnár Gábor (Hajdúnánás), Molnár Zoltán (GRC), Pető Levente (Penta-KSE) összeállítású csapat szerepel, a lányok viszont ugyanebben a felállásban utaznak –, s oda már 15, illetve 22 nevezés érkezett.
(Fotók: Dobrovszki Dániel)