Gőzerővel készül a válogatott az Európa Ligára és az Eb-re

Archív, Teremröplabda 2022 előttről

Hétfőn kezdte meg a felkészülést női válogatottunk a nyári megmérettetésre, a csapat létszáma pedig még napról napra nő. Kedden már tizennyolc játékos vett részt a budaörsi Aramis-csarnokban megtartott edzésen és hatan még mindig később érkeznek majd. Éppen ezért Jan De Brandt más-más játékosokat visz majd a válogatott jövő heti belgiumi túrájára és más-más játékosok szerepelnek majd az Európa Liga-mérkőzéseken is. Mint elmondta, nem akarja kiégetni most a játékosokat, hiszen a fő cél idén egyértelműen a budapesti Európa-bajnokság, s a mostani Európa Liga is ennek lesz alárendelve.

 

A kedd reggeli kezdéskor még csak 17-en voltak a lányok, mert Bleicher Réka egy vizsga miatt csak a Darabos Balázs erőnléti edző által vezényelt bemelegítés közben csatlakozott már a társakhoz. Sajnos sokáig nem maradt ez a létszám, mert Dégi Barbara – akinek még hétfő este sérült meg a vádlija – jelezte, hogy nem megy, így őt aztán Dobi Edina vitte el orvosi vizsgálatra.

A majdnem fél órás bemelegítés után három részre osztották a keretet: a feladók Jókay Zoltánnal iskoláztak, az ütőket és a liberókat Darabos Balázs vette pártfogásba egy kiadós kondiedzésre, míg a centerekkel Jan De Brandt gyakoroltatta a blokkmunkát Tóth Gábor és Nacsa Gábor közreműködésével. Utóbbi csütörtökön csatlakozik majd a férfiválogatotthoz, addig a lányokat segíti, s majd az Európa Liga után tér vissza hozzájuk.

A válogatottal edzett a nyíregyházi Varga Eliza is, akire sajnos még nem számíthat Jan De Brandt, mert a román szövetség – a szempontjukból érthető okokból – egyelőre nem mond le a játékjogáról, de a meghívással a kapitány azt is jelzi, hogy hosszú távon számol a játékossal. Új arcként feltűnt az MTK-s Vezsenyi Adrienn is, aki a gödöllői Király Annával együtt bekerült a bő keretbe, s ő együtt készül a csapattal.

Ami a hiányzókat illeti, Sándor Renáta és Szakmáry Gréta a német bajnokság döntőjét vívja, éppen egymás ellen, míg Pallag Ágnes csapata a francia bajnokság döntőjébe jutott be. Ők majd csak a belga túra után, Nyíregyházán csatlakoznak a kerethez, csakúgy, mint a békéscsabai Molcsányi Rita, míg Villám Lilla az Universiade-kerettel készül majd, s ő majd csak azt követően, júliusban érkezik a válogatotthoz. Nem így Németh Anett, aki már úton van Magyarországra, s ő már a szerda esti edzésen is a kapitány rendelkezésére áll.

De vissza a tréninghez: negyed tizenegy körül aztán fordult a kocka, azaz a feladók és a centerek mentek kondizni, az ütők és a liberók pedig nyitásfogadási gyakorlatokat végeztek. Közben befutott az MTVA stábja is, akik a tréning után több játékossal is interjút készítettek, ám az edzést nem ez, hanem Jan De Brandt kedves gesztusa zárta, aki a születésnapos Bagyinka Fannit köszöntötte fel.

Szombat délelőttig napi két edzéssel készül majd a csapat, majd vasárnapi szünnap után hétfőn jönnek majd újra össze a játékosok, hogy aztán majd a jövő héten Belgiumba utazzanak, ahol két felkészülési mérkőzést vívnak a hazaiakkal. Onnan hazatérve Nyíregyházán folytatódik majd a felkészülés, ahol előbb a szlovákokkal játszanak majd edzőmeccset a mieink, majd május 25-én Franciaország ellen kezdi meg az Európa Liga-szereplést a válogatott.

 

A KERET

Feladók: Bagyinka Fanni (UTE), Bleicher Réka (UTE), Tálas Zsuzsanna (Swietelsky-Békéscsaba)

Ütők: Dégi Barbara (Gödöllői RC), Dékány Bernadett (Vasas Óbuda), Liliom Rita (UTE), Miklai Zsanett (1. MCM-Diamant Kaposvár), Németh Anett (Coastal Carolina – amerikai), Pallag Ágnes (Cannes – francia), Sándor Renáta (Allianz MTV Stuttgart – német), Szakmáry Gréta (SSC Palmberg Schwerin – német), Takács Doroti (MTK), Török Kata (Vasas Óbuda), Vezsenyi Adrienn (MTK), Villám Lilla (Vasas Óbuda)

Centerek: Ambrosio Melani (Vasas Óbuda), Bodovics Hanna (Swietelsky-Békéscsaba), Nagy Eszter (Rote Raben Vilsbiburg, német), Pekárik Eszter (Swietelsky-Békéscsaba), Pintér Andrea (Jászberény)

Liberók: Molcsányi Rita (Swietelsky-Békéscsaba), Lékó Lilla (Jászberény), Tóth Fruzsina (Fatum-Nyíregyháza)

 

A női válogatott EL-menetrendje:
05.25 15:00 Magyarország – Franciaország; Nyíregyháza (Tv: Duna World)
05.29 19:00 Horvátország – Magyarország; Varasd
06.01 18:00 Franciaország – Magyarország; Harnes
06.08 15:00 Magyarország – Horvátország; Kaposvár (Tv: Duna World)
06.12 17:55 Ausztria – Magyarország; Graz
06.15 15:00 Magyarország – Ausztria; Budapest, Ludovika Aréna (Tv: Duna World)

 

A 2019-es női röplabda Európa-bajnokság budapesti mérkőzéseire ITT vásárolhatnak jegyet! A magyar válogatott mindegyik találkozóját a Papp László Sportarénában játssza.