A magyar női röplabda-válogatottat irányító lengyel szakember szerint a válogatott játékosban nagy potenciál lakozik és szép jövő előtt állnak, ugyanakkor ahhoz, hogy a jövőben is sikeresek legyenek, kemény munkára lesz szükségük a klubjaiknál is. A szakemberrel az Európa-bajnokság után beszélgettünk.
– Összességében elégedett a nyáron elvégzett munkával?
– Igen, abszolút, ugyanakkor azt hozzá kell tennem, hogy ilyen rövid idő alatt nem lehet mindenben előre lépni akkor, ha a csapatnak teljesítenie is kell. Sok olyan játékost be tudtunk építeni a nemzeti csapatba, akiknek ez volt az első nyara köztünk. Természetesen sok játékelem van, amiben még tudunk javulni, de biztos vagyok abban, hogy ezt a játékosok is tudják. Mindegyikükben nagy potenciál lakozik, de ahhoz, hogy ezt ki tudják hozni magukból, rengeteg edzésre és mérkőzésre van még szükségük.
– Ha össze kell hasonlítani az április csapatot a Szerbia ellen látottal, miben lépett előre a legtöbbet?
– Nehéz az összehasonlítás, mert áprilisban, illetve főleg májusban sok olyan játékos volt a kezdőben, akik aztán az Eb-n már nem. Annak nagyon örültem, hogy a fiatalok, akik először voltak tagjai a magyar válogatottnak, nem ijedtek meg a tehertől és tudtak jól, felszabadultan röplabdázni. Sok esetben persze a kellő tapasztalat még hiányzott, ami olykor meglátszott az eredményeken is, de hiszem, hogy mindenki kapott olyan értékes impulzust, amit a klubjaikba magukkal tudnak vinni és a még keményebb munkára sarkallja majd őket.
– Az Európa-bajnoki rajt nagyszerűen sikerült a szlovákok ellen, aztán azonban egy váratlan, Svájc elleni vereség következett. Mennyire volt nehéz felrázni ebből a csapatot?
– Az gondolom, hogy ha valaki Eb-n szerepelhet, annak nem kell különösebb felrázás vagy motiváció. Ez a torna megmutatta, milyen fontos szerepe van minden szerzett pontnak a csoportkörben, hiszen a svájciak és a fehéroroszok elleni 3-2-es vereség jelentette végül a továbbjutásunkat. Soha nem jó vesztesként elhagyni a pályát, de azok a mérkőzések is fontosak voltak a céljaink elérésében. Utólag nem számít, hogy hány győzelemmel vagy vereséggel jutottunk be a nyolcaddöntőbe, mert a tényen, hogy ott voltunk, nem változtat.
– Valóban, a célt sikerült elérni, de mégis adódik a kérdés: maradt Önben hiányérzet?
– Véleményem szerint a csapat a mutatott játék és a küzdőszelleme alapján még egy győzelmet biztosan megérdemelt volna. Akár három sikerrel is továbbjuthattunk volna, de öt vereséggel ki is eshettünk volna, akkor pedig nem lett volna lehetőségünk megmutatni magunkat Szerbia ellen. Nyilván minden edző és minden játékos győzni szeretne az összes találkozón, de ne feledjük: a csoportunkban a svájciakon kívül mindenki előttünk állt az európai ranglistán. Ez a viadal viszont megmutatta, hogy ezen tudunk változtatni, hiszen az olaszokat leszámítva mindenkivel fel tudtuk venni a versenyt.
– Ez volt szövetségi kapitányként az első Európa-bajnoksága. Mennyire volt nehéz, illetve nagy kihívás? Mi volt az Ön számára a legnehezebb az Eb két hetében?
– Előzetes arra számítottam, hogy nagy érzelmi kihívás lesz számomra a torna, de ez végül nem így volt. Taktikailag és fizikálisan maximálisan felkészítettük a játékosokat, ami megnyugtató volt és magabiztosságot adott. A legnagyobb kihívás a torna alatti edzések megfelelő szervezése volt, mert nem volt rá sok időnk, és fontos volt, hogy a mérkőzések mellett megfelelően ki tudjuk használni a rendelkezésünkre álló lehetőségeket.
– Van-e már elképzelése a folytatásról?
– Erről még korai beszélni, ráadásul az esetleges folytatás nem csak rajtam, hanem a szövetség elnökségén is múlik.