Ez a csabai szív diadala volt – exkluzív interjú Tálas Zsuzsannával!

Archív, Teremröplabda 2022 előttről

Fantasztikus, szinte felfoghatatlan sikert ért el a Swietelsky-BRSE együttese a második számú európai kupasorozatban, a CEV Kupában azzal, hogy bejutott a legjobb négy közé. A BRSE válogatott feladója, Tálas Zsuzsanna adott honlapunknak villáminterjút a Saint Raphael elleni negyeddöntős párharc franciaországi visszavágója után, amelyet 3:0-ra nyert a Békéscsaba, így kettős győzelemmel lépett a következő körbe.

– Huszonhárom év után ismét van magyar csapat a női röplabda CEV Kupa legjobb négy együttese között. A Békéscsaba pedig először jut ilyen magasságba…
– Leírhatatlan az érzés! Talán ahhoz tudom hasonlítani, amikor a magyar válogatottal első ízben jutottunk ki az Európa-bajnokságra, hisz arra is több mint húsz évet kellett várni, s óriási siker volt számunkra, hogy megcsináltuk. Most pedig hatalmas dolognak tartom, hogy egy olyan klubban röplabdázhatok, amellyel ugyancsak sporttörténelmi eredmény részese lehetek.

– Milyen volt a franciák elleni párharc? A visszavágón elért három-nullás siker tekintélyt parancsoló eredmény…
– Sokkal jobban játszottunk itt kint, mint tettük azt Békéscsabán és olyan elemekben sikerült felülmúlni nem csak az ellenfelet, hanem önmagunkat is, amely a szezon során nem volt ránk jellemző, főleg a mezőnymunkára gondolok és a nyitásokra. Ez volt az a két elem, amellyel sakkban tudtuk tartani az ellenfelet és ez talán rá is ragasztotta a bélyegét a játék végkimenetelére.

A Tálas Zsuzsannával készített interjút meghallgathatja ITT:

 

– A szezon során most nyújtották az eddigi legjobb teljesítményt?
– Nem, azt nem mondhatom el. Így is volt, hogy akadozott a gépezet, szerintem amúgy tökéletes meccs és tökéletes játék az nem létezik, de amit kellett kiadtunk magunkból. Voltak ugyan hullámvölgyeink, de kijöttünk belőlük, mert helyén volt a szívünk és az eszünk is. Viszont most nem állhatunk le, hiszen ezen a héten még egy nagyon fontos összecsapás vár ránk…

– Ami a K&H Magyar Kupa döntője lesz majd vasárnap a Nyíregyháza ellen. Azért, ez a siker most hatalmas plusz erőt, energiát adhat a Békéscsabának, még akkor is, ha nyilvánvalóan fáradtabbak lesznek, mint a szabolcsiak. Hogy látja?
– Igen, azért múlt csütörtök óta erre a visszavágóra készültünk, még akkor is, ha volt közte egy bajnokink. Az mindig érezhető, hogy amikor van időnk felkészülni egy mérkőzésre, akkor mennyivel koncentráltabban és élesebben tudunk játszani. Óvatosan, nagyon odafigyelve kell nekivágnunk ennek a vasárnapi összecsapásnak. Nem szabad, hogy a mostani siker miatt túlzott örömhangulatba csapjon át a dolog, de ugyanennek az ellenkezője is igaz, tehát kizárólag magunkra koncentrálva szeretnénk megszerezni a győzelmet és a trófeát.