Elrajtolt a férfi Eb – öt magyar érdekeltséggel

A héten megkezdődött a belga–francia–holland–szlovén közös rendezésű férfi Európa-bajnokság. Válogatottunk ugyan nem jutott ki a kontinensviadalra, így is találtunk azonban öt magyar érdekeltséget.

 

Érdekeltségeink zöme a belgiumi B-csoportban van, hiszen egyrészt itt szerepel az osztrák válogatott, amelynek másodedzője az a 91-szeres válogatott Koch Róbert, aki 2001-ben tagja volt az utolsó Eb-n szereplő magyar férfiválogatottnak. Az osztrákok éppen a házigazda belgákkal kezdték a kontinenstornát, s veszítettek 3:0-ra.

Szombaton az a Szlovákia lesz majd az ellenfelük, amelyben a Vegyész RC-Kazincbarcika liberója, Marián Vitko is szerepel. A szlovákok egy spanyolok elleni 3:2-es sikerrel kezdtek, s a találkozó egyik játékvezetője Mezőffy Zsolt csakúgy, mint a mai osztrák–szlováknak.

Ennek a csoportnak a tagja a német válogatott is, amelyben a korábban ugyancsak a magyar válogatottban is szereplő ifjabb Grózer Györgynek szurkolhatunk. A németek a szerbek ellen kezdtek, s veszítettek meglepően simán, 3:0-ra. Gyurci a kezdőcsapat tagjaként hat pontot szerzett. Nekik szombaton a házigazda belgák az ellenfeleik.

A harmadik magyar érdekeltség a bajnoki címvédő VRCK észak-macedón játékosa, Vlado Milev, aki a legutóbbi két évben a magyar NB I-ben szerepelt (arról nem is beszélve, hogy éppen válogatottja búcsúztatta a mieinket az Eb-selejtezőkön). Nos, az először a kontinenstornán szereplő macedónok nem kezdtek túl jól: előbb 3:1-re kikaptak a finnektől, majd 3:0-ra a törököktől is. A légiós mindkét meccsen a kezdőcsapatban kapott helyet.

Természetesen időről időre figyelemmel kísérjük majd a fenti játékosok és válogatottjaik szereplését. A Sport TV az egyenes kieséses szakasztól az Európa-bajnokság több mérkőzését is közvetíti majd.