CEV-bravúr: „Magyarország és Békéscsaba jó hírét visszük szerte Európában!”

Archív, Teremröplabda 2022 előttről

Baran Ádám klubvezetőt is megszólaltatta honlapunk a Swietelesky-Békéscsaba sporttörténelmi CEV Kupa-bravúrja után. Mint ismert: a BRSE kettős győzelemmel ejtette ki a francia Saint Raphaelt a nyolc között, így a döntőért játszhat a második legrangosabb európai kupasorozatban. Magyar röplabdacsapata ekkora sikert évtizedek óta nem ért el!

– Tudja, mekkora siker ez?
– Még nem volt időm felfogni, de úgy érzem, hogy bizony csodát tettünk ebben a szezonban is. Belegondolva, hogy honnan indult ez a klub és hová jutott: ott vagyunk Európa második számú kupasorozatában a legjobb négy között, több évtizedes sporttörténelmi sikert elérve, ez egy óriási dolog! Megmondom őszintén, hogy kicsit meg is hatódtam… Olyan sztárcsapatok között forog a BRSE neve, amelyek tényleg nagyon komoly játékerőt képviselnek, költségvetésük pedig sokszorosa a miénknek. Örülök, hogy az egész magyar röplabdázásnak, a magyar sportnak, Békéscsabának a jó hírét visszük szerte Európában. Ha visszagondolunk arra, hogy egy évtizeddel ezelőtt Magyarországon még az volt a trend, hogy csapataink nem indultak el a nemzetközi kupákban, akkor megállapítható, hogy egyfajta úttörő szerepünk volt abban, hogy kiléptünk a nemzetközi porondra, mertünk nagyot álmodni és egyre magasabbra tettük a mércét. Volt bátorságunk, hitünk, erőnk, energiánk. Sokan megmosolyogtak minket, amikor azt mondtuk, hogy Magyarországon, Békéscsabán is el lehet érni olyan sikereket, amiket szerte Európában megsüvegelnek, most pedig valóban ott tartunk már, hogy van egy komoly presztízse a klubnak, amely ezúttal sporttörténelmi eredményt ért el. Ez a siker felejthetetlen, amire örök életünkben büszkék lehetünk.

– A negyeddöntő első mérkőzése után, amelyet 3:2-re nyertek, nem feltétlenül mondhattuk azt, hogy a BRSE a párharc esélyese. Mi volt a különbség a visszavágón a békéscsabai találkozóhoz képest?
– Ez a francia csapat szenzációsan játszott Békéscsabán. Mezőnyben, a blokkoknál, valamint nyitásfogadást tekintve is remekeltek, de sikerült őket akkor is legyőzni. Sokat beszélgettünk arról a lányokkal, valamint Bogdan Paul vezetőedzővel is, hogy vajon képesek lehetnek-e jobb teljesítményre, mint amit nálunk mutattak… Egyben voltunk csak biztosak, hogy a mi csapatunkban sokkal több van, mint amit az első mérkőzésen láthattunk tőle. Hittünk ebben, tudtuk, hogy képesek vagyunk a továbbjutásra, még aprólékosabban felkészültünk az ellenfélből, s olyanfajta hit tükröződött a játékosok szeméből, olyan energiák szabadultak fel, hogy már az első játszmában lehetett látni, hogy bár jött, akart a francia csapat hazai pályán, közönsége által támogatva, de egyszerűen nem bírtak megtörni bennünket. Átérezték a játékosok és a stáb is, hogy mennyire fontos itt a siker számunkra.

Hallgassa meg a Baran Ádámmal készített interjút, ITT:

 

– Csütörtökön eldől, hogy melyik csapattal játsszák majd az elődöntőt: az olasz Busto Arsizio, vagy a francia Mulhouse lehet az ellenfél. Milyen további célokról beszélhetünk a BRSE-vel kapcsolatban ebben a sorozatban?
– Szeretnénk tovább álmodni, tudjuk mindkettőjükről, hogy milyen játékerőt képviselnek. Az olaszok 3:0-ra verték a francia csapatot az első meccsen. Szenzációs a Busto Arsizio, volt szerencsém pár napja megtekinteni őket az Olasz Kupa négyes döntőjében. Persze, ettől még fel fogunk megfelelően készülni… Ha valaki nyolc éve azt mondta volna, hogy a BRSE a második számú kupaporondon a döntőért játszik, azt valószínűleg bolondnak nézték volna. Szóval, azt mondom, hogy jöjjön, aminek jönnie kell: akár az olasz, akár a francia sztárcsapat következik, mi otthon Békéscsabán kétezer hazai szurkoló előtt nekik fogunk menni és tisztességesen, becsülettel fogunk küzdeni, hogy ismételten megfelelően képviseljük a békéscsabai és a magyar színeket!