Befejezi pályafutását Lutter Eszter, a legeredményesebb magyar strandröplabdázó

Bejelentette visszavonulását a hatszoros országos bajnok strandröplabdázó, Lutter Eszter.

 

A Vasas, a Gödöllői RC, majd a RÖAK Kaposvár színeiben szereplő versenyző 2014 és 2019 között sorozatban hatszor nyerte meg a strandröplabda országos bajnokságot (emellett ötször lett az év strandröplabdázója), ez korábban még soha egyetlen magyar versenyzőnek sem sikerült. Lutter párja az első négy alkalommal Lakatos Enikő, utóbbi kettőn pedig Szombathelyi Szandra volt.

2018-ban hóröplabdában is Magyarország legjobbja lett Győri Pannával, s ennek a szakágnak az első Európa-bajnokságán a 9. helyen végeztek. 2014-ben és 2019-ben az olimpiai selejtezőnek számító Kontinentális Kupán képviselte hazánkat, de szerepelt egyetemi világbajnokságon is. Legjobb nemzetközi eredményét 2018-ban ért el, amikor az 5. helyen végzett egy törökországi World Tour-versenyen, amely azóta is a legjobb magyar helyezés.

A 30 éves versenyző azzal indokolta pályafutása befejezését, hogy a továbbiakban már inkább a civil életével kíván foglalkozni.