Az elnökség legújabb, vírushelyzettel kapcsolatos döntései

Tisztelt Tagszervezetek! A Magyar Röplabda Szövetség elnökségének a Magyar Röplabda bajnokságokat érintő döntéseiről az alábbiak szerint tájékoztatom Önöket. A korábbi döntések helyben hagyása mellett a további változtatások történtek:

 

  1. Módosítva az elnökség 331 / 2020.11.18 számú határozatát a férfi Magyar Kupa döntő eseménye 2021. március 06 – 07., a női Magyar Kupa döntő március 12-14-én között kerül megrendezésre.
  2. A 2020/2021. évi Teremröplabda NB II felnőtt női-, és férfi bajnokságok az U21-es csapatok nélkül, az elfogadott, módosított halasztási és jelentési protokoll alapján a továbbiakban is folytatódjanak, amíg a felettes szervek erre lehetőséget biztosítanak. Az edzések a helyi adottságoknak és a Kormányrendeletben foglaltaknak megfelelően, a járványügyi előírások szigorú betartásával folytatódhatnak.
  3. A 2020/2021. évi Strandröplabda utánpótlás bajnokságok (U22-U12), versenyek, tornák az elfogadott, Strandröplabda versenyrendezési feltételek járványügyi szabályaiban foglaltak alapján a továbbiakban is folytatódjanak, amíg a felettes szervek erre lehetőséget biztosítanak. Az edzések a helyi adottságoknak és a Kormányrendeletben foglaltaknak megfelelően, a járványügyi előírások szigorú betartásával folytatódhatnak.
  4. A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége a Fogyatékkal Élők Röplabda Bizottsága javaslatára a 2020-ra kiírt Ülőröplabda Magyar Bajnokságot befejezettnek tekinti, végeredményt nem hirdet.
  5. A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége elfogadta az MRSZ versenyrendszerére vonatkozó Sars-Cov-2 tesztelési protokollt a 2020.11.26-án tartott online elnökségi ülésen elhangzottaknak megfelelően az MRSZ Főtitkár javaslatára. A Sars-Cov-2 tesztelési protokoll 2020. december 10-étől érvényes és a korábban elfogadott Halasztási és Jelentési protokoll része, mely két protokollt összhangba kell hozni.

 

A Sars-Cov-2 tesztelési protokoll pontos, szabályzatszerű dokumentációját hamarosan megkapják a sportszervezetek. A protokollra való felkészülés megkönnyítése érdekében a legfontosabb teendők az alábbiak:

  • Teremröplabda NB I Extraliga és NB I Liga felnőtt bajnokságokban, Magyar Kupában részt vevő sportolók és sportszakemberek részére:
    • december 10-ét követően kizárólag azon sportolók és sportszakemberek vehetnek részt sporteseményen hivatalos stábtagként és nevezett versenyzőként, akik az első bajnoki/Magyar Kupa mérkőzésük előtt 2020. november 01 és december 10 közötti mintavétellel, az egészségügyi szakmai szabályoknak megfelelően elvégzett molekuláris biológiai vizsgálat – SARS-CoV-2-PCR teszt – negatív PCR tesztjére vonatkozó nyilatkozatát legkésőbb 24 órával a mérkőzés megkezdése előtt elektronikus formában, cégszerű aláírással beküldik a Halasztási és jelentési protokollnak megfelelő módon.
    • Tekintettel a COVID-19 járvány elterjedésére és a korábbi esetekre, a fentiekben részletezett első tesztelés során minden sportoló esetén Troponin szint meghatározást is kell végezni, amely történhet vérvételt követően laboratórium által, vagy gyorsteszt segítségével. A vizsgálatokra a sportorvos, háziorvos, kardiológus adhat beutalót, illetve magánegészségügyi ellátók validált eredményei is elfogadhatók. Emelkedett troponin szint esetén az MRSZ sportegészségügyi vizsgálat elvégzését írja elő, amelynek eredményéig a sportoló nem versenyezhet. Emelkedett troponin szint szívizom sérülésre, szívizom gyulladásra utal, amely rendkívüli kockázatot hordoz magával élsportolók esetén. Amennyiben a sportoló korábban átesett az OSEI által előírt protokoll során komplex kardiológiai vizsgálaton és szérum troponin szint meghatározáson, akkor esetében az akkor kapott eredmény is elegendő az igazoláshoz.
    • A Teremröplabda NB I Extraliga és NB I Liga felnőtt bajnokságokban és a Magyar Kupában részt vevő sportolók és sportszakemberek a fent leírt első adatszolgáltatást követően, minden további mérkőzésük kezdő időpontja előtt 36, de legkevesebb 18 órán belüli mintavétellel, az egészségügyi szakmai szabályoknak megfelelően elvégzett SARS-CoV-2-PCR Antigén tesztet (PCR gyorsteszt) kell végeztetniük.
  • Teremröplabda NB II és utánpótlás versenyeken (U21-U15) részt vevő sportolók és sportszakemberek részére
  • december 10-ét követően kizárólag azon sportolók és sportszakemberek vehetnek részt sporteseményen hivatalos stábtagként és nevezett versenyzőként, akik az első bajnoki mérkőzésük előtti 72 órán belüli mintavétellel, az egészségügyi szakmai szabályoknak megfelelően elvégzett SARS-CoV-2-PCR Antigén tesztet (PCR gyorsteszt) végeztetnek és a sportszervezet a teszt negatív eredményéről szóló, cégszerűen aláírt nyilatkozatát elektronikus formában, az MRSZ felé orvos által hitelesítve, orvosi bélyegzővel ellátva kötelesek beküldeni a Halasztási és jelentési protokollnak megfelelő módon.
  • Tekintettel a COVID-19 járvány elterjedésére és a korábbi esetekre, a fentiekben részletezett első tesztelés során minden sportoló esetén Troponin szint meghatározást is kell végezni, amely történhet vérvételt követően laboratórium által, vagy gyorsteszt segítségével. A vizsgálatokra a sportorvos, háziorvos, kardiológus adhat beutalót, illetve magánegészségügyi ellátók validált eredményei is elfogadhatók. Emelkedett troponin szint esetén az MRSZ sportegészségügyi vizsgálat elvégzését írja elő, amelynek eredményéig a sportoló nem versenyezhet. Emelkedett troponin szint szívizom sérülésre, szívizom gyulladásra utal, amely rendkívüli kockázatot hordoz magával élsportolók esetén. Amennyiben a sportoló korábban átesett az OSEI által előírt protokoll során komplex kardiológiai vizsgálaton és szérum troponin szint meghatározáson, akkor esetében az akkor kapott eredmény is elegendő az igazoláshoz.
  • Teremröplabda NB II és utánpótlás versenyeken (U21-U15) részt vevő sportolók és sportszakemberek az első adatszolgáltatást követően, minden további mérkőzésük előtt, két (2) példányban, cégszerűen aláírt nyilatkozatot kötelesek átadni, hogy sportolóik:
    • az elmúlt 72 órában nem mutattak olyan légúti fertőző betegségre utaló tünetet (láz, köhögés, akut légúti nehézség, fáradtság, izomfájdalom stb.), amely miatt mások egészségét veszélyeztetnék és közösségben nem tartózkodhatnának
    • a mérkőzés időpontjában nincs az illetékes járványügyi hatóság határozata alapján karanténban tartózkodási kötelezettségük
    • tudomásuk szerint az elmúlt 2 naptári napban nem érintkeztek fertőzött személlyel vagy karanténnal érintett ingatlan, intézmény lakójával vagy alkalmazottjával.

 

  • Strandröplabda felnőtt versenyeken, tornákon és Strandröplabda utánpótlás versenyeken, tornákon (U22-U16) részt vevő sportolók és sportszakemberek részére
    • december 10-ét követően kizárólag azon sportolók és sportszakemberek vehetnek részt sporteseményen hivatalos stábtagként és nevezett versenyzőként, akik minden strandröplabda torna kezdő időpontja előtt 48, de legkevesebb 8 órán belülimintavétellel, az egészségügyi szakmai szabályoknak megfelelően elvégzett SARS-CoV-2-PCR Antigén tesztet (PCR gyorsteszt) végeztetnek és a sportszervezet a teszt negatív eredményéről szóló, cégszerűen aláírt nyilatkozatát elektronikus formában, az MRSZ felé orvos által hitelesítve, orvosi bélyegzővel ellátva beküldik a Halasztási és jelentési protokollnak megfelelő módon.
  • Tekintettel a COVID-19 járvány elterjedésére és a korábbi esetekre, a fentiekben részletezett első tesztelés során minden sportoló esetén Troponin szint meghatározást is kell végezni, amely történhet vérvételt követően laboratórium által, vagy gyorsteszt segítségével. A vizsgálatokra a sportorvos, háziorvos, kardiológus adhat beutalót, illetve magánegészségügyi ellátók validált eredményei is elfogadhatók. Emelkedett troponin szint esetén az MRSZ sportegészségügyi vizsgálat elvégzését írja elő, amelynek eredményéig a sportoló nem versenyezhet. Emelkedett troponin szint szívizom sérülésre, szívizom gyulladásra utal, amely rendkívüli kockázatot hordoz magával élsportolók esetén. Amennyiben a sportoló korábban átesett az OSEI által előírt protokoll során komplex kardiológiai vizsgálaton és szérum troponin szint meghatározáson, akkor esetében az akkor kapott eredmény is elegendő az igazoláshoz.
  • Strandröplabda felnőtt versenyeken, tornákon és Strandröplabda utánpótlás versenyeken, tornákon (U22-U16) részt vevő sportoló és sportszakember, minden strandröplabda torna előtt, két (2) példányban, cégszerűen aláírt nyilatkozatot kötelesek átadni, hogy sportolóik:
    • az elmúlt 72 órában nem mutattak olyan légúti fertőző betegségre utaló tünetet (láz, köhögés, akut légúti nehézség, fáradtság, izomfájdalom stb.), amely miatt mások egészségét veszélyeztetnék és közösségben nem tartózkodhatnának
    • a mérkőzés időpontjában nincs az illetékes járványügyi hatóság határozata alapján karanténban tartózkodási kötelezettségük
    • tudomásuk szerint az elmúlt 2 naptári napban nem érintkeztek fertőzött személlyel vagy karanténnal érintett ingatlan, intézmény lakójával vagy alkalmazottjával.

Igazolt COVID-19 betegséggel összefüggésben számos keringési, légzőrendszeri és központi idegrendszeri szövődmény ismert. A sportolók szempontjából legfontosabb a vírusinfekciót követően jelentkező következményes szívizomgyulladás lehetősége. Emiatt bármilyen vírusinfekciót követően az intenzív sporttevékenység végzése kizárólag megfelelő körültekintés mellett lehetséges. Panaszmentes esetekben is indokolt a kardiológiai kivizsgálás (nyugalmi EKG és szívultrahang). Javasolt továbbá a PCR tesztelések gyakorivá tétele, lehetőség szerinti heti rendszerességű bevezetése.

 

  1. Versenyengedélyek kérdésköre

Az EMMI Sportért Felelős Államtitkársága által küldött tájékoztatás alapján a Versenyengedéllyel korábban nem rendelkező, vagy versenyengedélyét ismételten kérő sportoló esetében az MRSZ felelőssége az, hogy jelen helyzetben csak azok a sportolók kapjanak versenyengedélyt, akik ténylegesen indulnak valamely közeljövőben megrendezésre kerülő, versenyrendszerben szervezett versenyen és az azt szolgáló felkészülésük más módon nem biztosítható.

Az MRSZ Versenybizottsága a Magyar Röplabda Szövetség versenyrendszerébe tartozó bajnokságok és kupák esetében, a Versenyengedélyért folyamodó sportolók esetében egyénileg dönt a Versenyengedély kiadásáról, ha azt a fentiek szerint indokoltnak ítéli meg. Azon sportolók esetében, akik jelen időszakban nem kaptak Versenyengedélyt természetesen a korlátozó intézkedések megszüntetését követően jogosultak a Versenyengedély kiváltására.

Az EMMI SFÁT tájékoztatása az alábbiakban olvasható:

Az egyes döntésekhez kapcsolódó kiegészítő rendelkezéseket és részletszabályokat hamarosan küldjük.