Három női csapatunk is pályára lép a nemzetközi porondon, és egyik gárdára sem vár könnyű mérkőzés: az angyalföldieknek és a békésieknek kétszettes hátrányból kell fordítaniuk a CEV Kupában, a nyíregyháziak pedig a lengyel címvédő otthonában kezdik meg Bajnokok Ligája-szereplésüket.
A Vasas Óbuda magyar idő szerint 17 órakor kezdi a visszavágót Nagyszebenben az ellen az Alba Blaj ellen, amely a múlt héten 3:1-re legyőzte a piros-kékeket. A magyar csapatban ráadásul a hétvégi bajnokin megsérült az amerikai Andie Malloy, így feladóátlóposzton egyedül Vezsenyi Adriennre számíthat Jannisz Atanaszopulosz vezetőedző.
A 24 éves magyar játékos a klub Facebook-oldalának nyilatkozott a mérkőzés helyszínén:
„Egy sérülés soha nem kiszámítható, de ez most nagyon hirtelen jött mindenki számára. Remélem, hogy helyt tudok állni és abban is bízom, hogy Andie minél hamarabb vissza tud térni közénk. Próbálom ezt a helyzetet lehetőségként felfogni, igaz, nem ilyen lehetőségről álmodik senki, de ez egy olyan kényszerhelyzet, amikor muszáj odatennünk magunknak és akik itt vannak, azoknak kell kihozni magukból a maximumot.”
Az Alba Blaj-Vasas Óbuda CEV Kupa-visszavágó alakulása a CEV honlapján követhető élőben.
Nem vár sokkal könnyebb feladat a Swietelsky-Békéscsaba együttesére, amely szintén 3:1-es hátrányból indul a lengyel ŁKS Łódź ellen, de az Extraliga listavezetője hazai pályán harcolhatja ki a hatalmas bravúrnak számító továbbjutást. A békéscsabai klub elnöke, Baran Ádám a Digisportnak nyilatkozott a visszavágó előtt.
„Személy szerint már nagyon várom az összecsapást, hiszen nem minden nap adatik meg, hogy egy ekkora klub és ilyen játékosok ellen küzdjön meg csapatunk. Nagyszerű lesz a hangulat, Lengyelországból is közel száz szurkoló érkezése várható. Tudjuk, hogy ellenfelünk az esélyesebb, ráadásul előnyből is várják a visszavágót, azonban képesnek tartom a csapatot arra, hogy megráncigálják az oroszlán bajszát.” – fogalmazott Baran Ádám.
A Swietelsky-Békéscsaba – ŁKS Łódź CEV Kupa-találkozót 18 órától élőben közvetíti a Digisport 1.
Szintén lengyel ellenfél vár a Fatum-Nyíregyháza gárdájára, amely a Chemic Police otthonában lép pályára a Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában. A nyírségiek 17 év után szerepelhetnek ismét a legrangosabb európai kupa főtábláján, ahol azonban rendkívül nehéz dolguk lesz, hiszen a kiváló játékosokból álló Policén kívül a sorozat címvédője, az olasz Conegliano, valamint a szerb Zok szerepel még.
A Fatum-Nyíregyháza vezetőedzője, Németh Szabolcs a klub hivatalos honlapján osztotta meg várakozásait a mérkőzéssel és a csoportkörrel kapcsolatban.
„Már az elejétől mondtuk, hogy a Bajnokok Ligájába tanulni és tapasztalatot szerezni megyünk. A tavalyi eredményeinknek köszönhető, hogy a legjobbak között indulhatunk, és szeretnénk a lehető legjobb játékkal kirukkolni, de a fő hangsúly a magyar bajnokságon és kupán van. Azt kértem a lányoktól, hogy a BL minden pillanatát élvezzék, teher nélkül. Nálunk előrébb jegyzett csapatokkal találkozunk, a feladatunk pedig az, hogy megnehezítsük a lengyel és az olasz együttes dolgát, a szerbek ellen viszont majd győzelmet várok. Lépésről lépésre haladunk, a lányok megértették azt, hogy milyen intenzitással kell az edzéseket végezni ahhoz, hogy eredményesek legyünk” – fogalmazott Németh Szabolcs.
A Chemic Police – Fatum-Nyíregyháza Bajnokok Ligája-találkozót a Digisport 2 közvetíti élőben 18 órától.