A tatai strandröplabda ob-forduló tervezett programja

A hétvégén rendezik meg az MKB-Pannónia Strandröplabda Országos Bajnokság első fordulóját Tatán, amelyet fiú és leány 5*-os U16-os ob-forduló is kiegészít. Az MRSZ-ben elkészítették a három napos verseny sorsolását és lebonyolítási tervét.

 

Pénteken az U16-os leányok versenyével kezdődik a program, majd 12:30-kor kezdődnek a felnőtt főtábla selejtezői, amelynek végén kiderül, hogy melyik négy-négy páros jut fel a szombati főtáblára. Ott a tervek szerint a legjobb négyig bonyolítják le a küzdelmeket, majd vasárnap lesznek az elődöntők és az éremcsaták, valamint az U16-os fiúk versenye.

A felnőtt verseny esetén, ha szerda 18 óráig történik visszalépés, akkor a kiemeléseket (és a mérkőzések párosításait, ha szükséges) módosítani kell. Ha szerda 18 óra után történik visszalépés, akkor a párosítások változatlanok maradnak, a felszabaduló hely a várólistáról kerül feltöltésre.

Az egymillió forintos összdíjazású felnőtt verseny döntői 14 órakor kezdődnek, amelyeket az M4 Sport+ (Duna World) élőben közvetít! Fontos még az is, hogy mostantól az ob minden fordulóján világranglistapontokat is lehet szerezni!

Ami a mezőnyt illeti, a nevezők között számos országos bajnok található, így például a férfiaknál a címvédő Hajós Artúr és Stréli Bence, de korábbi győztesek közül ott lesz Soós Izsák, Kiss Dániel, Nacsa Gábor, Tóth András, Meszlényi Tamás, Bán Viktor és Buday Balázs is. A hölgyeknél mindössze két bajnok szerepel: a címvédő Vecsey Fanni, aki tavalyi aranyérmes párja, Vaida Beáta sérülése miatt idén Szabó Dorkával indul, míg a korábbi négyszeres aranyérmes Szombathelyi Szandra eddigi párja, Lutter Eszter visszavonulását követően Villám Lillával vág neki a sorozatnak.

Közérdekű információ a versenyzők számára, hogy a 9 órakor kezdődő versenyszámoknál minden résztvevő párosnak 8 és 10 óra között regisztrálnia kell a helyszínen! A pénteki felnőtt selejtező regisztrációja a nőknél 11:30-tól 13:30-ig, a férfiaknál 12:20-tól 14:20-ig zajlik.

Valamennyi páros (felnőtt és utánpótlás, selejtezőben és főtáblán érintett egyaránt) köteles egységes felsőben és alsóban játszani a mérkőzéseit. Az egységes ruházatról a párosok (illetve egyesületük) maguk kötelesek gondoskodni és a regisztráció során ellenőrzésre bemutatni a szövetségi ellenőrnek. A felnőtt elődöntőkre és helyosztókra a szervező biztosít felsőt. Ezeket a mérkőzéseket a játékosok kötelesek a szervező által biztosított felsőben lejátszani.

A Strandröplabda Utánpótlás Magyar Bajnokság mérkőzésein edző működése megengedett. Az edzői működés feltételeit a versenykiírás részletezi. Az edzői működéshez előzetes regisztráció szükséges, melyet az alábbi űrlap kitöltésével tudnak megtenni az egyesületek:

https://forms.gle/www9zWdhtBQDJ19X9

Kérjük az egyesületeket, hogy a tatai fordulóra legkésőbb június 16-a, szerda éjfélig regisztrálják edzőiket!