A múlt sikerei – NIM SE, 3. rész

Sorozatunkban a magyar röplabdázás korábbi sikereit elevenítjük fel, Podani István kutatómunkájának és gyűjteményének köszönhetően.

A magyar női röplabda aranycsapata a NIM SE 1952-ben alakult, s 1964-ben jutott fel az élvonalba, majd a ’70-es években nemzetközi szinten is komoly szinten jegyzett együttessé vált. 1969 és 1981 között 11 bajnoki címet és 8 kupát nyert, emellett 1973-ban a magyar röplabdázás eddigi egyetlen BEK-győzelmét szerezte, de további öt alkalommal lett ezüst-, kétszer pedig bronzérmes a sorozatban. 1981-ben a klub megszűnt, a szakosztályt a Vasas SC vette át.

1970-04-05. NIM a Felszabadulás Kupán
 
A képen: Buzekné
BUZEKNÉ MAKLÁRY ILONA, A NIM VÁLOGATOTT JÁTÉKOSA ÁTÜTI A LABDÁT A LENGYELEK TÉRFELÉRE AZ 1970. ÉVI FELSZABADULÁSI KUPÁN.
Visszatért a NIM női röplabda bajnokcsapata sikeres versenykörútjáról, Hollandiából. A túrát Arnhem mellett, Velpben kezdte, és húsvét másnapján Hoogezandban folytatta szereplését. A holland élcsapatok mellett a hatszoros belga bajnok VOG Antwerpen, a német Union Münster, a második tornán pedig a csehszlovák Ostrava városi válogatott volt az ellenfelük. A tornákon mind a kilenc kétjátszmás mérkőzését megnyerte a magyar csapat.A hazatérést követően a kiváló formát mutató NIM SE csapata a Csepeli Sportcsarnokban lengyel és csehszlovák részvétellel rendezett jubileumi Felszabadulási Kupa nemzetközi női röplabdatornát is megnyerte.Eredmények:
NIM SE – Bp. Vörös Meteor 3:0 (3, 13, 3)
NIM SE – Vinohrady Bratislava (csehszlovák) 3:0 (5, 3, 4)
NIM SE – AZS Gdansk (lengyel) 3:0 (8, 4, 7)Röplabda, nők.
1970. évi Jubileumi Felszabadulási Kupa nemzetközi női torna.
Mérkőzés az 1. helyért.
NIM SE – AZS GDANSK (lengyel) 3:0 (8, 4, 7)
Csepeli Sportcsarnok. Vezette: Ormai László.
NIM: Gerhardtné, Buzekné, Steinerné, Sebők, Énekes, Dr. Bánhegyiné. Csere: Halászné, Karsai, Dancsa, Schwarzenbergné. Edző: Héra Gábor.
GDANSK: Krupova, Rutkowska, Skwiercz, Grzenkowicz, Machut, Pestka. Csere: Tombakiewicz, Czeska, Trzcinska, Amborowicz. Edző: Janusz Badora.
Röplabda, nők. 1970. évi Jubileumi Felszabadulási Kupa nemzetközi női torna.
Mérkőzés a 3. helyért.
BP. VÖRÖS METEOR – VINOHRADY BRATISLAVA (csehszlovák) 3:2 (10, –3, –8, 11, 5)
Csepeli Sportcsarnok. Vezette: Szalay László.
METEOR: Koltainé, Kosik, Antal E., Keresztes, Jenei, Simonyi. Csere: Antal M., Szigi, Cséplő, Fekete. Edző: Baranyai Miklós.
BRATISLAVA: Terenová, Hrncirová, Herichová, Kodajová, A. Marková., J. Marková. Csere: Jeraneková, Secenská, Kovelová. Edző: Jozef Tyles.
Az 1970. évi Jubileumi Felszabadulási Kupa nemzetközi női röplabdatorna végeredménye:
1. NIM SE
2. AZS Gdansk (lengyel)
3. Bp. Vörös Meteor
4. Vinohrady Bratislava (csehszlovák)

 

1973. • A NIM SE BEK-győztes női röplabdacsapatának edzésén, Budapesten, az Üteg utcai teremben.
A képen balról-jobbra:
GERHARDTNÉ KISS JUDIT 201 x vál.
FOGARASI GYÖRGY elnök
HALÁSZNÉ MARCZIS KATALIN 122 x vál.
STEINERNÉ PAPP KATALIN 33 x vál.
ÉNEKES EMŐKE 115 x vál.
SZALAYNÉ SEBŐK ÉVA 236 x vál.
BUZEKNÉ MAKLÁRY ILONA 169 x vál.
HÉRA GÁBOR vezetőedző
A fényképen: „MAKI” BUZEKNÉ MAKLÁRY ILONA 169 x vál., HALÁSZNÉ MARCZIS KATALIN 122 x vál.
A fényképen: HÉRA GÁBOR vezetőedző
A képen balról-jobbra:
DR. BÁNHEGYINÉ RADÓ LUCIA 364 x vál.
BECK GABRIELLA
HUSZÁRNÉ WÉBER KATALIN
GERHARDTNÉ KISS JUDIT 201 x vál. (csapatkapitány)
HÉRA GÁBOR (vezetőedző)
A fényképen: „MAKI” BUZEKNÉ MAKLÁRY ILONA 169 x vál.

 

1976–12–18. NIM-Sollentuna 3-0
A fényképen: Steinerné nyitásfogadása. 33-szoros válogatott (1967-76 között)

Röplabda, nők. Bajnokcsapatok Európa Kupája
Nyolcaddöntő – 2. mérkőzés.
NIM SE – VC SOLLENTUNA (svéd) 3:0 (6, 3, 6)
Budapest, Kőér utcai sportcsarnok
Vezette: Tomljanović (jugoszláv), Zsille Antal (magyar)
NIM: Halászné, Buzekné, Dr. Bánhegyiné, Szalayné, Steinerné, Bardi. Csere: Anker, Szegediné, Bordács, Pajerné. Edző: Kovács Jenő.
SOLLENTUNA: Olanson, Hjelmquist, Björkman, Lagerkquist, Granelli, M. Eriksson. Csere: Kanstrup, Grafstöm. Edző: Anders Kristiansen.

 

1972. • A NIM MAGYAR BAJNOK ÉS MAGYAR KUPAGYŐZTES CSAPATA.
A NIM SE csapata az 1972-es bajnoki évben duplázott, a női röplabda NB I megnyerése után kupagyőztes is lett, mivel a női röplabda MNK-t (Magyar Népköztársasági Kupát) is elhódította.
A képen balról-jobbra
GERHARDTNÉ KISS JUDIT csapatkapitány 201 x vál.
HALÁSZNÉ MARCZIS KATALIN 122 x vál.
„BOZSÓ” SZALAYNÉ SEBŐK ÉVA 236 x vál.
SZEGEDINÉ ÉNEKES EMŐKE 115 x vál.
„LUCI” DR. BÁNHEGYINÉ RADÓ LUCIA 364 x vál.
HUSZÁRNÉ WÉBER KATALIN
BUZEKNÉ MAKLÁRY ILONA 169 x vál.
STEINERNÉ PAPP KATALIN 33 x vál.
FARKAS BEATRIX
Az 1972. évi női röplabda NB I-es bajnokság végeredménye:
1. NIM SE / 30 / 29 / 1 / 89:4 / 59
2. Újpesti Dózsa / 30 / 29 / 1 / 87:8 / 59
3. BKV Előre / 30 / 25 / 5 / 77:24 / 55
4. Bp. Vasas Izzó / 30 / 23 / 7 / 75:27 / 53
5. Közgazdasági Egyetem SC / 30 / 21 / 9 / 68:41 / 51
6. Bp. Spartacus / 30 / 20 / 10 / 70:34 / 50
7. VM Egyetértés / 30 / 18 / 12 / 60:50 / 48
8. Szegedi Spartacus / 30 / 14 / 16 / 53:58 / 44
9. TFSE / 30 / 13 / 17 / 45:63 / 43
10. Almásfüzitői Timföld SC / 30 / 10 / 20 / 40:69 / 40
11. BVSC / 30 / 8 / 22 / 39:70 / 38
12. BSE / 30 / 8 / 22 / 31:71 / 38
13. Székesfehérvári Volán / 30 / 7 / 23 / 28:74 / 37
14. Nyíregyházi Spartacus / 30 / 6 / 24 / 28:75 / 36
15. Pécsi EAC / 30 / 6 / 24 / 24:80 / 36
16. Miskolci VSC / 30 / 3 / 27 / 18:84 / 33