A jövőben a teqvoly-val is számol az MRSZ!

A teqvoly életében mérföldkő volt tegnapi nap, ugyanis a hamarosan második születésnapját ünneplő sportág képviselői együttműködési szerződést írtak alá a Magyar Röplabda Szövetséggel, így a teqvoly hivatalosan is felkerült a röplabda világtérképére.

 

Úgy gondoljuk, hogy óriási eredmény az, hogy bár még a második születésnapját sem töltötte be a teqvoly sportág, már egy olyan nagy múltú és nagy szaktekintéllyel rendelkező szövetség, mint a Magyar Röplabda Szövetség, elismeri és hitét fekteti belénk ezzel az együttműködési megállapodással. Bízunk benne, hogy ez csak az első lépcsőfoka egy hosszú távú, kölcsönösen gyümölcsöző megállapodásnak”mondta Hanczvikkel Márk a Teqsports Kft. ügyvezető igazgatója.

A teqvoly szélesebb körben tudja átadni a röplabdázás élményét, ugyanis nemtől, kortól és tudásszinttől függetlenül bárki játszhatja a 100%-ban magyar fejlesztésű sportinnováción, a Teq asztalon.
„Nagyon nagy öröm az, hogy ezt a szerződést össze tudtuk hozni. Többrétű az együttműködés, bízom benne, hogy jól tudunk majd együtt dolgozni. Nagyon örülnék neki, ha ez az utánpótlásnak is előrelépést jelentene, mert azt látjuk, hogy az asztal, és az asztalon végzett teqvoly játék hozzájárulhat a gyerekek oktatástechnológiai fejlődéséhez is. Közös erővel gyakorlatilag egy módszertani segítséget is tudunk nyújtani. Eseményeket is szeretnénk együtt szervezni, amik nemcsak a népszerűsítést, hanem az egész sportági fejlődést is szolgálnák. Lényeges szempont, hogy ez a magyar innováció a nemzetközi porondra is kikerüljön, és nagyon biztató, hogy a Nemzetközi Röplabda Szövetségtől is visszaigazolást kaptunk arra, hogy ezt a sportágat világszerte megismertessük. Reményeink szerint a Magyar Röplabda Szövetség és a teqvoly elindulhat világhódító útjára.” – mondta Ludvig Zsolt az MRSZ főtitkára.

A Teq asztal és egyben a Teq sportok megálmodója, Gattyán György, Huszár Viktor és Borsányi Gábor. A sportág hazai és nemzetközi bevezetése és megismertetése a nevükhöz fűződik. A szövetség figyelmét már egy ideje felkeltette ez az innovatív sportág, és hosszú tárgyalássorozat előzte meg a mostani szerződés aláírását.

Dr. Kovács Ferenc az MRSZ elnöke arról beszélt, hogy hogyan került a teqvoly a szövetség látókörébe, és hogy miért tartották fontosnak az együttműködést:
„A kapcsolat még az elmúlt évben kezdődött, de felgyorsultak az események, amikor Borsányi Gábor Úr meglátogatott Nyíregyházán, akkor tulajdonképpen meg is állapodtunk mindenben. Azért volt ilyen könnyű elérnünk ide, mert mind a két fél nyer ezzel. Nagyon szimpatikus a Teq asztal. Én nyíregyházi polgármesterként tudom, hisz 14 ilyen asztalt nyertünk pályázattal a városnak, és látom nap, mint nap, hogy használják és nagyon népszerű. A teqvoly egy nagyon kreatív dolog, és maga az asztal is nagyon illeszkedik a röplabda világához. Talán nem túlzás, azt mondani, hogy a teqvoly a hó- vagy a strandröplabdához hasonló nagyságrendű, ráadásul magyar innováció. A nemzetközi szövetség is nagyon jól fogadta eddig, tehát, azt mondhatom, hogy nem csak a magyar, de a nemzetközi szövetség is nyitott rá.”

Az aláíráson a Röplabda Szövetség részéről részt vett Dr. Kovács Ferenc (MRSZ Elnök), Nemcsik Balázs (MRSZ Elnöki tanácsadó), Ludvig Zsolt (MRSZ Főtitkár), valamint Pádár Krisztián profi röplabdázó, aki nemrég tért haza Japánból. A teqvoly-t Borsányi Gábor, a játék és a Teq asztalok egyik megálmodója, Hanczvikkel Márk, a Teqsports Kft. ügyvezető igazgatója, illetve Grózer György világhírű röplabdajátékos, teqvoly nagykövet képviselte.

A felek egyebek mellett megállapodtak arról, hogy a fiatal sportágat beépítik a röplabdatréning-anyagokba és, hogy a teqvoly része lesz a közös edzőképzéseknek is. Hamarosan a két sportág közös eseményeket, versenyeket is szervez. Az MRSZ segíti a teqvolyt a Nemzetközi Röplabda Szövetséggel (FIVB) való tárgyalásokban is, így már csak idő kérdése, hogy mikor láthatjuk nemzetközi „pályán” is feltűnni a fiatal sportágat.