Új sorozatunkban olyan röplabdázókat mutatunk be, akik ugyan már nem a legmagasabb szinten játszanak, de hétről-hétre ott vannak a pályán és bizony rutinjukkal rengeteget tesznek hozzá csapatuk sikerességéhez, s a sportág iránti alázatuk egyfajta példaként is szolgálhat a fiatalok számára. Sorozatunk első részében a Gyöngyösi Röplabda Sportegyesület kiválóságát, Vigh Zoltán Györgyöt ismerhetik meg, aki éppen ma ünnepli az ötvenedik születésnapját.
Akik ismerik Önt, jól tudják, hogy nem egy-két percre száll be 50 évesen a Gyöngyösbe, hanem gyakorlatilag végigjátssza csapata meccseit. Mi a titka egy ilyen hosszú pályafutásnak?
Mindenképpen az, hogy imádom a röplabdát. Rengeteget kaptam tőle és amióta „az eszemet tudom”, az életem része. Általános iskolától az egyetemig a tanulás mellett elsősorban a röplabda határozta meg a mindennapjaimat, eköré rendeződött minden. A munka mellett is a röplabda volt a fő szervező pont. Bármilyen élethelyzetben segített. Amikor problémám volt, legyen az suliból, munkából, magánéletből adódó, az edzéseken, meccseken ki tudtam kapcsolni, így abból feltöltődni. A családom is igazából ebbe nőtt bele, de mindig is támogattak benne és ezáltal ismertek meg ők is nagyon sok jó embert. Sokat szurkoltak nekem a meccseken. Mindig találtam benne valami motivációt. A Dunaújváros – Gödöllő – Gyöngyös és legutoljára a Senior válogatott vonalon találtam meg ezt. Sokat gondolkodtam már, hogy mi lesz, amikor végleg abbahagyom, de még ezt nem találtam ki, így folytatom.
Melyik részét élvezi leginkább mostanság a röplabdának?
Leginkább az ütések, amihez elengedhetetlen a jó feladás, ami csak egy szintén jó bejátszásból történhet meg. Igazából azt élvezem, amikor minden együtt működik, megfelelő mezőny játékkal kiszolgálva a feladót, amiből egy tökéletes feladással és támadással sikerül pontot szereznünk.
Mikor ismerkedett meg a röplabdával és miért ezt a sportágat választotta?
1984-ben (40 éve!!!) Dunaújvárosban a Dózsa II. általános iskolában Ruffing Péter és Pancsi néni választottak. Ezt követően Fodor Gábor és Kelemen István keze alatt nőttem fel. Ezúton is köszönöm mindhárom edzőmnek, hogy náluk tanulhattam. Igazán jó alapot adtak nekem. Még a mai napig tudok ebből táplálkozni. Tehát inkább a sportág választott engem, de a 40 év bizonyítja, hogy nem volt rossz döntés, hogy a röplabda mellett maradtam.
Milyen most a gyöngyösi csapat? Milyen célokkal vágnak, vágtak neki a szezonnak?
Már tavaly sem volt nagyon öreg a csapat, de idén még sikerült fiatalítani. Az átlag életkort így én nagyon rontom. A cél a tisztes helytállás. Még, ha nem is nyerünk, ha egy jó meccset játszunk és mindent beleadunk, már elmondhatjuk, hogy tettünk valamit és haladunk előre. Farkas László edző nagy energiával rakja össze a csapatot. Hatalmas köszönet érte! Amikor Gyöngyösre kerültem (2000-ben) még ő is egészen fiatalon csapkodta a labdát.
60 éves korában is kereshetjük majd egy interjú erejéig?
Természetesen! Remélem, hogy még akkor is lesz közöm a röplabdához, még, ha nem is ennyire intenzíven.