Most induló sorozatunkban azokat a korábbi sikeres felnőtt- és utánpótlásedzőket kerestük meg, akik az utóbbi időben valamivel távolabb kerültek a sportágtól. Hogy élnek most, mi van velük, figyelemmel kísérik még a sportágat? Sorozatunk első részében Ratimorszky Károllyal beszélgettünk.
Ratimorszky Károlyt először a ’80-as évek elején, játékospályafutása vége felé kérték fel klubjában, a Bp. Spartacusnál utánpótlás-edzőnek, s hogy nem csinálta rosszul, azt az is bizonyítja, hogy ezt követően igencsak kapkodtak utána a klubok: a Szpari után a Ganz MÁVAG-nál, az Angyalföldi DRC-nél, majd Székesfehérváron és a Vasasnál is rendkívül sikeres éveket töltött, s utóbbinál eltöltött időszakában több korosztályos bajnoki cím mellett négyszer az év legjobb utánpótlás-edzőjének is megválasztották, egy rövid ideig pedig az ifjúsági válogatott mellett is tevékenykedett.
38 éves edző pályafutása alatt azonban nem csak a fiataloknál, hanem a felnőttekkel is dolgozott, s a Vasast két-két bajnoki és Magyar Kupa-ezüstéremig vezette, de volt az UTE vezetőedzője is, majd az első évében az élvonalba vezette a Budaörsöt, amelynek a kispadján ült egészen addig, míg egészségi állapota ezt megengedte.
„Sajnos nem nagyon figyeltem oda magamra. Cukorbeteg lettem, de nem foglalkoztam vele, még azután sem, amikor nyolc évvel ezelőtt emiatt le kellett vágni az egyik lábfejemet. Súlyos árat fizettem érte, mert ezért elvesztettem a másik lábamat is, és ezzel párhuzamosan az immunrendszerem is igencsak legyengült. Most a koronavírusos időszakban emiatt aztán eléggé félek is, s mióta elkezdődött ez az őrület tényleg ki sem tettem a lábamat itthonról. Szerencsére itt van velem a párom, Zsuzsa, aki ebben a vészterhes időben is ellát mindennel.
Az egészségi állapotának megromlása ellenére sem szakadt el a sportágtól, s a mai napig is a budaörsieknél tevékenykedik, hivatalosan sportmunkatársként, de valójában szakmai tanácsadó, illetve a játékosok igazolásából is tevékenyen kiveszi a részét.
„Jól érzem magam Budaörsön, nem is akarok máshová menni. Itt minden feltétel adott ahhoz, hogy egy igazi röplabdás utánpótlásbázis legyen a klub, amelyre majd idővel a felnőttcsapat is épülhet és a sportág igazi fellegvárává válhat. Ebben én is tevékeny részt szeretnék vállalni, úgyhogy már készülök a visszatérésre, ha véget ér a járványveszély. Hogy edzősködni is fogok-e, azt még nem tudom, mert kedvem lenne hozzá, de ez nagyban függ attól, hogy megengedi-e az egészségi állpotom. Természetesen nem a felnőttcsapatra gondolok, hiszen az jó kezekben van Fésüs Irénnél, akivel remek kapcsolatban vagyok és nagyon örülök, hogy sikerült a klubhoz hívni. Az utánpótlásképzésben azonban szívesen részt vennék, de mint említettem, ez még a jövő zenéje. Egy biztos, fognak még engem a röplabdapályák mellett látni…”