A záró napjához érkezett Ankarában a magyar-lengyel-szlovák-török közös rendezésű női röplabda Európa-bajnokság. A bronzérmet a tavalyi vb-döntős Olaszország szerezte meg, míg a döntőt óriási izgalmak közepette az ötödik szettben nyerte meg a világ- és Európa-bajnoki címvédő Szerbia a házigazda Törökország ellen.
A társházigazda lengyelek talán a vártnál jobban tartották magukat a bronzmérkőzésen, hiszen az első és a harmadik játszmában is csak minimális, kétpontos vereséget szenvedtek, és a másodikban is húszig jutottak, de három játszmában az egy évvel ezelőtti világbajnokság ezüstérmese, az olasz válogatott nyert, többek között a 23 pontig jutó Paola Ogechi Egonunak köszönhetően. Az olaszok ezzel visszavágtak a csoportmeccsek során Lódzban elszenvedett 3:2-es vereségért.
A döntőben 12 ezer fanatikus török szurkoló buzdítása közepette remekül kezdtek a házigazdák és 25:21-re megnyerték az első játszmát a címvédő, világbajnok és olimpiai ezüstérmes szerbek ellen, akik azonban ettől nem zuhantak össze, hanem két 21-es szettel fordítottak. A negyedik felvonásra azonban a törökök szövetségi kapitánya, Giovanni Guidetti behozta az elődöntőben is nyerő cserének bizonyuló 19 éves Ebrar Karakurtot és a hazaiak a végjátékban a maguk javára fordították a szettet.
A mindent eldöntő ötödik játszmában az ekkor már extázisban játszó törökök gyorsan elhúztak három ponttal, azonban a térfélcsere után Bianka Busa három ászt nyitott, és ezzel már a szerbeknél volt az előny. Fej fej mellett haladt a két csapat, de 13:12 után a szerbeknek lett két mérkőzéslabdája, amelyből a másodikat egy török hálóérintésnek köszönhetően értékesítettek is. A szerbeknél Tijana Boskovics 23, Brankica Mihajlovics 22 pontig jutott, a törököknél Meryem Boz volt a legeredményesebb 16 ponttal, de a két liberón kívül mind a 12 mezőnyjátékos legalább egyszer eredményes volt.
NŐI RÖPLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG (ANKARA)
Bronzmérkőzés
Olaszország–Lengyelország 3:0 (23, 20, 24)
Döntő
Szerbia–Törökország 3:2 (–21, 21, 21, –22, 13)
Az Európa-bajnokság végeredménye:
1. Szerbia
2. Törökország
3. Olaszország
4. Lengyelország
5. Hollandia
6. Németország
7. Oroszország
8. Bulgária
9. Belgium
10. Azerbajdzsán
11. Horvátország
12. Szlovákia
13. Románia
14. Görögország
15. Spanyolország
16. Szlovénia
17. Ukrajna
18. Finnország
19. Svájc
20. Magyarország
21. Franciaország
22. Fehéroroszország
23. Észtország
24. Portugália