Az MTK-hoz távozó Durst Anna pótlására a magyar válogatott Bleicher Rékát szerződtette a Vasas Óbuda együttese. Bleicher az Újpesttől igazolt a Folyondár utcába és komoly erősítést jelent a feladóposzton.
– Sok klubban megfordultál már pályafutásod alatt, de a Vasasban még nem. Volt benned olyan érzés, hogy kerülgetitek kicsit egymást a csapattal, és előbb-utóbb kikötsz majd itt?
– Valóban, sok klubot megjártam – aminek azért van egy nem feltétlenül pozitív üzenete is –, de piros-kékben még nem játszottam. Őszintén szólva nagyon várom, hogy Vasas-mezben lépjek pályára, mert már amikor utánpótláskorú voltam, akkor is ellenük játszani, ellenük nyerni mindig nagy kihívás volt. Ez a felnőtt mezőnyben sem volt másképp, amikor sikerült a Vasast elkapnunk, nagy fegyvertény volt. Most, hogy bajnok lett a Vasas, különösen nagy megtiszteltetés volt, hogy ismét szóba került a nevem a csapatnál, és ez bár közhelyesen hangzik, de tényleg így gondolom. A múltban nem egyszer beszéltem már Sarlós Marcival, talán mostanra értem meg erre a döntésre.
– Milyennek láttad kívülállóként, a háló túloldaláról a később bajnoki címet nyerő Vasast?
– Az előző szezonunk jól indult, megvertük a Békéscsabát és a Vasast is, és őszintén szólva tőletek jobban tartottunk, mint a BRSE-től, így azt a győzelmet nagyobb fegyvertényként éltük meg. Később ez a félelmünk be is igazolódott, ez a Vasas láthatóan nem az a csapat volt, amelyik egy évvel korábban majdnem kiesett… Akkor még nem állt össze minden építőkocka a Vasasnál, a játékosok kis túlzással a pályán mutatkoztak be egymásnak, de a kemény munka a szezon második felére megtérült, hiszen – többek között az UTE-t is legyőzve – bajnoki címet nyertek. Jövőre nem ez lesz, a mag együtt maradt: a láthatóan kemény munka mellett ez is imponált.
– Emiatt nincs benned félelem? Mégis csak egy összeállt, jól működő gépezetbe, jó szellemiségű csapatba érkezel talán a legfontosabb posztra.
– Mivel már egy ideje tudom, hogy ide szerződök, a válogatottban Bernivel, Katával sokat beszélgettünk arról, milyen is volt a csapat. Megerősítettek abban, amit gondoltam, hogy egyáltalán nem egy zárkózott közösség voltak, szóval nem aggódom. Amúgy is annak a híve vagyok, hogy ha emberileg el tudom magam fogadtatni a többiekkel, akkor a jó játék is társulni fog hozzá. Azt gondolom, a játékosok vannak olyan profik, hogy ezzel ne legyen gondom, biztos vagyok abban, hogy gördülékeny lesz a beilleszkedésem.
– Az elmúlt években szinte minden csapatodban kimondottan első számú feladó voltál, most viszont a magyar mezőny talán legjobb játékmestere lesz a társad. Nem félsz attól, hogy kevesebb lehetőséged lesz megmutatni magad?
– Őszintén szólva állok a kihívás elé! Eddig minden klubomban a feladótársammal volt a legjobb a viszonyom, úgyhogy nem gondolnám, hogy bármi konfliktus lesz közöttünk Anával. A válogatottban Tálas Zsuzsival is nagyon jól kijövünk, noha egymás konkurenciái vagyunk. Sosem voltam az a furkálódós típus, Ana sem tűnik annak. Kívülről rendkívül profi játékosnak tűnik, tisztelem a múltja, az elért eredményei, és az előző szezonban mutatott teljesítménye miatt, szeretnék a lehető legtöbbet tanulni tőle, kihasználni azt, hogy itt van és a magyar bajnokságban játszik. Ha körbenézek a mezőnyben, és egy feladót kell választanom, aki mellé-mögé beállok, akkor vakon őt választanám. Eddig mindig próbáltam úgy alakítani a pályafutásomat, hogy sokat játsszak, kezdő legyek, de aztán sokszor magamra is voltam utalva. Most úgy döntöttem, megnézem a másik utat, Kubától és Anától is szeretnék minél többet tanulni, ellesni a profi mentalitást.
– Klubszezon, felnőtt válogatott, egyetemi válogatott, majd megint felnőtt válogatott, ha minden jól, megy Európa-bajnokság, majd megint klubszezon. Lehet ezt bírni?
– Nem egyszerű… Jan De Brandt szövetségi kapitánnyal abban maradtam, hogy az Universiade után mindenképpen elmegyek a csapattal a spanyolországi és a görögországi edzőtáborba, de utána ha úgy érzem, hogy kezdek kiégni, akkor ad pár szabadnapot. Mondjuk sokat biztos nem, főleg, ha számít majd rám az Eb-csapatban, mert akkor az hogy néz ki, hogy a többiek edzenek, én meg pihengetek… Nyilván figyelek magamra, mert nem szeretnék besokallni, de szerintem nem lesz gond.
– Nem titok, hogy Villám Lilla az egyik legjobb barátnőd. Vele beszéltél a csapatról, mielőtt aláírtál?
– Minimálisan, ugyanis szezonok közben van egy olyan megállapodásunk, hogy nem beszélünk a saját csapatunkról, nem adunk ki belsős információkat a másiknak – ezt mindig tiszteletben tartottuk. Nyilván egyszer-kétszer, érintőlegesen így is szóba kerültek bizonyos dolgok, de ez alapján nem tudtam meg semmi extrát, maximum annyit, hogy ő nagyon jól érzi magát. Az meg egyébként a közösségi médiás posztokból is látszott, hogy jó a csapatszellem, sok pályán kívüli programot is szerveztek a lányok, szóval erről nem igazán kellett beszélnünk… Ha pedig edzésen kívül is jó a hangulat, akkor értelemszerűen a pályán is gondolkodás nélkül meghalsz a másikért…
(Forrás: www.vasasvolleyball.hu)