Pápai Péter, a nyugodt stratéga remekül felépítette a MAFC-BME férfi együttesét, amellyel – első évében vezetőedzőként – harmadik helyet szerzett a férfi Extraligában. A bajnoki bronzérmes trénerrel készült interjúnkat olvashatjátok az alábbiakban.
Az ősz végén még az sem volt biztos, hogy a nyolc közé kerülés meglesz, végül bronzérmes lett a csapat. Mi változott ekkorát?
Mondhatni nem a legkedvezőbben indult számunkra a szezon, ha az első nyolc fordulóra tekintünk vissza. Egy újjáépített csapattal vágtunk neki az idénynek. Sok fiatallal, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak a bizonyításra. A kérdésre a válasz pedig egyértelműen a rutin. Tudtuk a legelején, hogy nem leszünk egy rutinos csapat, ezért ahogy haladtunk előre a bajnokságban, minél több mérkőzést játszottunk, annál jobban kezdtünk összeérni és kezdett megjönni a rutin is. Amikor jöttek a győzelmek és az alapszakaszban fontos és nehéz meccseket tudtunk megnyerni, akkor kezdtük elhinni, hogy oda érhetünk a 8-ba.
Ami sikerült, s ami ezután következett, az volt az igazi bravúr: a kupaezüstérmes Barcikát verték a negyeddöntőben, de a bronzpárharcban nyújtott teljesítményükre is méltán lehet büszke…
Valóban, hatalmasat küzdve jutottunk a négy közé, tényleg mindenki beletett apait-anyait ezekbe a meccsekbe. Az elődöntőben aztán tudtuk, hogy nem mi vagyunk az esélyesek a Kaposvárral szemben, ezért azt kértem a srácoktól, hogy felszabadultan és a lehető legtöbbet tanulva menjünk neki ennek a párharcnak. A bronzéremért zajló küzdelemben a Debrecen ellen egy kicsit hullámzóan teljesítettünk, érezhető volt a játékosokon, hogy egy hosszú és nehéz szezonnak a végén járunk. Sok munka van benne, hogy idáig elértünk és nagyon büszke vagyok a srácokra!
Sokan azt mondják, hogy a két kubai, Altunaga és Reyes Rodriguez a fő letéteményesei ennek a sikernek. Mit gondol erről?
Természetesen egyet értek. Ha ők ketten nincsenek és nem veszik a hátukra a csapatot, ahogy azt nagyon sokszor kértem tőlük akkor nem itt végzünk, ez szinte biztos. Viszont ez egy csapatsport és melléjük kellett a másik 11 játékos, akik minden egyes edzésen és meccsen megtettek mindent annak érdekében, hogy egy ilyen szép eredményt érjünk el.
A mostani egy kiugró eredmény a MAFC részéről vagy innentől minden évben a dobogó a cél?
Nagy elvárások eddig sem voltak és ezután az eredmény után sem lesznek. Először is meg kell várnunk, hogy a többi csapat, hogyan alakul át, milyen erősítések lesznek, de ha mi úgy fogunk készülni minden edzésen, ahogy idén, akkor el lehet gondolkodni azon, hogy a következő szezonban is bejuthat a négy közé a csapat.
Melyik volt a legjobb meccsük az idényben és miért éppen az?
Egyet nehéz lenne kiemelni. November közepén Szegeden indult el a győzelmi széria, majd pár hétre rá a hazai Pénzügyőr elleni 3-2-es győzelem is nagy löketet adott a csapatnak. Aztán a januári Kecskemét elleni hazai siker is fontos volt. A negyeddöntő mind a négy összecsapása is emlékezetes marad mindig.
Már az első évében kiugró eredményt ért el vezetőedzőként. Milyen ambíciói vannak ezen a pályán?
Ez engem is nagyon meglepett, hogy rögtön az első szezonomban sikerül nyerni egy érmet. Sok jó és sikeres csapatban játszhattam és nagyon jó edzőim is voltak, akiktől mindig tudtam valami újat tanulni. Igyekeztem a legtöbbet kamatoztatni. Rengeteget kell még fejlődnöm, ezzel tisztában vagyok.
Milyen típusú edzőnek tartja magát? A meccsek során meglehetősen nyugodtnak tűnik, de gondolom ez nem mindig van így…
Én a pályán kívül is ilyen nyugodt vagyok. Néha persze fel tudnék robbanni az idegességtől egy rosszabb edzéstől vagy meccstől, de én azt veszem észre, hogy a kiabálás és a folyamatos ordibálás nem old meg semmit. Mindig arra törekedtem, hogy a lehető legnyugodtabban kezeljem a helyzeteket, de előfordult, hogy kiabálás lett a vége. Rá kell érezni mikor lehet.